Vanunu házi őrizetben
Népszabadság Online, 2004. november 12. 10:30
Mordeháj VanunuHét napra házi őrizetbe helyezték Mordeháj Vanunut, az izraeli atomtitkok felfedőjét, akit csütörtökön ismét elfogott az izraeli rendőrség ‘titkos információk külföldre juttatása’ miatt – közölték igazságügyi források.
Tilos beszélnie a sajtó képviselőivel és azt sem árulhatja el, hogy pontosan milyen gyanú fogalmazódott meg vele szemben.
Jeruzsálemi szállodai szobájában a rendőrség közelebbről nem részletezett dokumentumokat kobozott el és lefoglalta számítógépeit. Bírósági eljárás és börtönbüntetés fenyegeti – mondta pénteken az idézett forrás. Kijelölt lakhelye az a jeruzsálemi szálloda, ahol elfogásakor lakott.
A dimónai atomerőmű egykori technikusát áprilisban bocsátották szabadon 18 éves börtönbüntetésének letöltése után.
Vanunu annak idején a Sunday Timesnak adott át fényképfelvételeket munkahelyéről, hogy a világ tudtára adja: Izrael atomfegyvert állít elő. A Moszad izraeli hírszerző szolgálat 1986-ban Rómában elrabolta és hazaszállította, majd bíróság elé állították.
A szabadulása után adott első interjúban, a BBC tv kettes csatornáján úgy nyilatkozott: nem érzi árulásnak, amit tett, ő csupán beszámolt az általa látottakról.
Hozzátette: célja éppen az volt, hogy megmentse Izraelt ‘a nukleáris holokauszttól’. (MTI)
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©