Forrás: Magyar HírlapLaikusok és hittérítők

Ördöge volt André Malraux-nak, az Emberi sorsok világhírű francia írójának, amikor az ugyancsak híres amerikai történészt, Huntingtont megelőzve megjósolta, hogy a XXI. század a vallásnak, vagyis a vallási érzület előtörésének a százada lesz. Így lett. Nem meglepő tehát, amire a Le Monde a közelmúltban első oldalán nagy címben utalt, hogy a “keresztény értékek” feletti vita jelenleg az európai közvélemény érdeklődésének a középpontjában áll.

Az egész ügy azzal az ütközéssel kezdődött, hogy az Európai Unió nehezen megszült alkotmányában hangsúlyozzák-e vagy sem a kontinentális civilizáció keresztény jellegét. Azután meg a brüsszeli bizottságba jelölt olasz Buttiglione szigorúan keresztény – vagy ahogyan Berlusconi az Il Giornaléban írta: katolikus – álláspontja körül alakult ki heves szembenállás a bizottság portugál elnöke és az Európai Parlament szocialista, illetve liberális tagjai között azon, hogy a homoszexualitás, valamint az abortusz elítélése az Európához való tartozás kritériuma legyen-e vagy sem. Ebben az esetben ugyanis már a valláserkölcs és az állami, illetve az európai közerkölcs közötti különbségtétel fenntartásáról, illetve eltörléséről van szó.

Az amerikai elnökválasztási kampány utolsó heteiben hasonló okokból hasonló probléma osztotta meg a tengerentúli közvéleményt is. Bush elnök a homoszexualitás és az abortusz elítélését ajánlotta választóinak, míg Kerry, a demokrata párt jelöltje, hasonlóan az európai baloldal álláspontjához, fenn akarja tartani a válaszvonalat az állami és a vallási fölfogások között.

Érdekes, hogy Európában éppen úgy, mint az Egyesült Államokban, ezt a vitát összefüggésbe hozzák Törökország uniós csatlakozásával. Az amerikai jobboldal geostratégiai megfontolásból tartja kívánatosnak, hogy a kemalista Törökország a NATO után az Európai Unióhoz is csatlakozzék, míg az európai jobboldal hevesen ellenzi ezt. A baloldal arra hivatkozik, hogy az Európához való csatlakozásnak nincs köze a hitvalláshoz. Ebben a kérdésben a mérsékelt katolikusok, a protestáns államok és közvéleményeik egyetértenek abban, hogy a muzulmánok, zsidók, akárcsak a protestáns hitet vallók és a humanista meggyőződésű ateisták, is tagjai lehessenek Európának.

A vita szerfölött érdekes. Tulajdonképpen az a lényege, hogy a római katolikus egyház, amely a polémiát kezdeményezte és az Opus Dei révén szervezi is, a kommunizmus bukása után kialakult ideológiai űrt a XVIII. század előtti politikai, társadalmi és oktatási egyházi hatalom fölényének a visszaállítására akarja kihasználni. Az erőviszonyok az utóbbi időben azoknak az integrista, szélsőséges elemeknek a javára változtak meg, amelyek mind Európában, mind Amerikában a katolikus egyház kemény valláserkölcsi felfogását akarják ismét ráerőszakolni a társadalmakra.

Az egyedül üdvözítő egyház politikai státusának visszaállítására törekvő fundamentalista erők ebben a kérdésben elsősorban a jobboldali és az azzal szövetkezni törekvő szélsőjobboldal támogatására számítanak. A világpolitika mai válságos helyzetében végül is döntő kérdésnek számít, hogy hatalomra tudják-e juttatni az integrista felfogást.

Ne felejtsük el azonban azt sem, hogy a protestáns államokban és az emberi jogok hagyományos szószólójaként föllépő Franciaországban a mérsékelt katolikus elemek nem támogatják azokat, akik meg akarják változtatni a vallás és a politika szétválasztását. A viaskodás rendkívül szenvedélyes, a kimenetele pedig bizonytalan.

Fejtő Ferenc

©

Comments are closed.