Megkerülhetetlen életmű
Meghalt Jacques Derrida francia filozófus
Kis Tibor, 2004. október 11. 00:00
Legutolsó interjújában maga fedte fel, súlyos beteg és ‘szörnyű kezelésnek van kitéve’. Ezt a személyes tragédiát is úgy kezelte, mint minden más problémát pályája során, vagyis lázongva.
– Platón óta a filozofálás azt jelenti, hogyan tanuljunk meg meghalni. Ennek igazságában én hiszek, anélkül hogy megadnám neki magam. Végül is nem tanultam meg a halál elfogadását – mondta pár héttel ezelőtt. A hasnyálmirigyrák korunk egyik legnagyobb – sokak szerint a legnagyobb – gondolkodójával végzett a hét végén. Családja szerint a 74 éves Jacques Derrida nem szenvedett utolsó napjaiban párizsi kórházi ágyán.
Hozzávetőleg száz munkáját mintegy hetven nyelvre fordították le. Népszerűségéhez nyilván az is hozzájárult, hogy Derrida a legkönnyebben olvasható filozófusok közé tartozik. – Ha valaki Rousseau-t megérti, velem sem lehet gondja – mondogatta. Arra a tényre, hogy műveinek stiláris értékei miatt nevét évek óta az irodalmi Nobel-díj komoly várományosai között emlegették (például az idén is), legalább annyira büszke volt, mint filozófiai életművére.
De bármenyire könnyen érthető filozófusnak gondolta is magát, talán senkit sem értettek félre anynyiszor, mint őt. Jean-Paul Sartre óta alighanem az ő filozófiai gondolatai kavarták a legtöbb botrányt és váltották ki a legszenvedélyesebb vitákat Franciaországban (és Amerikában, ahol egyetemi előadásai zömét tartotta az elmúlt évtizedekben).
A legzajosabb botrányt azonban mégsem ott, hanem Angiában keltette, egyébként ezúttal akaratán kívül. 1992-ben, amikor Cambridge-ben díszdoktorrá akarták avatni, az ottani pályatársainak egy része mereven ellene szegült az elképzelésnek. Zseni vagy szemfényvesztő Derrida? – tették fel kérdést a vita részvevői. E polémia akkor végleg Derrida javára dőlt el; nemcsak abban az értelemben, hogy díszdoktor lett. Lényegében azóta számít tudományos konszenzusnak az is, hogy a francia gondolkodót a tudományág legnagyobbjainak a sorában illeti meg egy hely.
Ami persze nem jelenti azt, hogy életműve megszűnt botránykő lenni egyesek szemében. Derrida nyilvánvalóan mindig szálka marad a maradiság, az obskurantizmus, a ‘szabadság, egyenlőség, testvériség’ szentháromságának elvetői szemében. Az algériai zsidó szülők ragyogó tehetségű gyermekeként elit francia iskolákat végzett Derrida kétségkívül a felvilágosodás kései gyermeke, életműve pedig baloldali ihletésű és alapvető jelentőségű a kapitalizmus természetének megértése szempontjából. Szerzőtársa, Elisabeth Roudinesco pszichiáter Derrida halálakor hívta föl a figyelmet, hogy a filozófus élete utolsó éveiben arra a következetésre jutott: korunk egyfajta köztes periódus a vadkapitalizmus és a vadfanatizmus között. Úgy gondolta továbbá, hogy soha nem látott mértékű egyenlőtlenség és kegyetlenség uralja el a világunkat, ami szeptember 11. után még életveszélyesebb hely lett az ember számára, mint előtte volt.
Az ízig-vérig demokrata filozófus a demokratikus intézmények legszigorúbb kritikusai közé tartozott. Ennek lényege alapvető koncepciójában, a dekonstrukciós elméletben ölt testet, ami önmagában is rengeteg félreértésre szolgált személyével kapcsolatban. A dekonstrukció nem más, mint destrukció – állították ellenfelei. Derrida azonban nem a rombolás apológiáját hirdeti műveiben, hanem a realitás kritikájának fontosságát. Nem rombolni, hanem szétszedni akart. Azért, hogy jobban meg lehessen ismerni a dolgok és intézmények alkotó elemeit. A demokratikus intézményrendszert is azért szedte ízekre, hogy a mostaninál tökéletesebb formában lehessen összerakni.
Derrida nemcsak elméletben volt baloldali; cselekvő értelmiségiként viselkedett egész életében. Prágában a nyolcvanas években bebörtönözték, mert nyilvánosan kiállt a Charta 77 mellett. Nelson Mandela kiszabadulásáért, a halálbüntetés eltörléséért vagy az illegális bevándorlók ügyében is fölemelte szavát. Személyében a francia politikai baloldal következetes csúcsértelmiségi támogatóját vesztette el, aki aktív részt vállalt Lionel Jospin elnökválasztási kampányában is.
Jacques Derrida halálával a XX. század talán legszélsőségesebb reakciókat kiváltó filozófusa távozik most. Életműve megkerülhetetlen kézikönyv marad mindazok számára, akik a világ jobbításán törik a fejüket, netán ennek érdekében kívánnak valamit így vagy úgy tenni a jövőben.
Párizs, 2004. október
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©