Forrás: Magyar HírlapA megoldás

Dr. Noha hétköznapjai

„Nem tudlak sokáig tartani már – mondta a hetvenes évek közepe táján az irodalmi lap főszerkesztője dr. Nohának -, nem vagyok már olyan fiatal, hogy bírjam hetente a rendkívüli izgalmakat. Péntekenként ott ülök a telefonnál, és rettegve várom, hogy felhívjon az Öreg, és megkérdje: miért közöltem megint heti pimaszkodásodat, és meddig kell bosszankodnia, amiért itt vagy még nálunk.” Kultúránk felvilágosodott szellemű irányítója, az „Öreg” azzal is bizonyította aránylag példamutató humanizmusát, hogy az értelmiség kínosan kritikus egyedeit lehetőleg nem személyesen rúgta ki állásukból, hanem munkaadó-

ikat bírta rá ennek a piszkos munkának az elvégzésére. Dr. Noha a szóban forgó héten Heisenberg akkortájt megjelent könyvének ürügyén elregélte: Max Planck, a kvantumelmélet megalkotója felkereste Hitlert, mert meg akarta győzni arról, hogy helyrehozhatatlan kárt okoz a német egyetemeknek, elsősorban a fizikai kutatásnak, ha elkergeti a zsidó származású kollégákat. Érvelésétől azonban csak akkor várhatott sikert, ha belehelyezkedik a Führer gondolatvilágába. Ezért különös nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a német technika és ezen belül a haditechnika látja majd a kárát, ha lemond ezekről a kiváló szakemberekről, akik ennek következtében átmehetnek a másik oldalra, és veszélyeztethetik a német érdekeket. „A szellem tehát arra kényszerült, hogy felajánlja a hóhérnak az áldozatok lelkét, cserébe testi üdvösségükért.” Végül Planck kudarcosan távozott, és még szégyen is gyötörte, amiért a Hatalomnál kilincselt. Nyilvánvaló volt az időszerű tanulság: az értelmiséget degradálja, ha szót akar érteni a rossz hatalommal, mert ez tehet ugyan gesztusokat, de a döntő pontokon nem enged.

A főszerkesztő – akit fiatal korában munkaszolgálatosként végigtereltek a hóborította orosz végtelenségen, és aki nyomorékként élte túl ezt a kényszerű kalandot – kényes volt lelki egyensúlyára. Erről úgy gondoskodott, hogy a rendszer hűséges szolgálata közben támogatott néhány olyan figurát is, akit a hatalom nem kedvelt, de akit valamilyen okból – például emberi kapcsolatai vagy teljesítményének részeredményei miatt – védhetőnek tartott. Ahogy a két világháború közti antiszemita rendszer haszonélvezői is kiválasztottak maguknak, lelkiismeretük megnyugtatására, néhány tisztességes zsidót, úgy mentegettek, amíg lehetett, kommunista funkcionáriusok is néhány ellenzéki gyanúba keveredett művészt vagy kritikust. Ezért maradhatott dr. Noha hosszú ideig a lapnál, noha az Öreg számos alkalommal érzékeltette a főszerkesztővel, hogy ezt a kapcsolatot nem tartja kívánatosnak. „Most azonban – mondta a főszerkesztő dr. Nohának – válaszút elé kerültem. Hibás vagyok, elismerem. Észre kellett volna vennem, hogy Heisenberg és Max Planck a te cikkedben az értelmiséget a mi politikánkba vetett bizalomtól tanácsolja el.” Dr. Noha a fejét vakarta: „Olvasd el Heisenberg könyvét. Nemrég jelent meg, A rész és az egész a címe.” „Olvastam. A péntek esti telefon után kezdtem el, és reggelig olvastam. Ha előbb olvasom el a könyvet, akkor cikked nem jelenik meg, és én megúszom a péntek esti telefont. Nem tudod elképzelni, milyen érzés nekem ott ücsörögni péntek esténként a telefonnál, és várni, hogy az Öreg leszidjon, mint egy elemista nebulót.” „Megvan a megoldás” – mondta dr. Noha. Kivett a pénztárcájából egy húszforintost, és letette a főszerkesztő elé. „Hát ezzel mit csináljak?” „Vegyél rajta mozijegyet – válaszolta dr. Noha – magadnak meg a feleségednek. Miért ücsörögsz a telefon mellett? Miért várod, hogy leszidjanak?” „Ne bolondozz.” „Nem bolondozom. Ez a megoldás. Minden pénteken kapsz tőlem húsz forintot, este pedig megnéztek egy jó filmet. Akkor az Öreg, aki cikkem olvasása után rögtön a telefonkagylóhoz nyúl, nem talál otthon. Szombatra lenyugszik, hiszen cikkem ellenére baj nélkül felkelt megint a nap, és ha netán telefonál is, már nem üvölt, tehát te sem ijedsz be, megígéred neki, hogy ezentúl óvatosabb leszel, és a következő pénteken megint kapsz egy húszast.” A főszerkesztő felállt. „Könnyű neked – mondta -, nincs vesztenivalód” – és fekete botjára támaszkodva kisántikált a szobából.

Eörsi István

tárcanovellái hetente jelennek meg

mellékletünkben

©