Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Fischer szerint felújíthatók a tárgyalások

2004. december 6. (8. oldal)

MTI

A januárban esedékes palesztin elnökválasztás egyengetheti az utat az izraeli-palesztin béketárgyalások felújítása felé – hangoztatta Joschka Fischer német külügyminiszter vasárnap a ciszjordániai Ramalláhban, miután Ahmed Korei palesztin kormányfővel tárgyalt. “Úgy gondolom, a jelenlegi helyzet a közelgő szavazással nagy lehetőség, ha felelős magatartást tanúsít minden fél a helyszínen és a nemzetközi közösség is a béketárgyalások felújítása érdekében, amely két, egymás mellett békében élő államot eredményez majd” – mondta a német diplomácia vezetője. Fischer később Izraelbe utazott tovább, s ott Ariel Saron kormányfővel és Szilvan Salom külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseket.

Közben fogolycserét hajtott végre Egyiptom és Izrael: visszanyerte szabadságát egy Egyiptomban kémkedésért elítélt izraeli, Izraelben pedig szabadon engedtek hat egyiptomi diákot.

Még szombaton elfogták a Hamász szélsőséges palesztin szervezet katonai szárnyának egyik helyi vezetőjét izraeli katonák a ciszjordániai Túl-Karmban. A másik nagy fontosságú szélsőséges palesztin szervezet, az Iszlám Dzsihád továbbra is elutasítja a tűzszünetet Izraellel. A csoport a fegyverszünetet még megvitatni sem hajlandó.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.