Forrás: NOL

A gyűlölet és gyötrődés öröksége

BBC-lapszemle

Népszabadság Online, 2004. november 12. 08:00

Az európai sajtó fő témája Jasszer Arafat palesztin vezető halála. A súlyosan beteg Arafat csütörtök hajnalban halt meg Franciaországban egy Párizs környéki katonai kórházban.

A brit Times a címlapján közölt cikkben azt emeli ki, hogy George Bush amerikai elnök és Tony Blair brit miniszterelnök ma tárgyalnak egy olyan tervről, amelynek a közel-keleti békefolyamat újraindítása lenne a célja. Mint a lap fogalmaz, Bush és Blair megpróbálják kihasználni az Arafat halálával jelentkező lehetőséget. A Times kérdésére ugyanakkor a brit kormányfő hivatala közölte, hogy az új tervet addig nem hozzák nyilvánosságra, amíg nem sikerült azt elfogadtatni az új palesztin vezetéssel.

A Guardian elemzője arra hívja fel a figyelmet, hogy az utóbbi időben az iszlám radikálisok egyre komolyabb szerepet játszottak a palesztin mozgalmon belül. A cikk szerint márpedig ha az Arafat utáni időszakban nagyobb befolyáshoz jutnak a palesztin vezetésben, akkor valószínűleg inkább katonai eszközökkel próbálják majd elérni céljaikat. Az elemző hozzáteszi, hogy ha ez történik, akkor nem válnának be az Egyesült Államok azon reményei, amelyek szerint Arafat után egy tisztább és demokratikusabb vezetés lesz a palesztin hatóság élén, amely úgymond ésszerűbben állna hozzá a palesztin nemzeti küzdelemhez.

A Daily Telegraph címlapján ‘Francia hódolat a palesztin vezetőnek’ címmel közöl cikket. Ebben azt emeli ki, hogy a francia kormány pompával és dicsérettel búcsúztatta Arafatot, aki egy Párizs környéki katonai kórházban halt meg. A lap szerint ezzel a francia kormány egyértelműen meg akarta különböztetni magát az arab világ előtt az Egyesült Államoktól, amely az utóbbi években nem volt hajlandó tárgyalni Arafattal.

A német Süddeutsche Zeitung szerint Jasszer Arafat halála történelmi lehetőséget jelent a Közel-Keleten. A lap úgy véli, hogy a mód, ahogy a palesztinok szervezik az átmenetet, reményre ad okot. Hozzáteszi, hogy Arafat halála a palesztinok számára inkább bizonyulhat politikai felszabadulásnak, mint tehernek.

A Die Welt egyetért ezzel, és azt írja, hogy Arafat végül is ártott a palesztin ügynek. A lap szerint a gyűlölet és a gyötrődés örökségét hagyta hátra, halála viszont most lehetőséget ad a palesztinok számára, hogy megszabaduljanak a tekintélyelvű és korrupt hatalmi berendezkedéstől.

A spanyol El País úgy jellemzi Arafatot, mint aki inkább volt egy mítosz, mint valódi hús-vér ember. Hozzáteszi, hogy minden hibája, hatalmi viszaélései ellenére egyedül Arafatnak sikerült egy bizonyos konszenzust kiváltani a palesztinok között. A spanyol lap úgy véli, hogy George Bush amerikai elnöknek az elnökválasztásn elért egyértelmű győzelme új felhatalmazást ad számára, hogy közvetítsen a palesztinok és Izrael között. A palesztinok ugyanakkor a jelek szerint nem hajlandók kevesebbel beérni, mint amit Arafat is követelt – teszi hozzá az újság.

A francia Le Monde attól tart, hogy a radikális palesztin csoportok által ígért erőszak és – ahogy a lap fogalmaz – az izraeli elnyomás miatt elveszhet a párbeszéd folytatásának egyébként is törékeny esélye. Az újság szerint a mostani patthelyzetet úgy lehetne a legjobban feloldani, ha Izrael és a palesztinok minél hamarabb visszatérnének az Európai Unió, az Egyesült Államok, Oroszország és az ENSZ által kidolgozott úgynevezett útitervhez.

A szintén francia Liberation azt írja, hogy az újraválasztott amerikai elnök vágya arra, hogy bekerüljön a történelembe, talán rábírja arra, hogy keményebben lépjen fel a békefolyamat érdekében, mint ahogy azt az elmúlt négy évben tette. A lap hozzáteszi, a palesztin vezetésnek véget kell vetnie a négy évvel ezelőtt kezdődött intifádának, ezzel ugyanis a legkisebb esélyük sincs arra, hogy Izraelt meghátrálásra késztessék.

(www.bbc.hu)

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.