Forrás: NOLBORBÉLY SZILÁRD: Auschwitz-szekvencia
Borbély Szilárd, 2004. november 6. 00:00
„Amikor tehát Auschwitzon gondolkodom, paradox módon inkább a jövőn, semmint a múlton gondolkodom.”
Kertész Imre
Egyszer meghaltam már tehát,
s hogy túléljem halálom,
magamra vettem azt, aki
hasonlít rám. A Másom
itt él velem azóta is.
És úgy tesz, mintha volna
elég idő s elég erő,
és nem csak fuldokolna
a Hal is, akiről mondják,
hogy benne van az Élet.
Szívében félelem lakik,
és hullámzó Ítélet.
Mert nem szólalnak harsonák,
és nem történik semmi.
Megtudja majd mindenki azt,
hogy hol kell jelentkezni.
Közömbösen állunk akkor,
hisz nem lesz végítélet,
csupán a megsemmisítő
határozat, a végzet
alakját felöltő logosz,
amely szerint a testet
kell leadni majd valahol,
mivel felesleges lett
a húst életben tartani
tovább. Elég megölni
az ént, s a maradékait
a központ majd kitörli.
A megkínzott Test megvetett
halála ismétlődik
azóta is, s mint áldozat
egymásra rétegződik,
a Sírba Helyezett helyén
hiába is kereste
az angyal vasárnap reggel.
Titokzatos Holtteste
kétezer éve haldoklik,
és nyugalmat nem talált.
Nem váltja meg a helyette volt
millió zsidó halált. –
Hogy elfelejtsem, s önmagam,
halállá kéne lennem,
az én Megváltó Másommá,
kit Pálként is követtem:
Még élek én, de már nem én:
a Jövendő él bennem.
S ha Auschwitzra gondolok,
már sejtem, mért volt lennem.
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©
