Forrás: NOL

Megmérgezték Arafatot?

Kis Tibor, 2004. november 8. 00:00

Gyertyák Arafat fotója körül, a Párizs közeli Percy katonai kórháználKép: Reuters – Eric Gaillard

Palesztin forrásokból egymásnak homlokegyenest ellentmondó állítások hangzottak el tegnap Jasszer Arafat állapotáról. A találgatásoknak vasárnap kora este hivatalos orvosi közlemény vetett véget; e szerint a Párizs környéki Percy katonai kórházban ápolt 75 éves palesztin vezető állapota változatlan.

Vasárnap reggel Arafat egyik titkára azt nyilatkozta a kórház előtt várakozó újságíróknak, hogy az elnök ‘kinyitotta a szemét’ és már nincs kómában. Nem sokkal később egy másik palesztin tisztviselő ezt cáfolta, sőt azt állította: Arafat mája kezdi fokozatosan felmondani a szolgálatot.

Az egymással feleselgető palesztin közlések párizsi elemzők szerint összefüggésbe hozhatók a Ramallahban kibontakozó utódlási harccal. Ebből a szempontból is figyelemre méltó a Párizsba érkezett Faruk Kaddumi palesztin politikus közlése: e szerint Arafattal kapcsolatban csakis francia orvosi forrásból származó jelentéseket szabad ezután hitelt érdemlőként elfogadni.

A francia kezelőorvosoknak ugyanakkor a francia törvények szerint kell eljárniuk. E szerint ha egy beteg nem képes rendelkezni arról, mennyi hozható nyilvánosságra egészségi állapotáról, legközvetlenebb hozzátartozója – jelen esetben, Arafat felsége, Szuha Arafat – kezébe kerül a döntés. Az asszony eddig csak a legminimálisabb információk kiadását engedélyezte férje egészségi állapotáról.

Egyelőre a betegség természetéről is hiányoznak az alapvető információk. Annyi biztos, hogy vérképződési rendellenességről van szó. Miután a leukémia lehetőségét kizárták, előtérbe került valamilyen rejtélyes vírusfertőzés, legújabban pedig a szándékos mérgezés eshetősége. A francia sajtó ez utóbbi verzióval kapcsolatban erősen szkeptikus, és arra hívja fel a figyelmet: Arafat környezetének sokkal inkább érdeke, hogy a ‘megmérgezett’ elnököt mártírnak tüntethesse fel honfitársai előtt, mint hogy egy idős férfi természetes halálának kelljen betudni Arafat valószínűleg közeli távozását az élők sorából.

Előítélettel vádolják a BBC-t

Több mint ötszáz panaszbejelentés érkezett a BBC-hez egyik jeruzsálemi tudósítója, Barbara Plett jelentése után. Több zsidó származású brit politikus – például, Andrew Dismore, munkáspárti képviselő és Lord Janner, Labour főrend – szerint Plett Izrael-ellenes hangot ütött meg Jasszer Arafat egészségi állapotának érzelemmel áthatott leírásával. A BBC Radio 4-es csatornájának ‘Saját tudósítónktól’ című műsorában Plett elmondta, hogy ‘sírva fakadt’, amikor a palesztin vezetőt szállító helikopter felszállt a romos ramallahi főhadiszállásról. Kritikusai szerint a BBC képtelen pártatlanul beszámolni a közel-keleti helyzetről. Még a Radio 4 egyik vezető munkatársa is elismerte, hogy Plett ‘butaságot követett el, de még nagyobb ostobaság volt, hogy ezt adásba kerülése előtt senki nem ismerte fel’. Az izraeli követség szóvivője szerint hazája külügyminisztériuma hivatalos panaszt tesz a tudósítás miatt. (Londoni tudósítónktól)

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.