Forrás: NOL

Más húzza már Anatevkában

Zene

Matkovich Ilona, 2004. október 15. 00:00

Késve érkezik a Szent István körúti kávéházba, habár – mint mondja -, a közelben lakik. Gazda Bence nem húzza az időt, két kávérendelés közt gyorsan elmeséli rövid életrajzát, szó esik még készülő doktori disszertációjáról, az első Madách színházi próbáról, új szenvedélyéről, a kávézásról, és szinte minden bekezdésben Jávori Ferencről, „Fegyáról”, a Budapest Klezmer Band alapítójáról, zeneszerzőjéről, zongoristájáról és motorjáról.

– Komoly zenészcsaládban nevelkedtem – kezdi a huszonkilenc éves hegedűművész. – Szüleim is hegedűművészek: édesanyám az Operazenekarban, édesapám – csaknem az alapítás óta, tehát a hatvanas évek közepétől – a Liszt Ferenc Kamarazenekarban játszik. Hatéves koromtól Baranyai Valériához jártam, aki úgy megtanított hegedülni, hogy 13 évesen felvettek a Zeneakadémia előkészítőjébe. Itt Kiss András lett a mesterem. Bár az akadémián klasszikus zenét tanultam, a tinédzserkori lázadás természetesen engem sem került el, kipróbáltam a dzsesszt, rockot, funkyt, sőt popelőadók kísérőzenekarában is közreműködtem. Még az akadémiai évek alatt, a műfaji kísérletezések idején alakítottuk meg barátaimmal, Jelasíty Péterrel, Bacsó Kristóffal és Paya Bea énekesnővel a Laokoon csoportot. Iszonyú bonyolult számokat játszottunk annak a lelkes ötven embernek, akik a koncertjeinkre jártak. Örültem, hogy végre improvizálhatok zenekarban, és ebből kifejlődött egy másik irány, elkezdtem kortárs zenét játszani. Bár sosem tanultam zeneszerzést, annyira felbátorodtam, hogy magam is írtam egy darabot Plastic Industry címmel, hegedűre és hangszalagokra.

Leteszik elénk az első kávét, az én eszpresszómhoz csoki is jár, az ő kapucsínóját csak hab édesíti. Megejtően kedvesen méltatlankodik ezen. Az illatos gőz fölött versenyeredményeiről kérdezem.

– Természetesen akadémistaként jártam versenyekre. 1998-ban megnyertem a Hubay-versenyt, két éve a Mosonmagyaróváron megrendezett Flesch-versenyen lettem első. Kortárs zenei fesztiválok közül a semmeringit említeném, ahol egy osztrák kortárs zeneszerző Wolfgang Seierl művét játszottam, miközben írásvetítőn a szerző nonfiguratív rajzait láthatta a közönség. 2002 júniusában a Budapest Klezmer Band hegedűs nélkül maradt és próbajátékot hirdetett. Három hónap múlva, egy keddi napon felhívott Jávori Ferenc (Fegya), hogy pénteken indulunk Rómába, ahol én fogok hegedülni. Éjt nappallá téve gyakoroltam, az egész napos gyakorlás közben pedig egymás után próbáltam magamba erőltetni a kávékat. Addig ittam, amíg megszerettem, és közben valahogy összeállt a fejemben a repertoár. A sikeres római bemutatkozás után egy hónapos németországi turné következett. A hamburgi Fliegende Bauten színházban debütáltam. A színház az ismert Broadway-rendszerben működik, vagyis egy produkciót egy hónapon keresztül játszanak. Azt hiszem, ott játszottam be magam a Budapest Klezmer Bandbe.

– Hogyan lesz egy klezmerzenész a hegedűművészet doktora?

– Klezmerhegedülésből készülök írni disszertációt, ami azért is érdekes, mert ebben a témakörben tudomásom szerint, még nemzetközi viszonylatban sem írt senki. Vannak gyűjtések, Yale Stromot tudom kiemelni, aki a Zsidó Nyári Fesztiválon hegedült velünk a Dohány utcai zsinagógában, vagy Mike Alpertet. Konzulensem a Tel Avivban tanító Frigyesi Judit, szerintem a zsidó zene legnagyobb tudósa. A klezmerzenészek vándorzenészek voltak. Dolgozatomban azt szeretném boncolgatni, hogyan lett a lengyel, ukrán, besszarábiai zene zsidóvá, arra keresem a választ, hogy a zsidó liturgia mennyire van hatással a klezmerzenére. Mint tudjuk, tiltott dolog volt a templomokban klezmert játszani.

– Kérdezték már komolyzenész barátai, hogy mikor unja meg a „könnyű műfajt”?

– Sokszor és sokan kérdezik. Én annyi mindent kaptam már ebben a zenekarban a közönségtől, élesben annyi mindent kipróbálhattam, hogy az efölötti örömöm hosszú ideig kitart. Egyébként a Hegedűs a háztetőn címszerepét a Madách Színházban vettem át. Az első próba igen mozgalmas volt. Megmutatták, hogy a színpad szélén elhelyezett ház tetején fogok játszani, úgyhogy fel kellett másznom a tyúklétrán. A kakasülő magasságában elhelyezett ház úgy lengett alattam, mint egy hajó. Ülök ott békességben, de reszkető lábbal, valahogy megpróbáltam öszszevakarni a „Hagyomány” hegedűszólamát, és akkor nagy lendülettel elindult alattam a forgószínpad.

– Hányszor játszotta eddig a néma hegedűs szerepét?

– Úgy negyven-ötvenszer, de a Kerényi Imre-féle rendezésben már több mint kétszázszor ment.

– Mikor játsszák legközelebb a „Hegedűst”?

– Október 28., 29., 30., 31-én a Madách Színházban.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©