Bezárás | Nyomtatás
Arafat: államférfi vagy terrorista?
Megosztja a szakértőket az elhunyt politikus életművének értékelése
2004. november 12. (8. oldal)
Munkatársunktól
Egyértelműen egyik vagy másik oldal sem fog győzedelmeskedni a vitában, vajon Arafat államférfi vagy terrorista volt-e, vélték lapunk kérdésére Közel-Kelet-szakértők. Abban egyetértettek, a palesztin elnök hosszú éveken át meghatározta a térség politikáját és jövőjét.
Jasszer Arafat megítélése éppúgy ellentmondásos, mint a Közel-Kelet egésze – jelentette ki lapunknak Rostoványi Zsolt, a térség szakértője. Hozzátette, Arafat jelentős vezető, mondhatni államférfi volt, akinek fontos szerepe volt a palesztin identitás nemzetközi fókuszba helyezésében, valamint abban, hogy a nagyvilág felismerte és elfogadta a mozgalmat. Felhívta a figyelmet arra, hogy Arafat működése első felében inkább az erőszakos utat választotta, majd ennek hatástalanságát felismerve a diplomáciára helyezte a hangsúlyt. Aláhúzta, ez az ellentmondásos életút a térség egyéb vezetőire is jellemző, akik szintén az erőszak pártján álltak, mára pedig már államférfiként tartják őket számon. Rostoványi Zsolt kiemelte, a jövő attól függ, a végletesen megosztott palesztin politikai paletta melyik csoportja tudja magához ragadni a hatalmat. „Iszlamisták és szekularisták, valamint a régi, tuniszi gárda és a gázai, illetve ciszjordániai ifjú politikusok harcolnak az elsőségért, kérdés, ki győzedelmeskedik közülük” – fejtegette a szakértő. Úgy vélte, a belvillongás valószínűleg elkerülhető lesz, ám ezt biztosan nem lehet kijelenteni. Azt is különösen fontosnak tartotta, hogy Izrael vajon engedi-e a palesztin választások megtartását hatvan napon belül, ugyanis ez újabb problémát okozhat a viszály történelmében. Rostoványi Zsolt az izraeli politikusok Arafat halála után tett nyilatkozatait nem tartotta különösnek, mivel – mint mondta – Tel-Aviv soha nem törődött a külvilág véleményével, és sokszor akár az Egyesült Államok rosszallását is kiváltotta egy-egy megmozdulása. Megemlítette, Ariel Saron kormányfő helyzete manapság nem éppen stabil, hiszen a gázai kivonulásról szóló parlamenti szavazáson is csak az utolsó pillanatban született meg a kormánytöbbség. Szerinte inkább a tárgyalások folytatását fogja választani az izraeli kormány, ám ez ügyben döntő lehet az amerikai Közel-Kelet-politika esetleges változása is.
Gorka Sebestyén úgy vélekedett, „Jasszer Arafat terroreszközökkel államférfias látszatot keltett”, ám leszögezte, véleménye szerint a palesztin vezető nem volt államférfi. Úgy vélte, Arafat nem képviselte illő módon népe érdekeit, hiszen „görcsösen kapaszkodott a hatalomba”, és nehezményezte, hogy nem nevezett ki utódot maga után. Az izraeli politika hozzáállását attól tette függővé, ki lesz az utód a jelenleg még igen kaotikus palesztin politikában. Összességében azonban úgy tartotta, a palesztin vezető halála pozitív hatással lesz a közel-keleti viszályra.
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001