Kivonul az izraeli koalícióból a Nemzeti Vallási Párt
2004. november 8. 20:02
[MTI]
A kormánykoalícióból való kilépés mellett döntött hétfőn a Gázai övezetből való kivonulást ellenző Nemzeti Vallási Párt, tiltakozásul a gázai övezeti és egyes ciszjordániai zsidó telepek felszámolásának terve ellen. A szélsőjobboldali párt lépése nem éri váratlanul és várhatóan rövid távon nem is rendíti meg Ariel Saron – június óta kisebbségben kormányzó – kormányát. A Nemzeti Vallási Párt egyetlen megmaradt minisztere, Zevulun Orlev munka- és szociálisügyi miniszter kedden bejelenti lemondását, hacsak Saron nem úgy dönt, hogy népszavazást ír ki a kivonulás tárgyában – közölte a pártvezetés. A párt döntése egyúttal azt jelenti, hogy hat parlamenti képviselője közül a maradék négy is az ellenzékkel szavaz majd, így a Saron-kormánynak gyakorlatilag csak 55 mandátuma lesz a 120 fős kneszetben.