Félmillió dollár kárpótlás vagy öt év börtönbüntetés
Dátum: 2004. Oct. 25., Monday, 13:48
Rovat Külföld
A Gázai övezetbeli telepesek kárpótlásáról határozott az izraeli kormány. A döntés értelmében a költözést vállaló családok anyagi kárpótlást kapnak, ám a szembeszegülők börtönbüntetésre számíthatnak.
Ariel Saron kormánya rendületlenül folytatja vitatott Gázai kivonulási programját. Azok a családok, akik hajlandóak elköltözni a palesztin önkormányzat alá tartozó, Egyiptommal határos területről, félmillió dollárt kárpótlást kapnak. Azok, akik szembeszegülnek a kilakoltatást végrehajtó katonákkal, öt év börtönbüntetésre számíthatnak.
‘Ez egy történelmi döntés, amely megváltoztatja azt, ahogy generációk óta Izrael az ügyeit kezeli. Arra kérek minden érdekelt felet – beleértve a telepeseket, akiket fájdalmasan érint a döntés, hogy tartsák fenn a civilizált párbeszédet, és ne szítsanak erőszakot’ – kérte Josef Lapid, igazságügy-miniszter.
A miniszterelnök kivonulási terve mind a 21 gázai övezetbeli és további négy ciszjordániai zsidó telep felszámolását helyezi kilátásba. A Saron-kormány tizenhárom tagja szavazott a határozat mellett, hat miniszter ellene. Izrael a nemzetközi jog értelmében a kivonulás után is megszálló hatalom marad, mivel továbbra is ellenőrizni akarja a Gázai övezet és a zsidó állam közötti átkelőhelyeket, továbbá az övezet partvidékét és légterét is. A kivonulásról hétfőn kezd vitát az izraeli parlament.
A hír forrása: Hír TV
http://www.hirtv.hu/
A hír elérhetősége:
http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=32401