Forrás: NOL

Az al-Kaida az albánok lakta területeken készíti elő támadásait

Népszabadság Online, 2004. október 25. 17:59

A nemzetközi terrorizmus egyik elismert amerikai szaktekintélye szerint Koszovó az al-Kaida egyik bázisává vált, és a balkáni térség albánok lakta területeit kívánja használni európai támadásokra.

Yossef Bodansky, az amerikai kongresszus terrorizmussal és nem hagyományos háborúkkal foglalkozó kutatócsoportjának igazgatója közölte a hétfői Vecernje Novosti című napilappal, hogy az iszlám szélsőségesek tavaly jelölték ki a balkáni terrorhálózatot az Európai Unió, az Egyesült Államok és Izrael ellen irányuló tevékenységük kivitelezőjének. A balkáni terrorsejtek jelentősége azután nőtt meg, hogy az al-Kaida Emir Musza Ajzit nevezte ki felelősnek a terroristák verbuválásáért. Ajzi azt a stratégiát követi, hogy európai származású fehér bőrű terroristákat toboroz, hasonlóan ahhoz, ahogyan az Csecsenföldön és Oroszország más részein történt.

Bodansky őket Oszama bin Laden harmadik generációs követőinek nevezi. Mindannyian Európában élnek, és azt az utasítást kapták, hogy ne változtassák muzulmán kicsengésűre a nevüket. Így jött létre a terrorizmus legnagyobb alvó hálózata a “hitetlen” országokban – állítja Bodansky, aki két éve nagy sikerű könyvet írt az al-Kaida első számú emberéről.

A washingtoni szakértő szerint a “fehér al-Kaida” kiképzése a Balkánon és a Kaukázusban folyik. A Balkán még nagyobb jelentőséget kapott köszönhetően Mohamed az-Zavahrinek, aki Oszama bin Laden helyettesének, Ajman az-Zavahrinak a fivére. Az említett terroristavezér Albániát, Koszovót és Észak-Macedóniát kívánja használni az Európai Unió, illetve a Nyugat elleni bevetésekre.

Bodansky szerint közismert, hogy Boszniában kaptak kiképzést az iraki stratégiai célok elleni támadások legjobb robbantói. A tuzlai és zenicai muzulmán veteránok rendkívül aktívak a Perzsa-öböl térségében. Egymás közti kommunikációban gyakorta a szerb nyelvet használják. Koszovó viszont az al-Kaida logisztikai bázisa lett, ezért egyre érdekesebb Washington számára.

Szerbiára a legnagyobb veszély Bosznia muzulmán részéről és Észak-Albánia felől leselkedik, illetve külön veszélyforrást jelent a térségre a Szandzsákban található Raska és környéke.

“Raskában erőteljes kampány folyik a helyi muzulmánok radikalizációja érdekében. Külön egyetem létrehozásával, illetve a szélsőséges és militáns iszlám mozgalmakra jellemző anyagok nyomtatásával kezdődött minden, s ez csak a jéghegy csúcsa” – mondja Bodansky, aki szerint totális háborúról van szó, amelyben csak egyvalaki marad talpon.

A washingtoni kutatóközpont vezetője említést tesz a srebreniciai mészárlásról is. Muzulmán források hétezer bosnyák áldozatról beszélnek, s ez az adat adott okot a bagdadi ENSZ-központ elleni támadásra is. Ugyanakkor Bodansky szerint független bírósági orvos szakértői csoportok megállapították, hogy az áldozatok száma nem haladja meg a néhány százat. A több ezer áldozatról szóló propagandával akarják elterelni a figyelmet arról a tényről, hogy magában a városban és környékén sok szerb polgári lakost gyilkoltak meg – mondta a belgrádi lapnak a washingtoni szakértő.

Az Egyesült Államok azután is csapatokat állomásoztat majd Bosznia-Hercegovinában, hogy ott a békefenntartás feladatát a NATO-tól átveszi az Európai Unió – közölte hétfőn Brüsszelben Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár. A boszniai NATO-akció beszüntetését Washington is szorgalmazta, többek között azért, hogy ne kössék le feleslegesen az amerikai katonai erőket olyan helyeken, ahol nincs igazán szükség rájuk: éppen ezért némi meglepetést jelent Jaap de Hoop Scheffer bejelentése bizonyos amerikai katonai jelenlét megőrzéséről. Még akkor is, ha a pontos létszámról nem közölt semmit, s ha nyilvánvaló, hogy az semmiképp sem lesz jelentős. (Az amerikaiak jelenleg 900 katonát állomásoztatnak Tuzla térségében.)(forrás: MTI)

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.