Forrás: Magyar HírlapKik voltak, mit tettek a nyilasok?
Tizennégy évesen kénytelen voltam magam is átélni, amit Budapesten a nyilasok véghezvittek, és még szerencsésnek mondhatom magam, hogy nemcsak át-, hanem túl is éltem rémuralmukat. Azóta több nemzedék nőtt fel, amely már csak közvetetten értesült az akkori eseményekről, iskolai tanulmányokból, családtagoktól, esetleg olyanoktól is, akik valahogy kötődtek a nyilasokhoz. Megjelentek persze történelmi könyvek, tanulmányok, amelyekben – ahogy kell is – a szerzők objektív módon elemzik és elítélik politikai módszereiket, ismertetik áldozataik számát. Mindez azonban nagyon távoli, steril és megfoghatatlan a mai ember számára. Mivel emlékeztem rájuk, újból elővettem Lévai Jenő könyveit, amelyeknek írója kortársként és bírósági tárgyalásaik szemtanújaként számol be mindazokról a borzalmas kegyetlenségekről, amelyeket ezek az ember alatti emberek elkövettek. Nem hiszem, hogy a könyveket teljes egészükben ki kellene adni, de az újságok – belőlük merítve – cikksorozatokat közölhetnének az akkori eseményekről, hogy a mai emberek is megismerhessék, mi történt a Maros utcai kórházban, ahol az összes beteget meggyilkolták, vagy az Alma utcai szociális otthonban, ahol magatehetetlen öregek váltak a nyilas gyilkosok áldozataivá, vagy a budapesti nyilasházakban, ahol emberek százait kínozták halálra.
A mai fiataloknak is meg kell tudniuk, ki volt Kun páter, Kun András minorita szerzetes, aki árpádsávos karszalagot viselt barátcsuháján, és saját kezűleg, különösen szadista módon pusztított el ötszáz zsidót, és hogy milyen férfiak-nők álltak be ennek a gyalázatos eszmének a zászlaja alá. Mert volt egy gonosz ideológia, ez adta az alapot a nyilasoknak arra, hogy a kiszolgáltatott embereken kiéljék személyes gyűlöletüket, alantas indulataikat, és – nem mellékesen – ki is rabolják őket. A tények megismertetésével kellene tenni ellene, hogy újsütetű utódaik magasröptű eszmékről papolhassanak.
Kertész Iván
Budapest
©