Hírek
Munkatársunktól, 2004. november 29. 00:00
Az amerikai Alabama szavazópolgárai népszavazáson elutasították azt a kezdeményezést, hogy töröljék a helyi alkotmányból azt a kitételt, amely szerint külön iskolát kell fenntartani a ‘fehér és színes’ gyerekeknek, illetve iktassák ki azt a passzust is, hogy az alaptörvény senkinek sem garantálja az állami oktatást. A The Washington Post beszámolója szerint 1,38 millió voksot adtak le, és a kezdeményezés mindössze 1850 szavazaton bukott el.
Alabama a népszavazással is vizsgázott. És elbukott, polgárjogból! (K. O.)
SzeretetPosta. Megnyílt – ezúttal tizenötödik alkalommal – az adventi Szeretetposta vasárnap a Fejér megyei Nagykarácsonyban; az ünnepre való készülődés jegyében a szeretetpostások alkalmi bélyegzővel látják el a nagykarácsonyi postára érkező küldeményeket. A nyitóceremónián a szépszámú gyereksereg örömére ott volt a faluban lakó Mikulás is. A Karácsonyi posta, illetve a Nagykarácsony posta felirattal ellátott leveleket, képeslapokat advent mindegyik hetében más-más, a szeretet ünnepére emlékeztető bélyegzővel látják el a nagykarácsonyi postások. Adventre az idén is adott ki ünnepi bélyeget a Magyar Posta. Udvardi Erzsébet Betlehem című képének utánnyomása került a 48 forintos bélyegekre. (MTI)
Holttestet találtak a tűzoltók a XV. kerületi Zsókavár utca egyik lakásában szombat este. Bűncselekményre utaló adat eddig nem merült fel. Az épülethez gázszivárgás gyanújával riasztották a tűzoltókat, ám a helyszínen kiderült, hogy erről nincs szó. Viszont, amikor az egyik lakás ajtaját felfeszítették, a bejárathoz közel egy holttestre bukkantak. (MTI)
Tűzhalál. Egy halottja van annak a tűzesetnek, amely a fővárosban, a Váci úton történt szombat este. A hatszintes ház egyik földszinti lakása tele volt hulladékkal, lommal, feltehetően egy guberáló élt ott. A lakás teljes terjedelmében kiégett. A tűzoltók az oltás után vették észre a női holttestet. (MTI)
Áramlopás közben rázta meg a magasfeszültség. Szörnyethalt Kiskunhalason egy férfi, aki áramlopás céljából mászott fel a magasfeszültségű távvezeték oszlopára és áramütést szenvedett. A szerencsétlenül járt férfi előző este a Szegedi utca egyik villanyoszlopán mászott fel hat-hét méteres magasságba. A magával vitt kéteres kábel végéről tíz centiméter hosszúságban hiányzott a szigetelés, minden bizonnyal azért, hogy így lehessen vele áramot vételezni.(MTI)
Késsel támadt egy taxisra egy ismeretlen elkövető vasárnap hajnalban Szeged-Kiskundorozsma külterületén, a taxis könnyebben megsérült, a tettes elmenekült. Egy középkorú férfi Makón szállt be a taxiba. Szeged-Kiskundorozsmára vitette magát, majd egy dűlőúton kést vett elő és pénzt követelt a gépkocsivezetőtől. A két férfi dulakodni kezdett, majd a taxisnak sikerült kimenekülnie a gépkocsiból és egy autóstól segítséget kért. A támadó pár ezer forintot zsákmányolt, majd eltűnt. (MTI)
Az Olasz vasutasok sztrájkolnak. Kedd délelőtt vasutassztrájk lesz Olaszországban. Az olasz vasutasok kedden 9.00 órától 13.00 óráig beszüntetik a munkát, ez idő alatt Olaszországban bizonytalan lesz a vonatközlekedés, késésekre, járatkimaradásokra kell számítani. A Magyarországon megvásárolt vasúti jegyek árát a MÁV visszatéríti. (MTI)
A Vöröskereszt téli akciója. Háromnapos szociális akciót tart a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete a főváros rászoruló lakosainak a VI., Bajcsy-Zsilinszky út 31. szám alatt. November 29-én 14 és 18, november 30-án tíz és tizennyolc, szerdán pedig tíz és délután öt óra között várják a nagycsaládosokat, kisjövedelműeket és nyugdíjasokat jó minőségű használt és új gyermek-, női és férfiruházattal, lakástextíliával, méteráruval, matracokkal, varrógépekkel és háztartási vegyi áruval, igen kedvező áron. A mintegy tíz tonna ruhanemű értékesítéséből befolyt összeget a fővárosi ingyenkonyhák működtetésére fordítják. (Munkatársunktól)
Oroszlánt faltak fel emberek egy zimbabwei faluban, bosszúból, mivel az meg megette több haszonállatukat. Akadtak azonban a két lakoma között különbségek is: az oroszlán ‘angolosan’ – véresen és nyersen – ette a falu állatait, míg az emberek az oroszlántorhoz előbb megsütötték az állatok királyát. A falusiak közül többeknek azért is fájt a foguk egy kis oroszlánflekkenre, mert remélik, hogy beléjük költözik némi az állat bátorságából és erejéből. A vadállatot – amely fél éven át tartotta falkatársaival rettegésben a környéket – egyébként a vadőrök lőtték le. (MTI)
Rekordrizottó. Hét és fél tonnás rizottót készítettek Ausztráliában szociális munkások, hogy felhívják a figyelmet a világ éhezőire. felhasználtak 1,6 tonna rizst, 44 hektó húsleveslét, 8 mázsa borsót, másfél kiló sáfrány, 6 mázsa sajtot, 20 kiló fokhagymát, 4 mázsa vöröshagymát, adtak hozzá vajat és sót – ízlés szerint. (MTI)
ÖKUMENIKUS FILMTALÁLKOZÓ. Mátis Lilla a Duna TV-ben készült dokumentumfilmje nyerte a fődíjat a tegnap zárult budapesti Prizma Ökumenikus filmtalálkozón az Uránia Moziban. A Láng Edit ‘…a híd szerepében…’ című alkotás egy vak, hívő fiatal lányt mutat be, aki szenvedélyesen hisz abban is, hogy összekötő kapocs lehet zsidók és keresztények, Izrael és Magyarország között. Uránia-díjat kapott a legjobb rendező, Philippe Borrini és Tóth Péter Pál A termékeny káosz című filmért. A legjobb filmszerző Papp Gábor Zsigmond lett A birodalom iskolája című munkájával. Rendezői elismerést kapott Ferenczi Gábor A magyar bulletin című alkotása. (Népszabadság)
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

