uno.hu Hírek
Rasszista franciák? – Nő a fajgyűlölő cselekedetek száma
Jelentősen emelkedett tavaly a rasszista megnyilvánulások száma Franciaországban. A hatóságokat főként a templomgyalázás gyakorivá válása aggasztja.
Az év egészét tekintve több mint 70 százalékkal nőtt a rasszista cselekedetek száma: 194 esetet és 711 fenyegetést jegyeztek fel 2004-ben, míg 2003-ban csupán 112 tettlegességet, illetve 418 fenyegetést regisztráltak. Franciaországban 92 keresztény templomot, 31 zsinagógát, 28 mecsetet gyaláztak meg tavaly. A támadások többsége – 70,5 százaléka – a Párizs-környéki régióban történt. Rasszista megnyilvánulások kapcsán az egy év alatt 192 személyt tartóztattak le, a temetőgyalázások esetében a rendőrség 30 szélsőséges személyt azonosított. Jean-Pierre Raffarin kormányfő novemberben ígéretet tett arra, hogy keményen fellép a rasszista megnyilvánulásokkal szemben. – Felháborító, hogy néhány szélsőséges megtagadta a nemzeti és helyi tradíciónak számító vallási tiszteletet, és kegyhelyeket, temetőket gyalázott meg – nyilatkozta a miniszterelnök a Franciaország keleti vidékén lévő Elzászban azután, hogy zsidó, muzulmán és keresztény sírokat gyaláztak meg. Az Európa legnagyobb izraelita közösségének számító, 600 ezer fős franciaországi zsidóság az elmúlt években az antiszemita megnyilvánulások gyakoribbá válásával volt kénytelen szembesülni. Októberben csaknem száz zsidó sírt mocskoltak be horogkereszttel és náci SS-jelvényekkel egy Strasbourg közeli, brumathi temetőben. euro.hu
http://www.uno.huŠ2004 Juventus Média Kft. Minden jog fenntartva!.