Forrás: MNO

Nincs hosszabbítás

Torkos Matild

2004. november 8. 0:01

Magyar Nemzet

December végén lejár a “logisztikai feladatokra” Irakba kiküldött háromszáz magyar katona mandátuma. Mivel az ellenzék nem támogatja, hogy még néhány hónapig állomáshelyükön maradjanak a katonák, bármit tesz is a kormány, az év végén haza kell vezényelni őket.

A számos fontos ügyben a szocialistákkal egy követ fújó MDF javára legyen mondva, az iraki kérdésben mindeddig következetesen jelenítette meg a Házban a magyar nép véleményét. A nagy többség mindig is úgy gondolta, hogy Magyarországnak nincs helye egy olyan háborúban, amely elsősorban az Egyesült Államok és Izrael geostratégiai érdekeit és nem utolsósorban az amerikai olajlobbit szolgálja ki, aminek következményeként hazánk bármikor a terrorista szervezetek céltáblájává válhat.

Hiába fordult Bush elnök első számú szövetségese, Tony Blair kéréssel Orbán Viktorhoz, a magyar ellenzék vezetője egyértelmű, a nemzet akaratát kifejező választ adott: nem fogják támogatni a magyar katonák Irakban maradását. Mára a nagyobbik ellenzéki párt is belátta, hogy előbbre való az ország közvélekedése az iraki nép “felszabadításáról”, mint az egyébként a kommunista utódpárti politikusokkal olyan sokatmondóan együttműködő jobboldali republikánusok által vezetett szuperhatalom barátsága. Amely barátság egyébként várhatóan Bush elnök következő négy esztendejében sem hozza el Amerikába utazó honfitársainknak a vízummentességet. A szövetséges magyar állam polgárai ugyanúgy alaposan kikérdezve, lenyomozva, ujjlenyomatuk leadásával léphetnek amerikai földre, mint a terrorizmus szempontjából veszélyesnek nevezett államok polgárai. Megalázva ezzel az amerikai egyetemeken tanító professzorainkat, művészeinket, turista diákjainkat. S hogy teljes legyen megalázottságunk, a szuperhatalom polgárai viszont vízum nélkül járhatnak ki-be az országunkba, esetenként nem csekély nemzetbiztonsági kockázatot jelentve hazánknak.

Szégyen, hogy annak idején egyáltalán indokként felvetődött, azért kell az Egyesült Államok szövetségeseként részt vennünk Irak megszállásában, mert a magyar vállalatok érdekei ezt kívánják. Így érvelt Kovács László, amikor szokásához híven megmagyarázta a megmagyarázhatatlant, s az “aranytojást tojó” nagy sivatagi befektetésekről vizionált. Az egyetemi tanulmányait a veszélyes pénzkeresetért felfüggesztő győri fiatalember iraki halála után kiderült az igazság: a magyar cég, amely kivitte őt a háborús övezetbe, csupán al-alvállalkozóként mozgó vécéket szállíthatott a szövetséges katonák kiszolgálására. Talán éppen azoknak, akik fogolykínzásaikkal tették a civilizált emberiség számára elfogadhatatlanná és megvetett politikává az iraki nép katonai leigázását. Aztán bekövetkezett, amire számítani lehetett: az első Irakban szolgáló magyar katona, Nagy Richárd halála. A lendületes szocialista kampánygépezet az ő emlékét sem tiszteli: Gyurcsány Ferenc vérlázító módon Nagy Richárdot is belekeverte az iraki szolgálat meghosszabbítása melletti kampánybeszédébe.

Az iraki háború már eddig is annyi ellenséget szerzett az Egyesült Államoknak, hogy lassan elhalványul a lerombolt tornyok áldozatai iránti együttérzés. A magyar nép jó hírének sem tett jót a nemzetközi szerződések felrúgása, az állítólagos tömegpusztító eszközökről meghamisított, hazug amerikai hivatalos jelentések alapján megindított háborúban való részvételünk. Nagyon sokat kockáztat, aki ezek után hosszabbítást javasol.

Véget kell vetnünk a sivatagi kalandnak, amíg nem késő.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.