Forrás: NOL

„Ez a díj nem lehet virág Ausztria gomblyukában”

Jelinek kapta az irodalmi Nobel-díjat

G. M., 2004. október 7. 14:14

Elfriede Jelinek

Az osztrák Elfriede Jelinek kapta a 2004. évi irodalmi Nobel-díjat – jelentette be csütörtökön Stockholmban a svéd Akadémia. A drámaíró született „provokatőr”, aki kemény politikai kijelentéseivel mindig megbecsült, de kellemetlen személy volt hazájában.

Az indoklás Elfriede Jelinek regényeinek, színdarabjainak „zenei kontrasztjait” emelte ki, amelyek „különleges nyelvi erővel leplezik le a társadalmi klisék abszurditását, és ezek leigázó hatalmát”. Ez a hasonlat nem véletlen, mert az írónő egész életében fontos szerepet játszott a zene.

A svéd rádiónak nyilatkozó Jelinek elmondta: „meglepő és nagy megtiszteltetés” a Nobel-díj. Az írónő betegség miatt nem tud részt venni a december 10-i ünnepélyes átadáson. „Pillanatnyilag nem tehetem ki magam az embereknek” – mondta Jelinek, és hazájának a rádión keresztül megüzente: „ez a díj nem lehet virág Ausztria gomblyukában”.

Az írónő feszült kapcsolata hazájával nem ritka jelenség Ausztriában. A világháború utáni osztrák irodalom gyakran került szembe az állammal. Thomas Bernhard számíthat Jelinek egyik előfutárának. Bernhard éppúgy drámákban és regényekben támadta szélsőséges és tudatosan eltúlzott kijelentésekkel katolikus és nacionalista hazáját. Jelinek is sajátos hangnemben, állandóan a német nyelvvel játszva és harcolva szólal fel a társadalmi és politikai szűklátókörűség és rosszindulatúság ellen.

Sportstück és Bambiland című darabjai Bécs leghíresebb színházában, a Burgtheaterben ünnepelték ősbemutatójukat – hatalmas botránytól kísérve. Jelinek mondattöredékekből felépített darabjai nem történetet próbálnak elmesélni, inkább intellektuálisan dolgozzák fel a világban lezajló legújabb fejleményeket. Az idén bemutatott Bambiland az iraki háború és a fogolykínzások témáját dolgozza fel – provokatívan.

A Stecken, Stab und Stangl című színdarab jó példa Jelinek művészetére. Egy ausztriai falu helységnév-táblájához egyszer egy plakátot rögzítettek: cigányok, vissza Indiába. Négy roma megállt kocsijával, le akarta szedni a feliratot, de ahhoz bomba volt rögzítve, amelyik mind a négy emberrel végzett. A megtörtént esemény alapján Jelinek egy képzeletbeli televíziós adást írt, melyben az osztrák közszolgálat a romáknak állít emléket. A simaképű, gazdag és elkényeztetett osztrákok próbálnak politikailag korrekten együttérezni, de kilóg a lóláb: minden megjátszás ellenére velejéig előítéletesek, fasiszták.

Nem csoda, hogy az osztrák állam számára kellemetlen kortárs Jelinek. Ein Lebewohl címen kitalált monológot adott Haider szájába, majd 2000 februárjában megtiltotta, hogy darabjait osztrák színházakban játsszák, tiltakozásul a szélsőjobboldal kormánykoalícióba való kerülése miatt.

Elfriede Jelinek 1946. október 20-án született a stájerországi Mürzzuschlag városában, cseh zsidó apától, román-német vérű anyától. Balettozni, majd anyja akaratából hatévesen zenét kezdett tanulni. A bécsi konzervatóriumban orgonista diplomát szerzett, zeneszerzést is tanult. Közben színházi és művészettörténeti tanulmányokat is folytatott.

Legismertebb regénye is a zene és az ember viszonya körül forog: A zongoratanárnő 1983-ban jelent meg (magyarul is olvasható), 2001-ben Michael Haneke készített nagy sikerű filmet belőle Isabelle Huppert-rel a főszerepben. A film elnyerte a Cannes-i Filmfesztiválon a zsűri nagydíját, a legjobb forgatókönyv és a legjobb női alakítás díját. Ugyancsak megfilmesítették a Malina (1990) című regényét, Werner Schröter alkotásában szintén Huppert játszotta a főszerepet. TV-filmen dolgozták fel 1982-es regényét, a Kirekesztetteket.

Jelinek irodalmi pályáját költőként kezdte: versei a legnevesebb osztrák avantgárd irodalmi lapban, a Protokollban jelentek meg a 60-as években. Ugyanolyan „provokátorként” tartották számon, mint két, szintén világhírű kortársát: Bernhardot és Peter Handkét. Az írónő Bécsben és Münchenben él.

Az elmúlt tizenöt év irodalmi Nobel-díjasai:2003 – John Maxwell Coetzee dél-afrikai író. (Regényeit jól felépített szerkezet, gazdag párbeszédek és briliáns elemzések jellemzik. Emellett az író könyörtelen kritikai szellemét és kegyetlen racionalizmusát emelték ki az indoklásban.)2002 – Kertész Imre magyar író. (Munkásságáért, amelyben a történelem barbár önkényének kiszolgáltatott törékeny ember tapasztalatait mutatja fel. Auschwitz nem véletlen, kivételes esemény, hanem végső, logikus fázisa annak a megalázásnak és rombolásnak, amelybe a modern világ az emberi lényt veti.)2001 – Vidiadhar Surajprasad Naipaul, trinidadi születésű brit író. (A lényeglátó elbeszélésmódot megvesztegethetetlen, tüzetes vizsgálódással egyesítő, utánozhatatlan hangvételű műveiért.)2000 – Kao Hszing-csien, 1988 óta Párizsban élő, francia állampolgárságú kínai író. (Munkássága „egyetemes érvényének, keserű belátásának és nyelvi leleményességének” köszönhetően új utat nyitott a kínai regény- és drámaírásban.) 1999 – Günter Grass, német író (Fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be. Az indoklás mint a XX. század egyik kiemelkedő irodalmi művét emelte ki az 1959-ben megjelent A bádogdob című regényét.)1998 – José Saramago portugál író. (Képzeletből, együttérzésből táplálkozó és iróniával átszőtt példázatai újra meg újra kézzelfoghatóvá tesznek számunkra egy illuzórikus, tovatűnő valóságot).1997 – Dario Fo, olasz drámaíró, színész. (Az egyszerre szórakoztató, lebilincselő és távlatokat nyújtó szövegek alkotásában mutatkozó erőssége elismeréseként).1996 – Wislawa Szymborska, lengyel költőnő és irodalomkritikus. (Költészete ironikus pontossággal engedi az emberi élet momentumaiban megmutatkozni a történelmi és biológiai összefüggéseket).1995 – Seamus Heaney, észak-ír származású költő, esszéista. (A mindennapok csodáit és a velünk élő múltat felmagasztaló lírai szépségéért és erkölcsi mélységéért.)1994 – Oe Kenzaburo, japán író. (A jelenkori emberábrázolásban sajátos képzeletvilágot teremtő, mítoszt és valóságot elegyítő költői kifejezőerőért).1993 – Toni Morrison, amerikai fekete írónő. (Regényeiben a gazdag képzelőerő és a költői megjelenítés az amerikai valóság egyik lényegi vonatkozását kelti életre.)1992 – Derek Walcott, kreol és angol nyelven író trinidadi költő. (Költészete szerencsésen ötvözi az európai, valamint a karibi költészetet, mindezt afrikai lírikus elemekkel elegyíti és gazdag költői képekkel tarkított ékes angol nyelven fogalmaz.)1991 – Nadine Gordimer dél-afrikai írónő. (Teljes életművéért, több mint három évtizedes írói munkásságért, briliáns stílusú elbeszéléseiért, amelyek központi témája a faji kapcsolatoknak a dél-afrikai társadalomra gyakorolt hatása.)1990 – Octavio Paz mexikói költő és esszéista.(Művészete nehezen összeötvözhető kultúrák – az ősi indián, a spanyol és a modern nyugati kultúra – termékeny szintézise, a szerző maga e kultúrák találkozásának megtestesítője. A díjjal Paz lapkiadói munkásságát is méltányolta az akadémia.)1989 – Camilo José Cela spanyol regényíró.(Teljes életművéért, művészetének gazdag és intenzív kifejezésmódjáért, amely visszafogott részvéttel ábrázolja az emberi nyomorúságot.)

(MTI, der Standard)

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©