Öt palesztint lőttek le egy menekülttáborban
2004. december 30., csütörtök 10:09
135 olvasás
A Gázai övezetben öt palesztin halt meg, amikor tűzpárbaj tört ki egy menekülttáborban. Az izraeli hadvezetés tájékoztatása szerint azért vonultak be harckocsikkal a menekülttáborba, mert a településről rakétákat lőttek ki izraeli célpontokra.
Az áldozatok közül hárman a Hamász palesztin szervezet katonai szárnyának tagjai voltak.
Közben már a jövő héten megalakulhat az új izraeli kormány, miután Saron miniszterelnök megerősítette, hogy a Munkapárt vezetőjét kormányfő-helyettesnek nevezi ki. Persze a koalíció parlamenti ereje még így sem lesz minden döntéshez elegendő.
Izraelben Simon Peresz Munkapártja és a Likud legyőzte az utolsó akadályt is, és már jövő hétfőn megalakulhat az új koalíciós egységkormány. Mivel Izrael alaptörvénye szerint a kormányfőnek csak egy helyettese lehet és a törvény megváltoztatását a parlament jogi bizottsága elgáncsolta, újraírták a koalíciós megállapodást. Peresz megelégedett az alminiszterelnöki címmel és nem ragaszkodik tovább a miniszterelnök-helyettesi feladathoz.
A kompromisszum szerint a baloldali Munkapárt vezetője Peresz a kormány második legfontosabb embere, de ha helyettesíteni kell Ariel Saron miniszterelnököt, akkor a Likud politikusa, Ehud Olmert lép hivatalba.
Közben tovább folynak a koalíciós tárgyalások az egyik kisebb vallásos párttal is, de egyelőre eredménytelenül. A Likudnak és a Munkapártnak együtt 61 mandátuma van a 120 tagú izraeli parlamentben, a Kneszetben, de a Likudban 13-an az úgynevezett lázadók közé tartoznak, és rájuk Saron nem számíthat az elszakadási terv ügyeiben döntő szavazásokon.
MR, Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem)