Forrás: NOL

Az utolsó töltény

Részletek Moldova György önéletrajzi kötetéből

Vincze Attila Tamás, 2004. október 8. 12:12

Részletek Moldova György, Az utolsó töltény című önéletrajzi munkájából. A kötet az Urbis Kiadó gondozásában jelent meg.

A hódító gyermek

„A hittanórák szünetében is csak néhány málészájú kislány volt hajlandó szóba állni velem, különféle kitalált történetekkel próbáltam tekintélyt szerezni előttük. …azt a kérdést tettem fel neki: mit csinálnának, ha egy törött szárnyú méhecskét találnának. Fantáziájuk addig terjedt, hogy betennék egy virágkehelybe vagy egy levélre raknák, hátha az anyja érte jön és elviszi magával, de én megráztam a fejem:

– Ez semmi! Meg kell ragasztani a szárnyát, hogy továbbrepülhessen.

– Megragasztani? Mivel?

– Nekem van otthon egy olyan ragasztóm, ami nagyon könnyű: egy kiló belőle csak tíz deka, azzal kell bekenni.

(Csak úgy zárójelben jegyzem meg, hogy ezt az abszurd ötletemet fél évszázados írói pályafutásom alatt sem tudtam felülmúlni. Lehet, hogy akkor, a csúcson kellett volna abbahagyni?)”

Eszmék vonzásában

„Rám már nem hatnak a nagy kezdőbetűs főnevek. Azt tapasztaltam, hogy még soha senki nem hivatkozott Népre, Nemzetre, Hazára, Osztályra vagy magára az Istenre, ha valakinek adni akart valamit. Ezek a fogalmak kizárólag arra vannak fenntartva, hogy a nevükben kérjenek, vagy rosszabb esetben követeljenek az emberektől.

„Negatív glóriát” sem kívánok a fejem fölé tűzni és az „áldott” rossz ember szerepében sem tetszelgek. Egész életemben, ha úgy adódott, akár önveszélyes módon is kiálltam minden általam fontosnak vélt társadalmi cél érdekében, de ezt mindig személyes elhatározásból tettem és nem csapatérdekek szolgálatában”.

„Végső megoldás” 1941-ben

„… 1941. június 27-én az ország belépett a Szovjetunió elleni háborúba, a magyar hadsereg a németek oldalán harcolva bevonult számos olyan területre, melyet még az első világégést követő trianoni döntések csatoltak el, így Kárpátalja jelentős részét is. Felmerült az ötlet, hogy a hontalan”, vagyis állampolgársággal nem rendelkező, Magyarországon élő zsidókat erre az elfoglalt területre kell kitelepíteni. … július 12-én már meg is jelent a rendelet, mely az áttelepítés jogi alapjául szolgált. A korábban érvényben lévő szabályozás szerint mindenki, aki Magyarországon született, magyar állampolgárnak tekintendő, az új határozatok szerint viszont mindenkinek iratokkal kellett igazolni a magyar állampolgárságát – ez az intézkedés kimondva kimondatlanul a zsidók egy bizonyos rétege ellen irányult. … sok helységben, például Putnokon az évszázadok óta ott élő, szabályszerű állampolgársági igazolványokkal rendelkező zsidó lakosság ötven-hatvan százalékát is listára vették. Végül 18-20 ezer zsidót ítéltek kitelepítésre.

… A kiutasítottakat szállító zárt vasúti szerelvények Kőrösmezőnél lépték át a magyar határt. A gyakran 24-48 órát kitevő út alatt a vagonok zárva voltak, a bent levők a legelemibb szükségleteik elvégzésére sem hagyhatták el, előfordult, hogy ilyen piszokban, minden orvosi segítség, sőt, mosdóvíz nélkül szülte meg egy asszony a gyerekét. A határon átadták őket az SS Einsatzgruppe C-nek. A németek teherautókkal gyűjtőtáborokba szállították a foglyokat … A németek sem készültek fel rá, hogy ilyen nagy tömegben özönlenek majd az adott körzetbe a magyarországi zsidók. Kérték a deportálások leállítását, mondván, hogy nem tudnak mit kezdeni ennyi kitelepítettel, akik jelenlétükkel még az összeköttetési vonalakat is veszélyeztetik. A magyar hatóságok semmiképp sem fogadták vissza egykori állampolgáraikat, ezért a németek egy Vinyicában tartott katonai értekezleten eldöntötték a kérdést: likvidálják az ideszállított zsidókat. Franz Jaeckeln SS-tábornok megnyugtatta a jelenlevőket, hogy 1941. szeptember elsejéig kivégzik valamennyi foglyot. SS-egységek, ukrán segédcsapatok és egy magyar utász alakulat fogta körül a hazájukból kiutasítottakat, majd valamennyiüket gyalogmenetben útnak indították. Mintegy 15 kilométert megtéve olyan területre értek, ahol nagy átmérőjű bombatölcsérek mélyültek a talajba. Megparancsolták a foglyoknak, hogy vetkőzzenek le, majd legéppuskázták őket. Jó néhányukat súlyos sebesülten, de még élve temették el, a halomra lőtt tömeg fölött még órákig mozgott a föld. …

Több mint hatvan év telt el azóta, de ezzel a több mint húszezer halottat követelő előholocausttal” senki sem foglalkozott, nem követték meg a halottak emlékét, a tömegsírokat nem jelöli emlékmű. Úgy tűnik, mintha mindenki egyetértene Antall József egykori miniszterelnökkel, aki aképp nyilatkozott, hogy a holocaust Magyarországon csak 1944. március 19. után kezdődött, mikor az ország már német megszállás alatt állt. Ez a megállapítás a magyar államot feloldaná a felelősség súlya alól, de tudomásul kell venni, hogy a Kámenyec-Podolszk mellett az újvidéki és egyéb helyeken lezajlott tömeggyilkosságok kitervelése és végrehajtása mást bizonyít.”

1944: Egy anya minden körülmények közt anya

„Mindezt betetőzte az a kormányintézkedés, amely elrendelte, hogy a 18-50 év közötti zsidó nők is kötelesek munkaszolgálatra bevonulni – ez a rendelkezés az én anyámra is vonatkozott. … Apánk, mintha a helyzet fölé emelkedett volna, mindentudó mosollyal próbált nyugtatni minket:

– Nem a frontra viszik az anyátokat! Itt a közelben dolgoznak majd, minden este hazajárhat! …október utolsó reggelén anyám felvette legmelegebb ruhadarabját, kopott, derékig érő fekete macskabundáját, melyen virított a sárga csillag és kezében a papundekli bőrönddel elindult. Néztem utána, a földszintes lakássor végén beszólt a barátnőjéért, Laufer Magdáért, egymásba karoltak és úgy mentek tovább. Sokáig nem kaptunk hírt felőle. Talán már hetek is elteltek, amikor egy ismeretlen férfi kopogott be hozzánk, azt a családi fotót hozta, amelyet anyám magával vitt a munkaszolgálatba. Mivel más papírt nem talált, a fénykép hátára írta fel a címünket és az utolsó üzenetét:

” – Visznek Németországba, Mama nevelje fel a gyerekeket!” – és kidobta a deportáló vonat ablakrácsán. Máig is megőriztem …”

(Moldova György édesanyja túlélte a háborút. A koncentrációs táborból csontsoványan, 33 éves korára megőszülve, de élve szabadult. Szerencsés volt. – a szerkesztő megjegyzése.)

Egy tömeg, és az ő szimpátiája

„Az egykori diplomata Schöpflin Gyula írja memoárjában, hogy 1945-ben az első szabad május elsején Grigorjevvel, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet tanácsosával együtt nézte a vörös zászlókkal, fehér ruhás kislányokkal felvonuló tömeget. Mikor a térség megtelt a feketéllő sokasággal, a tanácsos odafordult Schöpflinhez és megkérdezte:

– Mondja: ugye ez a kétszázezer proletár fél évvel ezelőtt ugyanígy lelkesedett a nyilasokért?

Nehéz lett volna teljesen tagadó választ adnom – írja Schöpflin.”

Keringő balról-jobbra

„… anyaggyűjtés céljából bejártam az Országos Levéltárba. Sorra bontogattam a masnikat a keményfedelű irattartókon, melyek az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt kulturális anyagait tartalmazták. Az 1970-es évektől kezdve néhányszor a saját nevemmel is találkoztam a feljegyzésekben, az irodalmi életet irányító hivatalnokok problematikus látásmóddal, nyilvánosság előtt tett rendszerellenes kijelentésekkel vádoltak. Ezeket csak átlapoztam, ismertem a jelentéstevőket, a rendszerváltás után szinte valamennyien jobbra sodródtak és a mellüket verve kértek bocsánatot a szocializmus idején elkövetett bűneikért. Ezeket úgy igyekeztek jóvátenni, hogy többek között engem is támadtak – ezúttal már jobbról”.

A színházat építő kommunizmus

„A tragédia a maga érzelmeket-indulatokat megtisztító hatásával mindig is a demokrácia műfajának számított, humanista értékrendszere miatt nemcsak a Harmadik Birodalom, de minden totális rendszer irtózott tőle. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után sokáig nem engedték színpadra Az ember tragédiáját, pesszimistának ítélt világképe miatt. Hosszú huzavona után az 1950-es évek elején végül mégis bemutatták a Nemzeti Színházban. Akkoriban a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jártam, természetesen siettem megnézni az előadást. A nézőtéri felügyelőnő a legszélső, úgynevezett proszcénium páholyba irányított a többi főiskolással együtt. Meglepődve láttam, hogy a szomszéd páholyban nem kisebb személyiség foglal helyet, mint Farkas Mihály hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, a legmagasabb pártfórumok tagja – természetesen biztosítóinak társaságában. Engem rendkívül érdekelt, hogy az illusztris személyiség miképp vélekedik a bemutatóról, ezért mikor legördült a függöny, azonnal kisiettem a folyosóra. Farkas Mihály már előjött a páholya mélyéből, kitárt karokkal hagyta, hogy az adjutánsai beemeljék a bőrkabátjába, közben kiköpte maga elé az elszívott cigerettáját és rátaposott:

– Az Isten b….a meg, pesszimista! – hangzott el az emelkedett esztétikai értékítélet.”

Keringő balról-középre

„A kiadó politikailag legmegbízhatóbb lektorai foglalkoztak velem – köztük a később másként gondolkodóként”, szamizdatosként” hírnevet szerzett Kőszeg Ferenc -, akik a legkeményebb cenzúrát alkalmazták.”

Csurka Istvánról

„Időközben volt osztálytársam, Csurka István kiszabadult az internálótáborból. A nagyrészt zsidó irodalmárokból álló baráti köre segített neki talpraállni, átpasszolták a nevére egy börtönbe zárt, majd később kivégzett felkelőparancsonok lakását, különféle munkákat szereztek neki a könyvkiadóban, a Rádióban, egy, a termelőszövetkezeti mozgalmat propagáló kisfilmet is írt. Később sem voltak különösebb skrupulusai; a Soros Alapítványnál is jelentkezett ösztöndíjigényével … Csurkát gyakran vádolják köpönyegforgatással … Csurkának sokat a szemére lehet vetni, de politikai következetlenséget soha. Számtalan, részeg állapotban elkövetett botrányának híre bejárta a várost. Lent a szigligeti alkotóházban lekurvázott egy öreg zsidó fordítónőt, akit hiába ostromolt, nem volt hajlandó lefeküdni vele. Nagyáriája” csúcsán Lenint szifilises öreg zsidónak nevezte. Másnap általában kijózanodott és magához tért, meghunyászkodva próbálta enyhíteni a botrány következményeit, bocsánatot kért, magyarázkodott. Ilyenkor általában a Hungária kávéházbeli zsidó barátai védték meg Csurkát: Réz Pál, Vas István, Zelk Zoltán, Kardos G. György mentek fel interveniálni az érdekében Aczél Györgyhöz és a kulturális élet más vezetőihez. Azt bizonygatták, hogy egy alapjában jószívű, gyermekded kedélyű és mindenekelőtt nagy tehetségű emberről van szó, az ilyesféle jobboldali botlásai véletleneknek tekinthetők. Aczél György végighallgatta őket, gyakran eltekintett a mások eseteiben kikerülhetetlenül alkalmazott szilencium vagy más büntetés kiszabásától, de egyszer megjegyezte: – érdekes, hogy mindig jobbra rúg be, balra soha! … Azt nem tudtuk, hogy még az internálása alatt a Belügyminisztérium III/III-as részlege beszervezte ügynökei sorába. Csurka mindig is kiváló taktikai érzéke most is jól érvényesült; hogy ne lepleződjék le, mint egy aktív védekezésként ő ment át támadásba.”

Egy rendszerváltás bájos jelensége

„Az 1980-as évek vége felé Zsuzsa teljes lendülettel vetette magát a rendszerváltó értelmiség küzdelmébe. Azt hittem, hogy a zsidó nagymama miatt az urbánus beállítottságú szárnyat választja, de akkor sem lepődtem meg, amikor kiderült, inkább a radikális népiekhez csatlakozott. A magam részéről akkor sem láttam, ma sem látok nagyobb különbséget a két irányzat között, egymással folytatott viaskodásaik számomra mindvégig érdektelenek maradtak, Lenin hasonlata jutott az eszembe: egy materialistát nem izgat különösebben a fantazmagóriák világába tartozó zöld sárkányok harca a kék sárkányokkal.”

Adottságokról

„… az nem bűn, ha valakiről kiderül, hogy nem mérhető például Tolsztoj Leóhoz, az igazi vereség az, ha a saját adottságai szintjén sem tud teljesíteni. Ha egy magasugró 1 méter 80 centi átvitelére képes, nem érheti gáncs azért, mert leveri a két méterre felrakott lécet, de azért már joggal szégyellheti magát, ha a másfél méteres magasságon is csődöt mond, vagy meg sem kísérli az ugrást.”

Alacsony feszültségre állítva

„… soha nem tudtam elfogadni … a szembenállás reménytelen voltát. Azoktól, akiket hajlandó voltam mestereimnek elfogadni, megtanultam, hogy a nem érdemes” a halva születés angyali üdvözlete, az a bizonyos unott kézlegyintés, amellyel az emberek elhárítanak minden kockázatvállalást, kezdeményezést, nagyra törő kísérletet. Belső elektromos rendszerük alacsony feszültségre van beállítva, minden cselekvésük csak a lélek pillanatnyi rövidzárlatából származhat. Elindulni, megtenni az első lépést nem látványos, ennek nem a hossza, hanem az iránya számít, mégis az út nagyobbik felét jelenti, mert meghatározza, hogy merre kell haladnunk. Ez az a bizonyos archimédeszi pont, melyből ki lehet fordítani sarkaiból a világot…”

Moldova György válaszol Vincze Tamás Attila kérdéseire a Népszabadság Online hasábjain

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©