Forrás: NOL

Amerika: lehetőség az előrelépésre

Horváth Gábor, 2004. november 12. 00:00

A Fehér Ház már több mint két évvel ezelőtt lemondott Jasszer Arafatról, akinek halálát most Washingtonban egy új kezdet lehetőségeként értékelik. George W. Bush 2002 júniusában azt sürgette, hogy a palesztinok válasszanak olyan új vezetőt, akinek nincs köze az Izrael elleni terrortámadásokhoz. Az amerikai diplomácia ezt követően mindent megtett Arafat elszigeteléséért, és vele szemben a miniszterelnököket, előbb Mahmud Abbaszt, majd Ahmed Koreit támogatta.

Az amerikai elnök már a múlt héten, egy idő előtt elterjedt halálhírre reagálva azt mondta, hogy készek együttműködni egy Izraellel békében élő palesztin állam létrehozásáért. Néhány órával Arafat halála előtt, Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkárral találkozva Bush megerősítette, hogy a két, egymás mellett élő állam az elképzelése. – Akkor nyílik lehetőség az előrelépésre, amikor a palesztin nép vezetői azzal állnak elő, hogy ‘segítsetek demokratikus társadalmat építeni’ – jelentette ki az elnök.

Washington soha nem bocsátotta meg Arafatnak, hogy négy éve az utolsó pillanatban kitáncolt a Clinton által tető alá hozott megállapodásból. Az amerikai diplomácia egy végső, félreérthetetlen gesztussal jelzi, mi volt a véleménye az utóbbi időben Jasszer Arafatról. Az Egyesült Államokat a kairói temetési szertartáson csupán a külügyminisztériumban a közel-keleti térségért felelős William Burns államtitkár-helyettes képviseli.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.