Forrás: NOL

Megelőző csapás

Szabados Krisztián, 2004. október 11. 01:00

Kép: Marabu rajza

Ebben a cikkben amellett fogok érvelni, hogy az Egyesült Államok még az idén mérjen katonai csapást Irán épülő atomlétesítményeire.

Tegye meg ezt még akkor is, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem adja hozzájárulását, és még a NATO-tagállamoktól sem kap egyhangú támogatást.

Mi indokolja ezt a drasztikus lépést? Irán a világ harmadik legnagyobb olajtartalékával rendelkezik, természeti erőforrásai évtizedekre biztosítják számára az olcsó energiát. Mégis drága atomprogramot indított. Egy szomszédos atomhatalom, Pakisztán vezető atomtudósa, a „pakisztáni atombomba atyja” beismerte, hogy illegálisan és titokban technológiát adott el Teheránnak. Urándúsító centrifugákat is vásároltak a feketepiacról. Ezeken a nemzetközi ellenőrök izotópszenynyezést fedeztek fel, ami urándúsítási kísérletekre utal. Irán keményvonalas vezetői folyamatosan porig alázzák a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget és a diplomáciai izmait feszítgető Európai Uniót (annak is a legkeményebb magját: Nagy-Britanniát, Franciaországot és Németországot). Minél keményebbek a nyugati diplomaták, annál elutasítóbb és fenyegetőbb a válasz: ha az ENSZ-hez fordulnak, Irán minden együttműködést megszakít a nemzetközi szervezetekkel.

De ez még nem minden. Irán nagy hatótávolságú, tömegpusztító fegyverek célba juttatására alkalmas rakétákkal rendelkezik, amelyek elérhetik akár Romániát is. Csak idő kérdése, hogy elkészüljön ezeknek a rakétáknak az a változata, melynek hatósugara már Nyugat-Európáig terjed. Tehát Magyarországig is. A helyzet tehát az, hogy – bármit is hazudik a teheráni vezetés – Irán atombombát épít, és közvetlenül fenyegeti Európát.

A diplomáciai erőfeszítések nem hoztak sikert (nem is fognak), ezért nincs más megoldás, az Egyesült Államoknak mielőbb megelőző csapást kell mérnie Irán épülő atomlétesítményeire. Az idő sürget, hiszen Oroszország jövő februárban szállítja le Teheránnak a szükséges (de nem elégséges) technológiát, hogy aztán a ki tudja, honnan importált atomtudósok megkezdjék a bomba előállítását. Öt érv szól a katonai beavatkozás mellett.

Először: meg kell akadályozni, hogy Észak-Korea példáját mások is kövessék. A világban még mindig túl nagy számban létező diktátorok a jugoszláviai, az afganisztáni és az iraki beavatkozás után megtanulhatták: csak akkor érezhetik biztonságban magukat egy esetleges nemzetközi katonai akciótól, ha megfelelő elrettentő erővel rendelkeznek. Észak-Koreának nemcsak atombombája, hanem hordozóeszköze is van. Ennek egyik kísérleti darabja nemrég Alaszkánál potytyant az óceánba – az amerikai hírszerzés legnagyobb döbbenetére. Ezért lehet a phenjani rezsim biztos abban, hogy a Nyugat a tárgyalóasztalnál próbálja jobb belátásra bírni, és nem fenyegeti kívülről jövő intervenció. Az is saját atombomba kifejlesztésére ösztökéli a diktátorokat, hogy a hidegháború után az Egyesült Államok és a NATO sajnos felhagyott a rakétavédelmi rendszer építésével, így a Nyugat sebezhető maradt. Ezért az egyetlen eszköz, amivel el lehet hárítani a demokratikus világot fenyegető veszélyt, a megelőző csapás.

Másodszor: a Kreml nem lesz hajlandó rövid távú gazdasági és politikai érdekeit feladva kihátrálni Irán mögül. Az iráni krízis kialakulásában – nem meglepő – Oroszországnak központi szerepe és felelőssége van. Putyin elnök nem pusztán stratégiai, politikai és gazdasági döntést hoz, amikor Irán rendelkezésére bocsátja az atomtechnológiát, hanem morálisat is. A képlet egyszerű: ha Oroszország átadja a technológiát Iránnak, akkor a terrorizmust támogatja. A terrorizmust, a gyilkológépezetet fenntartó és finanszírozó hálózat nemzetközivé lett: Jakartától Teheránon át Csecsenföldig, vagy Londontól Párizs külvárosain át Berlinig mindenhol megtalálhatók aktivistái. Azok a terroristák, akik a beszlani mészárlást véghezvitték, ennek a nemzetközi hálózatnak a részei. Lehet, hogy közvetlen anyagi támogatást nem kaptak (a hivatalos orosz tájékoztatás szerint kaptak), de az biztos, hogy akciójuk hősies tett volt valamennyi iszlám fanatikus szemében. Ha Putyin elnök átadja az atomtechnológiát annak az Iránnak, amely ennek a nemzetközi terrorhálózatnak az egyik legfőbb finanszírozója, akkor ezzel meggyalázza a beszlani halott gyermekek emlékét. A beszlani tragédia után Oroszországnak újra kellene értékelnie közel-keleti politikáját és az iszlám diktatúrákhoz fűződő viszonyát. Ideje, hogy a Kreml is megértse: ebben a háborúban a Nyugat mellé kell állnia. Ám a Kreml külpolitikáját még mindig a birodalmi logika határozza meg, és a következő fél évben nem is várható változás. Vagyis jövő februárban Oroszország le fogja szállítani Iránnak a berendezéseket, és attól a pillanattól fogva már nem lesz lehetőség a megelőző csapásra – óriási humanitárius és környezeti katasztrófa nélkül.

Harmadszor: a megelőző csapáshoz nincs szükség sem az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyására (erre Kína és Oroszország várható ellenállása miatt nincs is esély), sem a NATO tagállamainak egyhangú támogatására. Az ENSZ BT impotens és a demokratikus világ érdekeinek védelmére alkalmatlan szervezet, melynek munkáját Oroszország és Kína öncélú, rövidlátó politikája folyamatosan bénítja.

Ami pedig a NATO-t illeti: a francia és a német tiltakozás borítékolható, mivel kizárt, hogy Párizs vagy Berlin változtatna eddigi kétszínű politikáján. (Emlékeztetőül: mindkét ország magasztos eszmékre hivatkozva ellenezte az iraki beavatkozást, holott csak a Szaddám Huszeinnel kötött milliárdos üzleteiket féltették. A darfuri mészárlást pedig csak azért nem nyilvánították népirtásnak, mert Párizs aggódott a francia vállalatok szudáni olajkoncesszióiért.) Habár Párizs és Berlin is tagja annak a triónak, amely diplomáciai úton próbál nyomást gyakorolni Teheránra, mind Chirac külpolitikai, mind Schröder belpolitikai érdekei a megelőző csapás ellen szólnak. Viszont várható, hogy az USA többi európai szövetségese támogatná az akciót.

Negyedszer: nem szabadna megvárni és megengedni, hogy a megelőző csapást Izrael hajtsa végre. A zsidó állam 1981-es, Irak elleni katonai akciója évekre visszavetette Szaddám Husszein atomfegyverkezési programját. Így valószínűsíthető és a tel-avivi nyilatkozatokból is nyilvánvaló, hogy Izrael nem habozna hasonlóképp cselekedni Iránnal szemben. Erre utal, hogy a zsidó állam nemrégiben nagy mennyiségben intelligens bombákat, köztük ún. bunkerromboló bombákat vásárolt Washingtontól. Az izraeli katonai fellépés azonban a zsidó-muzulmán szembenállás újabb eseményévé degradálná az egész demokratikus világ jogos önvédelmi akcióját, és feltehetőleg verbális egységbe forrasztaná a most még megosztott arab és iszlám államokat. Ezzel szemben egy amerikai akció – korlátozott nemzetközi támogatással – az iráni atomprogram miatt amúgy is idegeskedő országok egy része (köztük India, Törökország) számára is megnyugtatóbb volna.

Ötödször: ez az akció elrettentheti a világ diktátorait attól, hogy az iránihoz hasonló programokon dolgozzanak. Egyben világos üzenetet küld arról, hogy a Nyugat kész a legmesszebb elmenni a szabadság, a demokrácia értékeinek védelme, de legfőképpen saját polgárainak biztonsága érdekében. A Nyugat nem lehet annyira naiv és ostoba, hogy még egyszer hagyja magát átverni és megalázni. Nem eshet még egyszer abba a hibába, amit Észak-Korea esetében már elkövetett: hogy atomfegyverhez enged jutni egy irracionális, kiszámíthatatlan és a nyugati demokráciák polgárainak életét közvetlenül veszélyeztető diktatúrát.

A megelőző csapás egyetlen valós kockázata az iráni reakció. Az iráni reformerek parlamenti veresége, Khatemi elnök bukása után az iráni demokratikus erők meggyengültek, a reformokat támogató közvélemény kisebbségbe szorult, és apátiába süllyedt. Teheránban ismét a fanatikusok uralkodnak. A közvélemény Amerika- és Nyugat-ellenességét már nemigen lehet fokozni, így az ettől való félelem nem lehet a beavatkozás akadálya. Reális veszélyt inkább az jelent, hogy Irán esetleg megtámadja Irakot és az ott állomásozó szövetséges erőket. Ez komoly fenyegetés, ezért erre a beavatkozást megelőzően az iraki koalíciós erőknek fel kell készülniük.

„Bármit mondanak is a diplomaták, mindig készülj a legrosszabbra!” – írja Margaret Thatcher egyik könyvében. Ha a Nyugat most nem védi meg magát, akkor a legrosszabbra számíthat.

A szerző a Hayek Társaság alapító tagja

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©