Forrás: Magyar HírlapKoszovó: a híd, amely elválaszt

Riport

Szavaznak az albánok. Azé a hatalom, aki a földet bírja – azon nem osztozik

fotó: reuters – Arben Celi

“Óriási hibát követtek el a szerbek” – mondja Oliver Ivanovic, a koszovói parlamenti választások bojkottját elutasítók listavezetője. “Erre majd sajnos ismét csak akkor jönnek rá, amikor már túl késő lesz.”

A szerb Koszovó és Metohija Lista (LKiM) első helyén szereplő jelölt szerint a koszovói parlamenti választások bojkottját elutasítók a választások “erkölcsi győztesei”, akik “kezükbe vették sorsukat”. Mitrovica északi részén beszélgetünk, “Észak-Mitrovicában”, nem messze a hídtól. A híd választja el a főként szerbek lakta északi részt a gyakorlatilag színalbán déli negyedektől. Az elmúlt öt évben a híd gyakorta volt a szerbek és albánok fizikai összecsapásának helyszíne; utoljára a márciusi szerbellenes véres pogromok miatt zárták le. Az Ibar folyón átívelő, francia ejtőernyősök által ellenőrzött építmény a szerbek és albánok érintkezési pontok nélküli egymás mellett élésének jelképévé lett. A választások idején is így volt; északon üres urnák, ezrelékben mérhető részvétel, délen sorok kígyóznak a szavazóhelyek előtt.

A LKiM bírta Boris Tadic szerbiai elnök és Vuk Draskovic, a Szerbia és Montenegró Államközösség külügyminiszterének a támogatását is – hasztalan: Koszovóban a radikálisok jóval népszerűbbek, márpedig a hágai törvényszéken tárgyalására váró Seselj pártja – egyetértésben a szerbiai kormánnyal, a parlamenttel és a szerb ortodox egyházzal – úgy vélte, a koszovói szerbeknek az a jobb, ha nem vesznek részt a választásokon.

A bojkottot ellenzők nem bírtak a túlerővel, a koszovói szerbek kevesebb mint egy százaléka ment el szavazni. A százhúsz tagú parlamentben húsz helyet biztosítanak a kisebbségeknek; ennek fele, tíz mandátum mindenképpen a szerbeket illeti meg.

“Ezek nem a mi választásaink. Ez az albánok számára fontos nap” – mondja Milan Ivanovic, a bojkottot szervező észak-mitrovicai Szerb Nemzeti Tanács (SNV) vezetője a nemrég épült zvecani templom kertjében. A SNV arra szólította fel a koszovó szerbeket, hogy a szavazóhelyiségek helyett menjenek templomba. Milan Ivanovic is belehallgatott az istentiszteletbe, majd a kamerák kedvéért korábban elhagyja a templomot, és gyertyát gyújt.

“A tíz képviselőnek nem lesz semmiféle legitimitása – állítja az orvosból politikussá lett Milan Ivanovic. – Nem a szerbek képviselői lesznek.”

A választási részvétel ellen kampányolók szerint a bojkott mellett szólt, hogy a koszovói szerbek nincsenek biztonságban, hogy nem tudni semmit azokról, akik 1999-ben eltűntek, a szerb menekültek visszatérése is megoldatlan. Létezik azonban ennél fontosabb ellenérv is a szerbek számára. “Október 23-án a sorsunkról születik döntés. Ha részt veszünk a választásokon, tudatosan mondunk le Szerbiáról, és beleegyezünk az úgynevezett független Koszovó létrehozásába” – olvasható az úgynevezett Koszovó és Metohija Választásellenes Bizottságának szórólapján.

Ez a lényeg, ez a tét: Koszovó jövőbeni státusa, azaz a nemzetközileg elismert függetlensége. Mindent ehhez képest ítélnek meg.

“A szerbek helyett más nem tud visszatérni Koszovóba” – véli Oliver Ivanovic, a LKiM listavezetője. Koszovóban ma majdnem százharmincezer szerb él, mintegy harmaduk a tartomány északi részén. Bár a szerbek folyamatosan kétszázezer menekültről beszélnek, a Szerbiában és Montenegróban élők száma hatvanötezer körüli lehet. “Az eltűntek családjainak nem lesz könnyebb, ha mi nem leszünk a parlamentben” – mondja Oliver Ivanovic, aki szerint nehéz lesz a dolguk, elsősorban a “szerbiai kormány obstrukciója” miatt.

“Jövőre elkezdődnek a tárgyalások Koszovó jövőjéről. Ez hosszú folyamat lehet” – mondja Oliver Ivanovic. Úgy látja a szerbek a távolmaradással valójában lemondtak arról, hogy sorsukat befolyásolják.

Ezzel a bojkottpártiak is tisztában vannak – és nincs ellenükre, ha ez a benyomás alakul ki róluk.

“Kérdezd meg az embereket, mit szeretnének. Mind azt mondja majd, hogy Koszmet újra Szerbia része legyen” – mondja a fiatal gracanicai férfi a XIV. században épült kolostorral szemben lévő kávézó teraszán. Szinte kizárólag azt a fogalmat használja – a Kosovo i Metohija összevonásából képzett Koszmetet -, amely irritálja az albánokat. A Szerbia tartományának számító Koszovó 1999 óta van az ENSZ igazgatása alatt; a misszió, az UNMIK közleményeiben és dokumentumaiban egyébként Koszovót említ.

“Tudják persze, hogy a Szerbiához való visszatérés nem túl valószínű, de ezt szeretnék.” Más pedig egyelőre nem érdekli őket. Abban végképp nem érdekeltek, hogy asszisztáljanak Koszovó Szerbiától való elszakadásához.

Gracanica a tartomány székhelye, Pristina közelében fekvő település, úgynevezett szerb enklávé. Ciszjordániára emlékeztető állapotok és fogalmak: Gracanicáról a szomszédos Laplje Selóba el lehet jutni a főútvonalon is, de az úgynevezett szerb úton is: az a keskeny aszfaltcsík nem érint albán településeket.

A főútvonal “mindenkié”: a közeli Gnjilane és környékének albán lakossága csak Gracanicán át juthat el Pristinába. Ennek hátrányai és veszélyei (a nyáron egy áthaladó autóból lőtték fejbe a barátaival hamburgert vásárló szerb fiút), illetve előnyei is vannak: könnyebb bosszút állni.

“Ha Podujevónál megkövezték a szerb autóbuszt, akkor mi is megkövezzük az albán autóbuszt. Ha valahol rálőttek a szerbekre, akkor lezárjuk Gracanica bejáratát és kijáratát, és aki albán a blokádon belül van, alapos verést kap – mondja egy gracanicai nő higgadt tárgyilagossággal. – Csak így lehet itt megmaradni.”

A gracanicai kolostor freskókkal díszített sötét temploma – akárcsak a többi, Koszovó területén lévő szerb ortodox kolostor, templom és műemlék – a korabeli szerb államiság emlékei. “Nem tudjuk elképzelni, hogy ez Szerbián kívül rekedjen.”

A szerb kormány szerint Koszovó területén szerb és albán autonóm területeket kellene létrehozni, önálló (párhuzamosan létező szerb és albán) intézményrendszerrel. A terv megvalósíthatatlan, és csak egy értelme lehet: Koszovó északi részét leválasztani az albán többségű területről.

“Most bosszulja meg magát az, ahogyan az albánokkal bántunk évtizedeken át – mondja a dél-koszovói szerb többségű enklávé, Strpce egyik lakosa, aki nem szeretne névvel szerepelni az

Kostunica követel

Tárgyalásokat követelt csütörtökön a koszovói szerbeknek nyújtandó biztonsági garanciákról, a szerb kormánynak a koszovói szerbeknek adandó autonómiára vonatkozó tervérôl Vojislav Kostunica szerb kormányfô. A jelenleg ENSZ-irányítás alatt lévô, jogilag még Szerbiához tartozó Koszovóban október 23-án parlamenti választásokat tartottak, amelyeket a tartományban élô szerbek 99 százaléka bojkottált. Kostunica a “sokkoló választási eredménnyel” indokolta sürgôs követelését.újságban. – Ugyanúgy megkeserítik az életünket, ugyanúgy sanyargatnak minket, mint mi őket 1999 előtt.” A szerepek felcserélődtek. Korábban az albánok bojkottálták Milosevic szerbiai választásait (aki Koszovóban csalt a szükséges parlamenti többséghez), most pedig a szerbek nem akarják, hogy közük legyen a koszovói intézményekhez. Strpcébe azért mentem, mert Soren Jessen Petersen, az UNMIK vezetője felkereste a helyi önkormányzat képviselőit, hogy a választási részvétel mellett érveljen. Petersen legfontosabb üzenete az volt: Koszovó végleges státusa nem eldöntött tény.

Erről a szerbeket és albánokat nehéz meggyőzni. Nincs kompromisszum, nincs köztes megoldás: valami vagy a miénk, vagy nem. Azé a hatalom, az ország, aki a földet bírja – és csak az övé, azon nem osztozik. Csak egymást kizáró javaslatok léteznek. A szerbek nem tudják elképzelni, hogy lemondanak Koszovóról. Az albánok nem tudják elképzelni, hogy Koszovó ne legyen független, és elutasítják a tartomány felosztását.

“Felhívtam a szerb és albán képviselők figyelmét, hogy Koszovó jövőbeni státusáról nem a strpcei önkormányzatban kell dönteni, tehát azt ne is vegyük napirendre” – mondja Sladjan Ilic polgármester. Ilic igazat ad a bojkottot szorgalmazóknak, mégis úgy véli, hogy részt kell venni a választásokon, ezért elvállalta a LKiM második helyét. Strpce lakosai közül huszonketten mentek el szavazni.

A bojkottot szervezők sikeres munkát végeztek: a választási éjszakán arra döbbentünk rá az ENSZ egyik munkatársával, hogy az eredmények szinte senkit sem érdekelnek, mindenkit az foglalkoztatott, mi lesz a szerbek következő lépése. A válasz kijózanító volt: “primitív triumfalizmus”, ahogy az egyik nemzetközi megfigyelő fogalmazott.

A bojkott szervezői diadalittasan követeltek személyi változást az UNMIK-ban, továbbá felülvizsgáltatnák a nemzetközi közösség politikáját. Arról sem feledkeztek meg, hogy megkérdőjelezzék az induló szerb jelöltek nemzeti hovatartozását. A politikai rendezést jó időre eltérítették a bojkott szervezői.

Az alacsony részvétel miatt kérdéses, egyáltalán részt vesznek-e a parlament munkájában a szerb képviselők.

A szerbek és albánok évtizedes rossz viszonya fikarcnyit sem változott, amióta az UNMIK kormányoz felettük. Nem mellesleg: alig beszélik egymás nyelvét, kapcsolatuk a “túloldallal” minimális. Világképük hasonlít a magyar antiszemitáéra, akinek vannak ugyan zsidó barátai, de&

Holott a “túloldal” – a déli, albán oldal – monolitikusnak és egységesnek hitt építményén is megjelentek az első repedések. Pristinában néztem, ahogyan az Ibrahim Rugova (tartományi? köztársasági?) elnök pártja, a Koszovói Demokratikus Liga (LDK) kampányzárójára érkeznek fellobogózott autókkal és buszokkal a vidéki küldöttek. Az Egyesült Államok csillagos-sávos lobogója mindegyiknél méretesebb volt, a NATO jelképével díszített némileg kisebb, de magukkal hozták még az Egyesült Királyság, a Német Szövetségi Köztársaság és az Albán Köztársaság hivatalos zászlaját is. A tüntetők először a Bill Clintonhoz címzett márvány- és csempelerakat előtt vonultak el, majd megközelítették a Victory szállodát; az épület tetejére helyezett jókora Szabadság-szobor, fáklyáját magasba tartva, mintha hátat fordított volna a zsúfolt, infrastruktúráját kinőtt városnak. Az LDK a parlament legerősebb pártjaként a függetlenség kérdésével kampányolt – politikai ellenfelei szerint azért, mert nincs jobb programja.

“Másodlagos kérdés, mikor lesz független Koszovó – mondja Ylber Hysa, az ORA polgári kezdeményezés második embere. – Számunkra sokkal fontosabb a koszovói intézmények kiépítése, a gazdaság fellendítése, a munkahelyteremtés.” A városlakókat, fiatalokat megszólító, talán még liberálisnak is nevezhető ORA új párt, és először indult a választásokon, és nem a levegőbe beszél: a munkanélküliség meghaladja a hatvan százalékot, a privatizáció szinte lehetetlen (Szerbia vagy nem ismeri el a tendereket, vagy magának követeli a bevételt, mondván, szerbiai vagyon eladásából származik), a gyárak állnak, a magánszektornak pedig elsősorban a kávézók és a kisboltok a pillérei. Mindeközben koszovói társadalomban roppant fiatal: az ő kilátásaik nagyon sötétek.

Innen nézve az albán elit és a koszovói szerbek hangadóinak hasonlók az érdekeik. Minél rosszabb, annál jobb. És ez nem csak a politikusokra vonatkozik.

“Nézd meg, mire hasonlít ez az utca. Ott szemben pótkocsiról fát árulnak. Elképesztő kupleráj!” – fakad ki a Mitrovica északi részén dolgozó cukrász. A koszovói szerbek szellemi központjának számító városrész valaha széles főutcáját alkalmi árusok bodegái szűkítették használhatatlan méretűre.

A valamikori ólombánya, akkumulátorgyár és a meddőhányó mellé épült településen egyik nemzeti közösség sem mondhatja el magáról, hogy a város szebbik részét szerezte volna meg.

“Szerinted az, aki itt, északon valamelyik öt éve elfoglalt albán üzlethelyiségben terpeszkedik, azt szeretné, ha a helyzet rendeződne? – kérdezi a többgenerációs vállalkozó. – Szerinted az, aki albán lakásokat vett el itt, északon, azt szeretné, ha tisztázódnának a tulajdonviszonyok? Akar itt valaki is rendet szerinted?”

Makai József

Mitrovica

©

Comments are closed.