Forrás: Magyar Rádió

Mi lesz veled, Közel-Kelet?

Elhangzott 2004. november 14-én.

2004. november 17., szerda 12:51

143 olvasás

A legjobb francia orvosok sem tudták megmenteni Arafat életét, a palesztin vezető 75 esztendős korában egy Párizs környéki katonai kórházban elhunyt. Funkcióit a régi vezetőgárda három személyisége vette át, de vajon nem próbálják-e meg mások is megszerezni Arafat örökségét?

Barátai és ellenfelei látván emberi és politikusi hibáit is, szinte egyöntetű elismeréssel, ugyanakkor reális kritikával szóltak Arafat politikai tevékenységéről. Chirac francia elnök kijelentette, Arafattal egy bátor, meggyőződéses ember távozott, aki negyven évig megtestesítette a palesztinok harcát nemzetközi jogaik elismeréséért. Bush amerikai elnök pedig azoknak a változásoknak a reményét villantotta fel, amelyek Arafat halálával bekövetkezhetnek. Azt mondta, “Arafat halála fontos mérföldkő a palesztinok történelmében, remélem, ezzel megnyílik az út a sikeres közel-keleti tárgyalások előtt”. Mindenképpen reális az a vélemény is, amelyet John Howard ausztrál miniszterelnök fogalmazott meg, szerinte a történelem keményen ítéli majd meg Arafatot, mert nem használta ki az amerikai közvetítés nyújtotta lehetőségeket 2000-ben, és nem fogadta el azt az ajánlatot, amelyet Ehud Barak izraeli miniszterelnök egy bátor lépéssel felajánlott a palesztinoknak.

Drámaiak voltak az utóbbi napok Izraelben, többször felröppent Arafat halálhíre Párizsból, s még életben volt, miközben haláltusáját már az örökösei közti per, sőt drámák jellemezték. Szuha Arafat férje élve temetésével vádolta a palesztin vezetőket, azok tanácstalanul Párizsba készültek, majd lemondták útjukat, míg végül mégis elnökük betegágyához siettek. Drámai volt az agónia, és nem volt kevésbé drámai a kettős temetés sem Kairóban és Ramallahban a tüntető, gyászoló tömegekkel.

Arafat eltemetésével új korszak köszönt Izraelre, vagy legalábbis ezt ígérte pénteki címlapján az egyik népszerű újság. Hogy mit hoz az új korszak, csak találgatni lehet, de talán vannak biztató jelek egy békésebb jövőre a palesztin és az izraeli oldalon is. A palesztin oldalon a hatalomváltás első lépései igen gyorsan és gördülékenyen történtek, az izraeli közszolgálati tévé hírmagyarázója erről ezt mondta: “Míg Arafat kezében összpontosította az összes lehetséges hivatalt, most azokat gyorsan fölosztották négyfelé, mind a négy szereplőt ismerjük: Mahmud Abbasz, Ahmed Korei, Rauhi Fatuh a választásokig, és a legmeglepőbb kinevezés a Fatah vezetésére Faruk Kaddumi. Ez lesz a világ egyetlen mozgalma, melynek tagsága és vezetője más-más országokban található.”

Arafat utódlásáról szabadon vélekednek az izraeli újságírók, de a politikusok igen óvatosan szólaltak meg a kérdésben, megpróbálnak kívül maradni az ügyön. A magyar származású Tommy Lapid miniszterelnök-helyettes és igazságügy-miniszter ezt nyilatkozta: “Nem akarunk semmi olyasmire utalni, hogy bármi közünk is lenne a választásukhoz, vagy hogy bele akarunk avatkozni, hogy kit választanak, milyen időrendben választanak. Ha olyan vezetést választanak, mely békét akar, s ha megkezdődnek velük a tárgyalások, mert leállítják a terrort, és ha csatlakozni akarnak az elszakadási terv folyamataihoz, akkor üdvözölni fogjuk az együttműködést, de emiatt nem állítjuk le az elszakadási tervet. Én nem választok arab vezetőket, nem határozom meg, hogy ki lesz a jó, és ki lesz a kevésbé jó, egy ilyen kijelentés Izrael részéről befolyásolhatja a belső harcokat” – mondta Tommy Lapid.

Ugyanerről az izraeli távolságtartásról Silvan Salom külügyminiszter ezt nyilatkozta: “Az köztünk a különbség, hogy nálunk nagyon népszerűek a tárgyalások, míg náluk, ha valaki kapcsolatba kerül Izraellel, az árt neki, ezért mindaddig, amíg a belső folyamataik zajlanak, és azt akarják, hogy megválasszák őket, nem akarják, hogy Izrael beléjük karoljon.”

A távolságtartás mellett az óvatos bizakodást is észre lehet venni a legújabb nyilatkozatokból, maga Ariel Saron például a következőket mondta: “Egy új, békére törekvő vezetéssel egyeztetni lehet különféle folyamatokat, sőt, fel lehet újítani a politikai tárgyalásokat. Izrael békére vágyik, remélem, hogy a palesztinok gyorsan megszerveződnek, és fel tudjuk újítani velük a tárgyalásokat, de mindaddig, amíg nem tesznek igazi lépéseket a terror elleni harcban, nem lesz változás Izrael politikájában. Izrael folytatja az elszakadási terv végrehajtását az előre meghatározott időrend szerint.”

– Professzor úr, hogyan látja ön, és általában hogyan látják az izraeliek Arafat helyét, szerepét a közel-keleti térség történelmében?

– Arafat a nemzetközi terrorizmus megalapítója és nagymestere volt, ő vezette be és honosította meg azokat a brutális módszereket, tömeggyilkosságokat, ártatlan emberek meggyilkolását, amelyeket azután évtizedekkel később bin Laden továbbfejlesztett, és tökéletesített, ezért – azt hiszem – a világ egy jobb hely most Arafat eltűnése után – vélekedett Jehuda Bauer izraeli professzor, a jeruzsálemi héber egyetem tanára.

– Mivel magyarázható, hogy Arafat életében nem született meg a béke a palesztinok és az izraeliek között?

– Egyszerűen az az oka, hogy Arafat 2000-ben Camp Davidben elvetette azokat a békeajánlatokat, amiket mi tettünk. Nagy kompromisszumokra voltunk hajlandók Izraelben, lemondtunk volna Ciszjordánia 97%-áról, felosztottuk volna Jeruzsálemet, de akkor kiderült, hogy Arafat nem hajlandó békét kötni Izraellel, nem volt hajlandó a viszályt köztünk befejezni, és arra törekedett, hogy a zsidó államot, Izraelt eltörölje. Ezért hajlandó volt mindent elfogadni, amiről mi lemondtunk, de ugyanakkor nem hajlott egyetlen kompromisszumra sem velünk szemben.

– Mi a véleménye az elkövetkező hetekről, hónapokról, hogyan látja az utódlást, az utód vagy az utódok továbblépnek-e Arafatnál?

– Nem szeretnék itt jóslatokba bocsátkozni, senki nem tudja, hogy hogyan végződik most ez az átmeneti fázis. Arafatnak tulajdonképpen nincs utódja, mert ő mindig gondoskodott arról, hogy egy potenciális utód ne erősödjék meg, és ezért valószínűleg egy hatalmi harcra kerül sor, amelyben egymással vetélkedni fognak, hogy ki Izrael-ellenesebb közülük. Nem szabad elfelejteni, hogy a riválisok közé tartoznak muszlim terrorista szervezetek, mint a Hamasz és az Iszlám Dzsihád, akik már bejelentették, hogy tovább folytatják a fegyveres harcot, a terrorcselekményeket Izrael ellen. Ilyen körülmények között sajnos, ha ez beválik, nem tudunk komoly béketárgyalásokra gondolni.

– Véleménye szerint a Gázai övezetből a kivonulás folytatódik?

– Nincs oka, hogy Arafat halála miatt feltartóztassuk ezt a folyamatot, az izraeli kormány eltökélt szándéka az elszakadást tovább folytatni, s jövő szeptember-októberben lezárni. De a Közel-Keleten olyan gyorsan változik a helyzet, hogy tényleg minden jóslat hiábavaló.

– Valójában mi is volt Arafat? Népvezér vagy gerillafőnök, minden hatalmat egy kézben tartó zsarnok, vagy akit a palesztin nép szimbólumának tekinthetünk? Milyen ember és milyen politikus volt?

– Nagyon ellentmondásos személyiség volt, mint ebből a felsorolásból is nyilvánvalóvá vált. Magáról az emberről viszonylag keveset tudunk, hiszen egész életét a palesztin ügynek szentelte, és ehhez képest csak egy nagyon késői, és az egész életművéhez képest egy viszonylagos mellékvágány volt a magánélet, a család, a házasság és a gyermek – mondta Nagyné Rózsa Erzsébet, a Teleki Intézet főmunkatársa. Mint politikus és mint szimbólum, igen nagy tiszteletet vívott ki nemcsak palesztinok körében, hanem világszerte is, politikai munkásságának talán egyik mérföldköve volt az 1994-ben megkapott béke Nobel-díj. Ez nemcsak az ő személyének jelentett a nemzetközi közösség részéről elismerést, hanem annak is, hogy végre ez az igen komoly problémakör, konfliktuscsomag, a palesztin-izraeli válság eljutott egy olyan szakaszba, hogy esetleg megoldás körvonalazódik. Azt hiszem, hogy a legnagyobb érdeme Arafatnak az lehet, hogy elismertette a palesztin népet, mint önálló nemzetet, mint önálló tényezőt a nemzetközi politikában, és a másik, hogy ki lett mondva, és a nagyhatalmak is támogatták a palesztin államiság megvalósításának gondolatát.

– Mi a magyarázata annak, hogy Arafat a végső megállapodás előtt megtorpant? Barak volt izraeli kormányfő rendezési elképzelése továbbment, mint valamennyi korábbi javaslat, Arafat ennek ellenére visszautasította, ezután következett az újabb intifáda. Szóval Arafat miért választotta ismét a fegyveres harcot, amelyről egyszer már ő maga is megbizonyosodott, hogy nem célravezető?

– Ennek elég sok oka van, és talán így önmagában nem is biztos, hogy megállja a helyét, hiszen Camp David után Tabában volt egy még kedvezőbb ajánlat. Az viszont tény, hogy Clinton elnöksége után a Bush-adminisztráció nem vállalta fel már ezt az ügyet olyan intenzitással, olyan készséggel, mint ahogy Clinton elnök tette, aki az utolsó pillanatig megpróbálta a békét tető alá hozni. Az is tény, hogy már Camp David alatt a környezet sem volt annyira kedvező, hiszen a palesztin területeken is elég nagy volt az elkeseredettség, a tárgyalások és a békefolyamat lehet, hogy előrehalad, de az életszínvonal, a körülmények drasztikusan romlottak, és az izraeli fél, Ehud Barak miniszterelnök mögül is eltűnt már az a tömegtámogatás, amellyel kormányra került. Sőt, lehetségesként számon tartott utódja, Saron már ebben az időszakban bejelentette, hogyha Barak megállapodást köt is, azt a következő izraeli kormányzat nem fogja tiszteletben tartani. Ezek a körülmények is azt hiszem, közrejátszottak ebben.

– És most a jövőről: mi várható, hatalmi harc a palesztin vezetők közt a reformpártiak vagy a radikálisok előtérbe kerülésével, vagy egy se hideg, se meleg, több személyből álló vezetőgárda, amely átmeneti időre kezébe ragadja a hatalmat?

– Én azt gondolom, hogy egy folyamatos átalakulás várható, hiszen ebben a pillanatban tisztán látszik, hogy a palesztin vezetők is mindenáron el akarják kerülni a hatalmi harcot. Jelenleg Arafat utódjaként a különböző pozíciókban az idősebb korosztály jut szerephez, ők mindenképpen próbálnak megállapodásra jutni a fiatalabbakkal is, illetve a különböző vallási csoportokkal, a Hamasszal is. Itt egy kölcsönös tárgyalásos átalakulás lesz, vélhetően néhány éven belül egy egészen új politikusi gárdáról fogunk beszélgetni.

Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem), Ónody György

Comments are closed.