Forrás: Magyar HírlapCipőfűző

Eddig azt hittem, hogy ha szembejön velem valaki az utcán talpig SS-szerelésben, és Heil Hitlerrel köszön, akkor haladéktalanul a sarki rendőrhöz kell fordulnom, mert tiltott jelkép viselésének esete forog fenn.

A tényállás azonban nem ilyen egyszerű. Az illetőről kiderülhet, hogy a Vér és Becsület Kulturális Egyesület tagja, éppen ismeretet terjeszt a nácikról mint az európai kulturális örökség részeiről, ám nézeteiket mélységesen elítéli. Az eset pufajkás-vöröscsillagos verzióban is előfordulhat, bár sztálinista kultúrosokról mostanában nem hallottam, de attól még lehetnek.

A tiltott jelképek viselésének tilalmáról szóló törvény a megszületése óta necces, ki-ki bármibe azt lát bele, vagy nem, amit akar, és akkor a cipőfűzőkről még nem is beszéltem. Pedig a véresek és becsületesek ügyvivője elmagyarázta, hogy a fekete bakancs fekete cipőfűzővel a hungaristák jele, a neonácik a fekete bakancsba fehér cipőfűzőt kötnek, ami elég ronda, de a kamerádok így ismerik föl egymást. A jelképtörvénybe ezután tehát a cipőfűzőket is bele kéne venni, amin hungaristák, újnácik együtt röhögnének, és a másnapi összetartásokon megbeszélnék, hogy azontúl a fekete svájcisapka megy, emezeknek zöld, amazoknak fehér antennával. Náciknál fölvetődhet a sárga csillag viselése is, ami egyszer már bejött, és tiszta ügy, mert zsidó úgyse visel ilyet.

Ennyit a jelképekről. Meg a jelképes elutasításról a valódi és hatékony helyett.

(erszékely)

©

Comments are closed.