Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

A jobboldal nyomorúsága itthon és Európában

Nem a megalkuvásra, hanem az elvi szilárdságra építő politizálás a nyerő · Blair kérésének visszautasítása a követendő példa

2004. november 10. (6. oldal)

Lovas István

“A győzelmen kívül nincs semmi.”

Bush elnök (Der Spiegel, 2004. szeptember 30.)

“A politika olyan harcmező, ahol neki minden ütés megengedett.”

(Karl Rove, Bush fő kampánystratégája és “agya” fényképét illusztráló felirat a Le Point 2004. november 4-i számában)

Inkább Machiavelli, mint Jeanne d”Arc alcímen a Le Point című francia hírmagazin említett száma az újraválasztott Bush elnököt idézi, ahogyan az amerikai katolikus lapnak, a Catholic Digestnek nyilatkozik: “&múltbeli cselekedeteim vizsgálata azt mutatja, hogy ugyanazon értékeket és politikákat támogatom, amelyeket az Egyesült Államok katolikusai viselnek a szívükön: az élet és az emberi méltóság védelmét, a házasságot és a családot támogató politikát, valamint a szükségben élő felebarátok iránti együttérzést”.

Bush újraválasztásának órájában a BBC világszolgálat ebben a mondatban foglalta össze a sikeres kampánystratégiáért felelős Karl Rove a brit közszolgálati adó által tömör egyszerűséggel zseniálisnak nevezett stratégiáját: “Bush a republikánusok kemény magjára támaszkodott, nem pedig az ingadozó szavazók megnyerésére.” A BBC számadatokkal is szolgált: az amerikai választók az őket foglalkoztató kérdések közül az erkölcsieket tartották a legfontosabbaknak (22 százalék), és csak utána következtek a gazdaság, a terror elleni harc és a szavazókat foglalkoztató egyéb szempontok. Azok közül pedig, akik az erkölcsi kérdést tartották a legfontosabbnak, 79 százalék Bushra szavazott.

Vagyis egy mai Clinton elnöknek az íróasztala fölé nem “A gazdaság, te ökör”, hanem “Az erkölcs, te ökör” feliratot kellene függesztenie, ha győzni akar. Csakhogy azt Bush gondolatban már kifüggesztette, miközben imára kulcsolta kezét, szemét pedig az égre szegezte. Poszt-posztmodern kor? Vagy nemcsak a Közel-Kelet, hanem az egész világ fundamentalizálódik?

Amikor négy évvel ezelőtt Bush elnök a szavazatok számát tekintve veszített, és úgy látszott, hogy a konszenzuskeresés lenne a legkézenfekvőbb, a Fehér Ház agytrösztje “körülbelül harminc másodpercig” (International Herald Tribune, november 4., szerkesztőségi vezércikk) gondolkozott a centrista útra térésen, mielőtt a korábbi, keményvonalas utat fogadták el ismét. A választás hajnalán megjelenő francia baloldali Nouvel Observateur hetilap szerint “mostantól kezdve a választást nem középen, hanem a jobboldal jobboldalán nyerik meg” (Laurent Joffrin: A pokoli gépezet). Amihez az Egyesült Államok legszorosabb szövetségese, Izrael miniszterelnöke is tudna egy-két gondolatot hozzátenni.

Flandria Európa egyik legcivilizáltabb, leggazdagabb és legkellemesebb foltja. Ha a hollandul beszélő belgiumi tartományokban ma tartanának választásokat, az a Flamand Tömb nyerne, amelynek vezetői az osztrák szabadságpárti Haidert reménytelen liberális elhajlónak tekintik.

Európa nem egy mérvadó napi- és hetilapja Busht azzal vádolta, hogy a középről nem jobbra, hanem a szélsőjobbra mozdult, és ezzel nyerte meg a választásokat. Bush a szociális kérdésekben, ahogyan Amerikában nevezik a családról és a nemi életről vallott nézeteket is, olyan szélsőjobbra mozdult, ahol Buttiglione áll – vethetnénk közbe némi jogos gúnnyal.

A biztosjelölti vizsgán egyébként csillagos ötössel átment Rocco Buttiglionét – a katolikusoknak és Bushnak, valamint több mint a fél Amerikának nyilván rendkívül tetsző, a családról és az egyneműek házasságáról alkotott konzervatív véleményét hangoztató professzort – az uniós igazságügyi és belbiztonsági biztosjelölti posztról elsősorban a szocialisták és a zöldek kiszorították. A szocialistáknak és a zöldeknek – valamint a hozzájuk csatlakozó liberálisoknak és baloldaliaknak – igazuk volt. Mert ragaszkodtak az elveikhez. Végtelenségig intoleránsnak mutatkoztak Buttiglione katolikus, konzervatív másságával szemben. És remek taktikusoknak is bizonyultak.

Nem úgy, mint a magát jobboldalinak és kereszténynek meghatározó Európai Néppárt, amely az Európai Parlament legerősebb frakciója, vagyis Buttiglione természetes szövetségese. S amely mégsem akadályozta meg Buttiglione megbuktatását. Noha meg tudta volna akadályozni. Az Európai Néppárt elveiben megalkuvónak, taktikájában ostobának mutatkozott. Az Európai Néppártnak nem lett volna szabad az Európai Bizottság új elnökjelöltje, José Durao Barroso bizottságát megszavaznia. Nem azért, mert Kovács László gyengén szerepelt a meghallgatáson. Hanem azért, mert olyan totális világrendszerben volt nem igazán alárendelt szerepben, amelyik százmillió halottat hagyott maga mögött, és olyan országokat, amelyek talán soha nem térnek magukhoz, bármennyi pénzt pumpálnak is beléjük, mint az egykori Kelet-Németország példája is mutatja.

Az Európai Néppárt – az elveik mellett példásan kitartó szocialistáktól és zöldektől eltérően – megalkuvó módon megszavazta a Barroso-csapatot, Kovács Lászlóstul. Az Európai Néppárt azt hitte, hogy mivel egyrészt az unió történetében nem volt példa egy kormányok által javasolt biztos brigád parlamenti leszavazására, másrészt, hogy ők alkotják az Európai Parlamentben a legnagyobb frakciót, Barroso 24 tagú csapatát változtatás nélkül be tudják iktatni. Az Európai Néppárt elvtelenségét a sikertelenség is megbosszulta. Az Európai Néppárt – és annak vezetője, a kifogástalan modoráról és kifogástalan szürkeségéről megismerhető Pöttering úr – iszonyatos vereséget szenvedett. Amit félidőben még győzelemnek igyekezett beállítani. Kudarcát így még nevetségessé tételével is tetézte.

A néppárt veresége teljes lett. Mivel korábban Kovács Lászlót “szakmai” alapon bírálták, nem maradt fegyverük arra az esetre, ha a volt magyar külügyminiszter következő posztjára – adó- és vámügyek – netán jól készül, hiszen most már visszamenőleg nem támadhatják múltja miatt, amely nekik az első nekifutásra lenyelhetőnek bizonyult. Rocco Buttiglionét a szintén nem először elvtelenül viselkedő jobboldali Berlusconi olasz miniszterelnök is ejtette. (Berlusconi egyébként mindaddig volt “fasiszta” a magyar balliberális médiában, ameddig az Orbán-kormány volt hatalmon, és nem derült ki a multimilliárdosról, hogy cipője sarkától a feje búbjáig támogatja Bush gyalázatos és – mint kiderült – népirtó iraki hadjáratát.) Sőt. Berlusconi még azt sem tette meg, hogy Buttiglione helyett ne minisztertanácsa második emberét, Gianfranco Finit nevezze ki, akit – pontosabban a vele felálló második Barroso-csapatot – az elvek alapján működő szocialisták, zöldek, valamint liberális és baloldali barátaik nyilván leszavaztak volna, de akivel ellentételezni lehetett volna Kovács Lászlót. Nem. Berlusconi ismét elvtelennek bizonyult. A mindenkinek elfogadható puha jelöltet, Frattini külügyminisztert javasolta. Sakk-matt. Ennyit az európai jobboldalról.

A magyar jobboldal legerősebb pártja sajnálatos módon szintén nem veszi észre az idők szavát. Hogy már nem a gazdaság, te ökör és nem a középre húzódás, te ökör a divat. Hanem az elvszerű politizálás. És a saját tábor legkeményebb magjára támaszkodás. Mert velük lehet választásokat nyerni. Az ingadozók megnyerésére támaszkodó politikával pedig hatalmasat veszíteni. Az embereknek – jobboldalon és baloldalon egyaránt – lelkük van. Amelyet melegen kell tartani. Magyarországon a jobboldal legerősebb pártja – a jobboldal egyetlen reménysége – ezt nem teszi. Ha van a jobboldali tábor lelkének mérhető barométere, az a legfontosabb jobboldali, konzervatív és keresztény kötetek kiadásáról ismert Kairosz Kiadó. A Kairosz forgalma az idén zuhant. Tavalyhoz képest. Mert tavaly is esett tavalyelőtthöz viszonyítva. A Kairosz tulajdonosa szerint mindez egyértelműen mutatja, hogy a jobboldal kihűl, rezignálódik, a magánszférába fordul. Nem látja, hogy jobboldali pártja legalább visszacsap.

A jobboldali politikából teljesen kiábrándult Makovecz Imre egy idő óta nem vállal közéleti szerepet. Újabb vereség.

Miközben a polgári körökön belül nagy a totojázás. A folyamatos visszalépés jellemzi őket. Most is visszamondták novemberi találkozójukat. Mert mi lesz, ha a másik oldal provokál, aggódnak folyamatosan. Miközben a másik oldal zavartalanul uszít gyilkosságra. Elvhű. Gyilkos elveihez is hű.

A jobboldal saját elveit sem meri megvallani. Mert hátha elidegeníti velük az ingadozókat. Holott sokaknak a jobboldal pártjainak a léte is elidegenítő. Így talán a jobboldalnak meg kellene fontolni magát a politikai szereplést is. Vagy helyette be kell szállni az arénába. Az ingadozókat pedig az utolsó pillanatban gazdasági demagógiával megvásárolni.

Szaporodnak a kétségbeesett e-mailek és telefonok Budapestről és vidékről. Mit csinál a Fidesz? Miért nem követelik a földművelésügyi miniszter lemondását a páratlan paprikabotrány miatt? A vidék az ölükbe hullana.

Gyurcsány Torgyánként járja a vidéket. Populista elánnal is sikerrel.

Ha a Fidesz néppárt, hol vannak belőle a populisták?

Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy miért nem követeli Gyurcsánytól az elhatárolódást az ő meggyilkolását is követelő köztévés rádióműsorától, azt felelte: “Mert egy miniszterelnöknek mások a feladatai.” Igaza van a Fidesz elnökének? Teljesen. Kivéve, ha Bush és a mögötte álló Karl Rove receptjére gondolunk. “A győzelmen kívül nincs semmi.” Úriembernek lenni gyilkosságra uszítók anyagi támogatóival öngyilkosság.

Bush mindent alárendelt a győzelemnek. Mert úgy érezte, a Jóisten egyenesen őt szemelte ki Amerika megvédésére és a világ elamerikásítására. Orbán Viktornak ennél szerényebb, elérhetőbb és racionálisabb céljai vannak. De azoknak is mindent alá kellene rendelnie. Ugyanakkor globális dimenziókban mérve is történelmi tettet hajtott végre, amikor Tony Blair brit miniszterelnök telefonos sürgetését visszautasította, hogy a Fidesz megszavazza az iraki csapatok missziójának meghosszabbítását. Orbán ezzel felmelegítette a jobboldal legszilárdabb tagjainak a szívét. Azonkívül szavazatokat nyert. Mert ma a politikai kalkulussal párosuló elvi szilárdság a nyerő. A gazdaságilag vergődő, de mégis Bushra szavazó Ohióban, a dörzsölt eurokraták Brüsszelében és az érzelmileg kihűlő és a politikától elidegenedő Duna-Tisza közén.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.