Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Betlehemi remények

Rendzavarás nélkül zajlott le az éjféli mise Jézus szülőhelyén

2004. december 27. (8. oldal)

MTI

Zarándokok ezrei és az új palesztin vezetés tagjai együtt ünnepelték a karácsonyt Jézus szülőhelyén, Betlehemben és egyúttal reményüket fejezték ki, hogy Jasszer Arafat palesztin elnök halálát béke követi. Az éjféli misén részt vett a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) új elnöke, Mahmúd Abbász is. A novemberben eltávozott palesztin vezető is rendszeresen megjelent a Születés templomában tartott éjféli szertartáson.

Abbász egy péntek esti beszédében úgy fogalmazott, hogy „kezet nyújtunk az izraelieknek. Kívánjuk, hogy a tárgyalások vezessenek el a békéhez”. Ariel Saron izraeli kormányfő korábban szintén úgy vélekedett, hogy a 2005-ös esztendő a béke lehetőségének az esztendeje lesz. A Betlehembe vezető főutak mentén izraeli katonák biztosították a zarándokok vonulását. Michel Sabbah jeruzsálemi latin pátriárka, aki a templomba vezette a menetet, üzenetében leszögezte: „eljött az ideje annak, hogy Palesztina és Izrael vereséget mérjen az erőszak ördögére és a testvériesség társadalmát teremtse meg; senki se legyen a másik alárendeltje, senki se szálljon meg másokat és senki se fenyegesse a másikat.”

Elengedték Vanunut. Az izraeli hatóságok szabadon engedték az ország atomtitkának egykori felfedőjét, Mordeháj Vanunut, miután pénteken előállították, mert a tilalom ellenére Betlehembe akart menni karácsony alkalmából. Vanunu idén szabadult 18 évi börtönbüntetése letöltése után, amelyet az izraeli atomfegyverrel kapcsolatos, atomtechnikusként szerzett információinak feltárásáért kapott. (MTI)

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.