Forrás: Index

Zátonyra futhat Saron gázai kivonulási terve

2004. december 28. 18:20

[MTI]

Nem hagyta jóvá az izraeli parlament egyik bizottsága kedden Ariel Saron kormányfő gázai kivonulási tervét. A kneszet jogi bizottságában a honatyák nem szentesítették azt, hogy kárpótlást kapjanak azok a Gázai övezetben élő zsidó telepesek, akiknek a Saron-terv értelmében jövőre el kell hagyniuk otthonaikat. Újabb szavazásra lesz szükség, erre azonban a bizottság szóvivője szerint csak néhány hónap múlva kerülhet sor.

A Saron-kormány azt remélte, hogy a parlament január végéig jóváhagyja a tervet, ennek keretében pedig az érintett zsidó telepesek kárpótlását, s jövő év júliusától megkezdődhet 21 gázai zsidó település és négy ciszjordániai kolónia felszámolása. A kitelepítés és az ezzel járó kárpótlás több mint 8 ezer telepest érintene.

Comments are closed.