Forrás: NOL

Szolnokon más idők járnak

Munkatársunktól, 2004. október 9. 00:00

Az 1954-es Csárdáskirálynő szereplői: Kompóthy Gyula, Varga D. József, Szép Zoltán, Serfőző Ilona, Farkas Annie

Ma gálaesten ünnepli a társulat fél évszázados fennállását a város.

Minden teátrumnak vannak gyengébb és erőteljesebb korszakai. De a szolnoki fél évszázad színháztörténetét valóban nem volna ildomos átlapozni. Úgy szól a fáma, hogy nagy siker volt már az a Csárdáskirálynő is, amelylyel a kompánia bemutatkozott. Akkor Keres Emil igazgatta, ő mondta a beköszöntőt: ‘Messziről jöttünk, nagy út mögöttünk… Bolondos kedv, sok-sok szeretet hozott össze minket.’ S a tehetség – tehetjük hozzá. Két évad múltán Prókai István vette át a tisztét, tőle pedig 1959-ben Berényi Gábor. Vezetésének tizenkét esztendeje alatt már országos hírű a szolnoki teátrum. Jó lett volna látni azt a Hamletet, amelyet Somogyvári Rudolffal rendezett meg. Vagy azt a Három nővért, amelyet Hegedűs Ágnes, Győri Ilona, Petényi Ilona alakított. Ebben is játszott Mensáros László, aki két szolnoki évadjában egy Tartuffe-fel is kitűnt. Berényi szerződtette Székely Gábort is, aki a Tisza-parti városban a Tótékkal mutatkozott be, s a sikert a Macskajáték rendezésével tetézte. Csakhamar, Vass Károly egy szezonja alatt főrendező lett, 1972-ben pedig a színház direktora.

A Székely-korszak hosszabbnak tetszik az eredményei láttán. Mert ezekből az időkből már többen láthattunk is előadásokat. Csak hírét vettem a Sirálynak, a Kulcskeresőknek, legjobb emlékezetem szerint tévéfelvételről sugározták a Versailles-i rögtönzést, a Dandin Gyögyöt, de már a szolnoki deszkákon láttam az Athéni Timont, az idő előtt eltávozott, nagyszerű Piróth Gyulával. S ahogy Berényi Gábor annak idején, Székely Gábor is úgy szerződtetett, hogy maradjon utána figyelemre méltó rendezőegyéniség. Mert 1978-ban a Nemzeti Színházba szerződött. Egy időben a kaposvári színházból kiszemelt Zsámbéki Gáborral, s egyazon kultúrpolitikai szándék következtében.

Zaklatottabb évek következtek. Mindössze néhány hónapig ült Schwajda György az igazgatói székben. Műsorra tűzte volna A velencei kalmárt, a ‘zsidó témát’ azonban nem néztek jó szemmel. Csiszár Imre, aki a Puntila úr és szolgája, Matti rendezésével bizonyított, ám a sárban tocsogó Macbethjével felborzolta az ‘illetékes’ kedélyeket. De Csiszár időközben a miskolci társulatot vállalta fel. Aki Kerényi Imre kurta idejében is maradt, s mindinkább a színház meghatározó személyisége lett, az Paál István. Hol a Tangó miatt nehezteltek rá, hol túlzottan borúlátónak találták a Tragédia-előadását a küzdelemre biztató mondatok nélkül, s egyáltalán nemszeretem volt az olyan ízlés, amelyik Pinterre vagy Beckett-re esküszik. Emlékezetes színielőadások születtek (köztük az a Sötét galamb, amelyet Ács János vitt színre). Öt évig Lengyel Boldizsárnak kellett hallgatnia ‘renitens’ főrendezője miatt. 1985-ben ment. Paál ideje is kitelt.

S ekkor jött újra Schwajda György. Hét esztendeje alatt következett be a rendszerváltás. Az első időkben még kockázatos volt az olyan vállalkozás, mint a Táncdalfesztivál 66, amelyet Szikora János rendezett. Majd volt Dr. Zsivago és Ballada a 301-es parcella bolondjáról, még később Legenda a Varázsfuvoláról és a Száz év magány. Lassacskán más szelek fújtak. Schwajda György, aki levezényelte a színházépület felújítását, 1992-ben (a Művész Színház kedvéért) felmondott. De nem végleg távozott. Megjelölt utódjától, Spiró Györgytől 1995-ben szállt vissza rá a stallum.

És valóban más idők járnak. Még létre jön egy Úri muri, amelyet Bereményi Géza visz színre. Megszületik egy nagyszerű tánctársulat, Román Sándor keze alatt. Jóllehet együttesével kiválik, ma is van Szigligeti Tánctársulat. Időközben szaporodnak a vendégművészek. És lassan-lassan másfélék lesznek a sikerek, mások az értékek, mint Berényi, Székely vagy Paál idejében. Iskolapéldája ennek a csúcslátogatottságú Amadeus, amely már a 2000-ben kinevezett, 2002-ben már a kultusztárcához távozó Vass Lajos igazgatásának reprezentatív produkciója. A címszerepet Alföldi Róbert játssza, Darvas Iván pedig Salierit. Élő muzsika, a Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséri. A rendező pedig a visszatérő Szikora János, aki azóta a harmadik évadát kezdi a Szigligeti Színház élén. S akinél senki nem mondhatja el pontosabban, miben is különbözik az újabb kor a régiektől. Mikor mi nyomorítja meg a teátrumi előrehaladást… Ma lesz mód efféle eszmecserére.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.