SzombatHerzlA száz éve elhúnyt Theodor Herzl korunk egyik leghíresebb személyisége. Bár nevét tucatnyi utca is őrzi, tanítását, pontosabban tanításait olyannyira félreértelmezik, amennyire csak lehet. Alakjából azonban hasztalan igyekeznek merev domborművet előállítani, a személyiségében rejlő korlátlan lehetőségek felülemelkednek az ideológiai sémákon és dacolnak a történeti idővel. De miben rejlik Herzl időszerűsége?

Herzl – bár ebben nem volt egyedül –  hihetetlen érzékenységgel ismerte fel és egyedülálló módon tette a publicitás részévé a zsidó nép létezését, melyet mind az ortodoxok, mind a neológok tagadni igyekeztek. Az ortodoxok álláspontja szerint a zsidóság a halakha, azaz a vallási törvény alapján álló tradícionális-etnikai közösség, de modern értelemben nem nép, így nem veheti kezébe a sorsát. Azt majd a Messiás fogja megtenni. A neológok pedig tagadták a zsidóság etnikai dimenzióját és „mózeshitű” állampolgárokként próbáltak meg betagozódni a XIX. században kialakult nemzetállamok állampolgárainak sorába. Mindkét logika feltételezi, hogy a zsidók nem önálló politikai aktorai a történelemnek, hanem csak csatolt részei. Nem Herzl volt az első, aki a zsidókat beemelni kívánta volna a modern politika tényezői közé. De hogy ő volt az, aki a legsikeresebben és főleg a külvilág számára is a leglátványosabban tette ezt, abban biztosak lehetünk. Herzl zsidó nacionalista volt, de nem abban az értelemben, ahogyan modern korunkban –  mondjuk Srebrenica és Koszovó árnyékában – a nacionalizmusról beszélni szoktak. Ez a fajta XIX. századi liberális nacionalizmus hihetetlen rugalmassággal párosult, és a zsidóság mibenlétére vonatkozóan kizárólag kereteket szabott. Hogy valaki ateista, vagy vallásos, bal- vagy jobboldali, Herzl a zsidó nacionalizmus mindent átfogó kerete segítségével tette zárójelbe és a transznacionális zsidó civilizáció felélesztésével élesztette újjá a különféle országok zsidósága közti kapcsolatokat, miközben a létrejövő zsidó államot az európai humanizmus majdani helyszíneként álmodta meg. Meglehet, ebben az is szerepet játszott, hogy az Európán kívüli világról nem tudott eleget, s nem is sejtette azt, hogy éppen az európai nacionalizmus és a cionizmus megjelenése fog modellül szolgálni a harmadik világ különféle nemzeti csoportjainak.

S hogy mikor következett be a nagy és döntő fordulat, Herzl magára találása? A Dreyfus-ügy – bár fontos és megkerülhetetlen eleme volt Herzl zsidó magára ébredésének, vagy „megvilágosodási” folyamatának – inkább csak az egyik utolsó, bár döntő és lényeges láncszemét alkotta egy hosszú folyamatnak. Herzl észlelte, hogy a politikai spektrum egyik skálájának szereplője sem immunis az antiszemitizmussal szemben, így a kortárs francia szocialista baloldal egy csoportja is zsidóellenes. Sőt, a minél nagyobb demokrácia, a választójog kiszélesítése nem hogy oldaná a feszültséget, de inkább növeli; az a Nép, melyre oly gyakran hivatkoznak politikusok, antiszemita indulatok hordozója, és a modern tömegdemokrácia eszközei és propagandája által megjeleníthető és felhasználható az antiszemita akarat. Nincs többé király, császár vagy kegyúr, aki méltányossági, vagy jól felfogott üzleti szempontból megóvná a zsidókat az ellenük irányuló gyilkos indulattól. A centralizált és demokratizált nagy nemzetállamok létrejötte, a választójog kiszélesítése és a szavazatmaximalizálás korában a zsidók talán még nagyobb veszélyben vannak, mint előtte – vélte Herzl -, s maguk is tárgyai lehetnek a szavazatszerző intencióknak A modern politika világában főleg magukra számíthatnak: ez volt a Dreyfus-per üzenete Herzl számára.Herzl nemzetté óhajtotta tenni a zsidókat, mégpedig hosszú és gyötrelmes viták után a régi-új földön, Palesztinában, mely – török fennhatóság alá tartozó területként – a biblikus és gyarmati aspirációkat leszámítva már nem számított az európai hatalmak elsődleges vetélkedési helyszínének. Ez annak volt köszönhető, hogy a szekularizáció – melynek során az európai civilizáció vallási dimenzióját egyre kevésbé tartották fontosnak – , igen előrehaladottá vált, így Palesztina sem volt már olyan értékes, mint a középkorban. Bár Herzl kivitte volna a zsidókat Európából, de nem az európai civilizációból és sohasem vonta kétségbe azt, hogy a zsidók lojális állampolgárai lehetnek régi hazájuknak.

Nagyon korszerű volt az a törekvése, mely a modern médiát tette a politikacsinálás fő eszközévé. A befolyásos és liberális bécsi napilap, a Neue Freie Presse  újságírójaként, az újság befolyását felhasználva lényegült át a zsidóság lobbistájává. Tudatában volt annak, hogy csak akkor sikerülhet eredményt elérnie, ha felhasználja a sajtó hatalmát, tudatosan épít a média azon tulajdonságára, mely a valóságot átlényegítve és felnagyítva ad többszörös jelentőséget minden egyes elejtett szónak és mondatnak, s hagyja, hogy ezek a kitágult kommunikációs térben rezonáljanak. 

Más lehetősége nemigen maradt. Egy kisebbség kisebbségét képviselte. Egyedül volt. Ám végül igaza lett.

Comments are closed.