Forrás: Magyar HírlapRácz Jenő: „Mi most hálót adunk”

Interjú az egészségügyi miniszterrel

Nem lesz „rendbe téve” az egészségügy, nem várhatók igazán új programok és átütő változások – ez a költségvetés tervezetéből is sejthető volt, ám Rácz Jenő egészségügyi miniszer lapunk kérdéseire adott válaszaiból is erre lehet következtetni. Az új tárcavezető az egészségturizmus élénkítésétől remél némi bevételt. Az ellátórendszer racionalizálása Rácz szerint önszerveződő módon, szinte magától megvalósul majd.

Rácz Jenô Vészhelyzet-szerű sürgôsségi centrumokat ígér – fotó: Kovács KatalinEgyértelműnek tűnik, a minisztérium érdeke az, hogy az egészségügyi intézmények privatizációjáról szóló népszavazáson ne kerüljenek többségbe a magánosítást tiltó szavazatok. Terveznek valamilyen kampányt?

A történet oka fogyott: egyrészt nem létezik már az a törvény, amely ellen elkezdték az aláírásgyűjtést, és senki nem akar kórházat eladni, venni. Inkább jellemző a működtetés privatizációja, ezt pedig a népszavazás sem fogja megváltoztatni. De elvenné az önkormányzatoktól a jogot, hogy szabadon döntsenek: értékesítik-e az egészségügyi intézményt vagy sem. A vatikáni szerződés lehetőséget ad arra, hogy az egyházak tulajdonba vegyenek kórházakat. Visszamenőleges hatálya ugyan nincs a törvénynek, de például az evangélikus egyház – amelylyel előrehaladott tárgyalásokat folytatunk egy intézmény átadásáról – eleshet attól a lehetőségtől, amellyel a katolikus és a református egyház, valamint a zsidó felekezet már élt.

Csak az idén számos tervet dolgoztak ki az egészségügy átalakítására: felvetődött, hogy az irányított betegellátási rendszert terjesszék ki az egész országra, majd ehelyett megszülettek az ellátásszervezőkről, később a térségi egészségszervezésről szóló javaslatok. Majd ezek is lekerültek a napirendről, s jött az irányított betegellátás ötmillió lakosra való kiterjesztése. Úgy hallani, most ezt is visszavonják. Nem gondolja, hogy mindez komolytalanná teszi a „rendbe tesszük az egészségügyet” választási ígéretet? Vagy már nincs is ez az ígéret?

Nem lehet olyan reformot csinálni, hogy életbe léptetek egy törvényt, és onnantól kezdve homlokegyenest mást teszek a korábbiakhoz képest. Viszont változtatni mindenképp kell. A magyar egészségügy igazságtalan. A fejlesztési pénzekből és az OEP-finanszírozásból is azok a térségek kapnak többet, ahol a betegségi, halálozási mutatók amúgy is jobbak. Tény az is, hogy a hátrányosabb helyzetben lévő népcsoportok kevesebb egészségügyi szolgáltatást vesznek igénybe. Ezek mellett a finanszírozási rendszerben a pénz a struktúrát követi, és nem a beteget. Ez a három anomália automatikusan adja, mi az, amit tennünk kell. A jelenleg kétmillió lakost érintő irányított betegellátás bővítése – ami a költségvetés tervezetében is szerepel – nem a mi szándékainkat tükrözte. Támogatjuk azokat a módosító javaslatokat, amelyek csak ötszázezres emelést tennének lehetővé.

Ez azt jelenti, hogy ezt a rendszert hosszú távon sem akarják országossá tenni?

Több vizsgálat is folyik, ezek kiértékelése után döntjük el, mik a további terveink. Fontosnak tartjuk a regionális egészségügyi tanácsok kialakítását és a decentralizált, regionális szintű döntéshozatal erősítését a pénzek elosztásában.

Mikortól és hogyan oszthatják el így a pénzt?

Azonnal. Nem mi mondjuk meg mostantól, hogy a címzett támogatást mire kell költenie egy-egy régiónak.

Amikor még a térségi egészségszervezésről szóló törvénytervezet volt napirenden, elhangzott, hogy kilencszázmilliárd forintos forrás várható az uniótól, de ez csak ebben az új, reformált rendszerben érhető el.

Valóban körülbelül kilencszázmilliárd forintos uniós forrásra számíthat az ágazat, ha 2007 és 2013 között megfelelően meg tudjuk írni a pályázatokat, és tudjuk biztosítani az önrészt.

Egy titkos tervezet

Az egészségügyi minisztériumnak október 20-áig kellett benyújtania a kormányfônek azt a tervezetet, amelybôl kiderül, pontosan milyen programokat, milyen határidôvel, mennyi pénzbôl fognak megvalósítani a fennmaradó másfél évben, s ki lesz az egyes projektek felelôse. Lapunk szerette volna közölni a tervezetet, ám az nem nyilvános, amíg a kormány jóvá nem hagyja.De honnan lesz önrészünk? Éppen arról szólt a térségi egészségszervezés, hogy magántőkét – így önerőt – hoz az ágazatba. Milyen forrásbevonást terveznek ehelyett?

Össze kell gyűjteni a különböző forrásokat – a költségvetésit és a magánt -, és együttesen felhasználni, nem kis projektekre költeni. A magántőke bevonása nagyon fontos lehetőség. És nagy lehetőségek vannak az egészségturisztikai programokban. Kétmillió, többségében fizetőképes uniós állampolgár van ma valamilyen várólistán, ők boldogan végeztetnék el Magyarországon a beavatkozást. Ahhoz, hogy idejöjjenek a külföldi betegek, egyes kórházakat magasabb színvonalúra kell fejleszteni. Az állam erre nem tud költeni, de vannak befektetők, akik megtennék. Ha ők valamelyik kórházat külföldi betegek fogadására alkalmassá teszik, azt az odaérkező magyar betegek is érezni fogják, s az orvosoknak, nővéreknek is több fizetés jut majd.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem akar reformokat, neki azok a változások a fontosak, amelyektől a betegek azonnal érzik, hogy jobb ellátást kapnak. A következő másfél évben milyen területeken érezhetik a javulást a betegek?

A külföldi betegek fogadásával bizonyos területen meg tudjuk valósítani a minőség emelését. Emellett a praxisalap létrehozásától azt várjuk, hogy felére csökkenjen a háziorvos nélküli települések száma. A sürgősségi ellátás fejlesztési tervének Dr. Infó vonal része már működik, az összevont háziorvosi ügyeletek kialakításának terve elkészült, már csak a gyakorlati kivitelezés van hátra. A mentőautó- és mentőállomás-fejlesztési programnak további lendületet adunk az ingatlaneladásokkal.

Ezek nem teljesen új dolgok, az előző miniszter, Kökény Mihály is beszámolt már róluk. Terveznek valami igazán újat?

Ezek a dolgok most jutottak el a megvalósulási fázisba. A legközelebbi ügyelettel kapcsolatos információkat megadó Dr. Infó, az alapellátási ügyelet, a mentőszolgálat – az első óráját ebben a rendszerben tölti a beteg, és ennek minősége kilencven százalékban meghatározza a további sorsát. Ezek élveznek most elsőbbséget, és a sürgősségi ellátás átszervezése. A tervek szerint 20-30 ezer főre jutna egy-egy háziorvosi sürgősségi központ, százezer főre lenne egy minden szakmában folyamatos ellátást biztosító sürgősségi fogadóhely, s régiónként Vészhelyzet-szerű sürgősségi centrumokat alakítanánk ki. Ha ezeket meg tudjuk valósítani, az reformértékű. Ráadásul mindez az ellátórendszer szerkezetének az átalakulását fogja beindítani. Az embereknek tudomásul kell venniük: nem az a biztonságos ellátás, hogy beviszik őket minél előbb valahova, ami kórháznak látszik. Jobban megéri, ha húsz perccel többet kell tölteni a mentőautóban, de utána jól felszerelt intézménybe kerül.

Korábban sokszor mondták, bármennyi pénzt nyomunk az egészségügybe, elfolyik, ha nem racionalizáljuk a szerkezetet, vagyis nem szüntetünk meg vagy vonunk össze nem kihasznált osztályokat, épületeket, kórházakat, ha nem szüntetjük meg azt, hogy egymástól néhány kilométerre működnek ugyanolyan profilú kórházak. Mindez majd szinte magától megoldódik?

A jóisten annak idején az éhezőknek halat adott, mi most hálót adunk, vagyis egy módszert, irányvonalat. De nem mondjuk meg az önkormányzatoknak, hogy mit kell csinálniuk, majd eldöntik egymás között. Már megindultak spontán kezdeményezések, például volt kórházamban Bács-Kiskun megyében. A kiskunhalasi kórház működtetését privatizálták, itt most már nincsenek likviditási problémák, ám a közeli Baján és Kalocsán komoly gondok vannak, mivel a halasi kórház elszívta a betegeket. Ez a három önkormányzat jelezte, szeretne megállapodni a közös sürgősségi ellátásról és más fejlesztésekről. Ha úgysincs mindegyik kórházban megfelelő patológia, akkor meg tudják szervezni, hogy a szolgáltatás mindhárom helyen működjön, de a személyzet egy helyen legyen. Kalocsán ugyanakkor nagy hagyománya van a pulmonológiának és a pszichiátriának, egyértelmű, hogy a másik két kórházban más szakmákat kell fejleszteni.

Ez a fajta „önszerveződés” valóban mindenütt megvalósítható? A kórházak sokszor inkább rivalizálnak, semmint együttműködnek.

Az együttműködésre majd rákényszeríti őket a helyzet, s a fenntartó önkormányzatokban is van egy kényszer. Ha mi azt mondjuk, hogy ezt az osztályt be kell csukni, nyilván mindenki összezár, és az ellenkezőjét teszi. A demokrácia lassabb döntési folyamat, mint az autokrata vezetési módszer, viszont hosszú távon hatékonyabb, s a béke mindig olcsóbb, mint a háború.

Elképzelhetőnek tartja, hogy a magyar egészségügy finanszírozása hasonló elvek alapján alakuljon, mint a szlováké? Tehát hogy bizonyos betegségcsoportok kezelése ingyenes maradjon, de az ellátások egy része fizetőssé váljon.

Nem a szlovák példát kívánjuk követni a következő években.

Dobozi Pálma

©