Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Egyházak közös tiltakozó levele

2004. november 5. (2. oldal)

Joó István

Közösen tiltakoznak a keresztény és keresztyén egyházak a költségvetési törvényjavaslat, illetve a közoktatási és egyház-finanszírozási törvények módosítása ellen. A Veres András katolikus, Bölcskei Gusztáv református, D. Szebik Imre evangélikus püspökök, Mészáros Kálmán baptista elnök, továbbá három kisegyház képviselői által aláírt nyílt levélben a felekezetek amiatt is tiltakoznak, hogy „az illetékes minisztériumok – akár költségvetési, akár politikai megfontolásból – nem mutattak és nem mutatnak készséget az érdemi egyeztetésre. Az egyházak a kistelepülések iskolái és megkülönböztetett módon az egyházi iskolák veszélyeztetése miatt arra kérik az egyházi iskolában tanulók szüleit és az intézményi dolgozókat, ők is járjanak közben a helyi kormánypárti képviselőknél az ellenzéki módosító indítványok támogatásáért.”

– A levéltervezetet megkaptuk, de nem tudtuk aláírni, mert a Mazsihisz vezetése még nem tárgyalta az ügyet – tudatta érdeklődésünkre Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke. Hozzáfűzte, a zsidó felekezet is úgy véli, nem kaptak elegendő információt az egyházi oktatás finanszírozásának átalakításáról, de – amint fogalmazott – sajtóüzengetések helyett tárgyalást kívánnak kezdeményezni a kormányzat képviselőivel.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.