Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Beteg, patkány, ember

Baloldali gyűlöletbeszéd – következmények nélkül

2004. november 3. (7. oldal)

Tihanyi Örs

Sickratman – magyarul Betegpatkányember. Ez a művészneve annak a Paizs Miklós nevezetű szerencsétlen honfitársunknak, aki újraélesztette az Orbán Viktor, a keresztények és a halál című kampányszerű mocskolódást. A népszórakoztatásnak ezt a meglehetősen furcsa válfaját képviselő komédia elkövetői szinte reprezentatív metszetét alkotják a balliberális pártok szellemi holdudvarának.

Fellelhető közöttük az RTL Klub-os Frei Tamás sztárriporter, aki egy évekkel ezelőtti műsorában azzal keltett botrányt, hogy megérdeklődte egy moszkvai bérgyilkosnak álcázott zöldségkereskedőtől, vajon mennyi pénzért gyilkolná meg az akkori magyar miniszterelnököt, azaz Orbán Viktort? Később felsorakozott mellé a Magyar Hírlap, amelynek egyik vezérpublicistája szerint a nemzet üdvét szolgálná az, ha likvidálni lehetne Orbán Viktort és Kövér Lászlót. Ez utóbbi Fidesz-politikusnak egyébként a 2002-es parlamenti választások finisében tett – egyébként szerencsétlenül megfogalmazott és az ellenfelek által tudatosan félreértelmezett – megnyilvánulása egyenesen arra ösztökélte az MSZP híveit, hogy kötéllel a nyakukban jelenjenek meg a nyilvánosság előtt.

A válogatott gusztustalanságok és sértések sorozata később a TV2 televízió kiugróan magas nézettségű valóságshow-jának on-line kiadásában folytatódott, ahol egy Pongó nevű, nem éppen akadémikus külsejű szereplő fejtette ki a moderátor által is jóváhagyott eszmefuttatását, miszerint Orbán Viktor egy személyben fasiszta és cigány, és kész szerencse, hogy 1944-ben nem ő volt Magyarország miniszterelnöke, mert akkor még több embert deportáltak volna. Pongó szerint a történelem során a katolikus egyház ölte meg a legtöbb embert. Az Orbán származására tett mocskolódás határozottan azt sejtette, hogy a Komlóról elszakadt bugyiárus buzgó olvasója lehetett Kende Péter A Viktor című könyvének, amely szinte enciklopédikus összefoglalása a Fidesz vezetői ellen folytatott alattomos és nemtelen propagandának. A katolikusok nem csupán Pongó rosszindulatú fantáziáját termékenyítették meg. Horn Gyula a 2002-es választások kampányában – finomabban és szalonképesebb formában – szintén a katolikus egyházat vette célba, nyomdokain pedig a Szocialista Egyetemisták Szövetsége nevű fantomszervezet menetelt, kijelentve, hogy aktivistái a templomok széksoraiban fogják majd figyelni a miséken elhangzottakat.

2003 decemberében a Tilos Rádióban robbant ki a következő botrány. A baloldali sajtóban már több posztot is megjárt Barangó böffentette bele karácsony napján a mikrofonokba, hogy kiirtaná az öszszes keresztényt. Ugyanennek a rádiónak más műsoraiban Jézusra is hasonló stílusú, gyalázkodó kifejezések hangzottak el. A Jobbik ennek hatására szervezett tiltakozó nagygyűlést a Tilos Rádiónak helyet adó, több tíz millió forintnyi közpénzből fenntartott Kultiplex elé, amelyik aztán néhány meggondolatlan provokátor miatt fulladt botrányba.

A 2004-es európai parlamenti választások kampánya idején, húsvét hetében került napvilágra annak az MSZP-s aktivisták számára megszervezett tréningnek a szövege, ahol Ron Werber paranoiásnak és fasisztának nevezte Orbán Viktort, miközben – szó szerint – háborús hangulat szítására biztatta a Csapatjáték nevű program jelen lévő tagjait. A kampányfelkészítő rendezvény hangvételéhez illeszkedett Kósáné Kovács Magda EP-képviselőjelöltnek a Hit Gyülekezete lapjában adott interjúja is, amelyben Európa lenyúlásával vádolta meg a Vatikánt. Alighanem örök rejtély marad, hogy Zuschlag János, az MSZP ifjú titánja részt vett-e a werberi agytágítón. Az viszont tény, hogy az MSZP országos elnökségébe is jelölt, történész végzettségű politikus országos botrányt kavart 2004 októberében a Terror Háza előtt azzal, amikor egy neveletlen hülye gyerek szintjén kezdett viccelődni a nyilasok által kiirtott áldozatokon. A szocialisták – akiknek elnöke 2002 februárjában még az Emlékezés és Megbékélés Házává akarta átkeresztelni az intézményt – egyébként azért demonstráltak az Andrássy úti múzeum előtt, mert állításuk szerint komoly veszélybe került a magyarországi demokrácia egy Bácsfi Diána nevű, nyilaskeresztes maskarába öltözött egyetemista miatt, akinek karlengetései legalább annyi kamerát és fényképezőgépet vonzottak magukhoz, mint egy élvonalbeli valóságshow-sztár éjszakai lepedőmutatványai.

Jelen állás szerint így csoportosíthatók azok a hol politikusi finomsággal, hol pedig röhögcséléssel és durva, obszcén szavakkal operáló gyűlöletbeszédek, amelyek mintegy kikövezték az SZDSZ közeli hetilap október 21-i számának a címlapján is szereplő Paizs Miklós, vagyis Sickratman útját. A Paizs-féle stílusra köztudottan fogékony ultraliberális Soros-kiadvány azért készített terjedelmes interjút a „művésszel”, mert megjelent a Buzi-e vagy? című rapalbuma. Stílusában és hangvételében hasonló a Mi a szar ezen a magyar ugaron? című szerzemény is, aminek szövege azonos azzal a versikével, amelyik a Budapest Rádión hangzott el Fiala János reggeli műsorában. Ha valaki meghallgatja a CD-n szereplő „művészi produktumokat”, és netán rendelkezik némi tájékozottsággal a már említett Orbán- és katolikusgyalázások tekintetében, akkor nem lesz nehéz levonnia bizonyos következtetéseket. Paizs – akinek a Belga és a Korai Öröm nevű botrányzenekarok szegélyezik a pályafutását – albuma gyakorlatilag összefoglalja és rendszerezi az elmúlt évek szélsőséges rágalmait. A Mi a szar& című szerzeményen előkerül Orbán Viktor meggyilkolásának toposza, a változatosság kedvéért ezúttal az élve megnyúzást ajánlva, aztán Kövér László lámpavasra kötése, valamint Lovas Istvánnak és a többi, Magyar Nemzethez kötődő újságírónak a kiherélése, megnyúzása és egyéb kínzásnemekkel való sújtása. Lovast megannyi válogatott rémtett mellett azzal is megvádolja Paizs, hogy a börtönbüntetéstől a barátai elárulásával menekült meg, más szóval ugyanazokkal a eszközökkel rágalmazza meg, ahogyan ezt a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Bencsik András tette Mécs Imrével.

Az UFO című számban a hazai zsidóság veszélyeztetettsége kerül előtérbe, mégpedig a szerző által ironikusnak nevezett esszenciális antiszemitizmus formájában, ami lényegében nem jelent mást, mint hogy Paizs jelképesen belebújik egy olyan fiktív személyiség bőrébe, aki istengyilkos, mindenhová beszivárgó parazitáknak tartja a zsidókat, akiket ki kell rekeszteni. Ezzel gyakorlatilag azt sugallja, hogy a kétségbeesetten sikoltozó zsidógyűlölő nem lehet más, mint egy olyan újnyilas, aki a baloldali sugalmazások szerint komoly veszélyt jelent a demokráciára.

Paizsról egyébként tudni kell, hogy korábban a Tilos Rádiónak is munkatársa volt, és a nyíltan vállalt provokáció szándékával megjelent a 2004. januári Jobbik-rendezvényen is a „Nem az igazság, csak a hús irgalmatlan tömege” című transzparenst lóbálva. Ehhez a témához kapcsolható a Mária című dalának szövege is, ahol rituális öngyilkossággal vádolja meg Jézust, mindezt böfögések és szellentések kíséretében. Állítása szerint a Passió című film ihlette meg, és csupán a katolikus egyház jelenlegi fejlődésével kapcsolatos fenntartásait fogalmazta meg benne. Ennek ismeretében már nem is csodálható, hogy a Mi a szar& című versének zárásaként arra a Horn Gyulára kéri Isten áldását, aki 2002 tavaszán elindította a Fidesz és a katolikus egyház összefonódását hangsúlyozó, és a jelek szerint ma is érvényben lévő rágalomkampányt.

Kérdés ezek után, hogy ez a Ron Werber által kitalált, Paizs-féle út hová vezet? Tudatában vannak-e a katolikus papokat gyalázó, Orbán Viktor és Kövér László meggyilkolásáról álmodozó véleményformálók, hogy milyen szellemet szabadítottak ki a palackból, és mikor fog majd olyan atrocitás történni, ami már messze több lesz egy szimpla rádiós uszításnál?

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001