Forrás: NOL

Aranyvonat-áttörés

Munkatársunktól, 2004. december 21. 06:00

Amerika kártérítést fizet a magyar zsidóknak a második világháború végén az “aranyvonattal” eltűnt vagyonáért. A részletekre február végéig kell várni.

Miamiban tegnap bejelentették, hogy elvi megállapodás jött létre a magyar zsidó károsultak ügyvédei és az Egyesült Államok kormánya között. E szerint kártérítést kapnak a második világháború végén eltűnt “aranyvonaton” lévő kincs tulajdonosai, illetve örököseik. Feltételezések szerint világszerte 30 000-50 000 emberről van szó. Egyelőre nem ismeretes, hogy pontosan mekkora összeget kapnak majd. Az ügyet bonyolító jogi iroda munkatársa, Michael Waldman a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, hogy a konkrétumokat még ki kell dolgozni, és feleket egyelőre köti a bíróság által elrendelt titoktartás.

– Az ügy erkölcsi értelemben mindig is erős lábakon állt, jogilag azonban meglehetősen bonyolult. Ennél többet egyelőre nem mondhatok, mindenkinek meg kell várnia a február végére kitűzött következő bírósági meghallgatást – mondta Waldman, aki némi gondolkodás után attól is tartózkodott, hogy saját érzelmeiről nyilatkozzon. A telefonban azonban egyáltalán nem tört letörtnek, sőt. A Los Angeles Times a múlt héten még arról cikkezett, hogy a mostani meghallgatáson aligha születik megállapodás, mert az álláspontok túl messze állnak egymástól.

Lapunk úgy értesült, hogy kompromisszumos megállapodás jött létre. Ez feltehetően azt jelenti, hogy a kárvallottak és örököseik az eredetileg igényelt, fejenként tízezer dollárnál kevesebbet kapnak majd. Az sem világos, hogy az amerikai kormány milyen megfogalmazásban fogja elismerni erkölcsi felelősségét. Ez az első alkalom, hogy Washington kártérítést fizet a holokauszt áldozatainak, amit más országoktól a hivatalos amerikai politika már hosszú évtizedek óta elvár.

Mint arról lapunkban már többször írtunk, az úgynevezett aranyvonatot a szovjet előrenyomulás miatt a nyilasok küldték 1944 decemberében Svájc felé. A szerelvény nagy mennyiségű aranyat, ékszert, drága keleti szőnyegeket, szőrmebundákat, festményeket, és sok, más, akkoriban értéktárgynak számító dolgot, így rádiókészüléket, író- és fényképezőgépet, porcelán étkészletet, ezüst evőeszközt szállított. A rakomány sosem érte el Svájcot, Ausztriában előbb a németek majd az amerikaiak foglalták le. Az akkori áron mintegy 200 millió dollárra becsült értékeket Salzburg közelében egy raktárban tárolták, majd a tárgyak egy részét New Yorkban zsidó segélyszervezetek javára elárverezték. A maradékból az amerikai tábornokok és tisztek vételezhettek személyes használatra, illetve a készleteket fosztogatók is megdézsmálták. Az üres vasúti raktárak a mai napig megtalálhatók.

Az egy időben legendának minősített aranyvonat létezését az Egyesült Államok csak 1999-ben ismerte el. A Clinton-kormányzat alatt beindult tárgyalások azonban nem vezettek eredményre, ezért a Floridában élő károsultakat képviselő ügyvédek 2001-ben pert indítottak az amerikai állam ellen. Ez később kollektív kártérítési perré alakult át. Az utóbbi hónapokban nemcsak demokrata, hanem republikánus honatyák is szorgalmazták a magyar zsidók igényének gyors és igazságos rendezését, amiről a döntést végül alighanem a Fehér Házban hozták meg.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.