Forrás: Origo

Bárki beleszólhat a holokausztkiállításba

2004. október 6., szerda, 17:32

A budapesti holokausztmúzeum állandó kiállításának a terve még mindig nincs készen, de hamarosan az intézmény honlapján keresztül bárki beleszólhat a tervekbe. 2004 áprilisában nyitott a múzeum, akkor még úgy tűnt, hogy készen lesz a kiállítás is 2005 tavaszára. Most jövő őszről szólnak a tervek, viszont az már biztos, hogy a tárlat családtörténeteken fog alapulni. Az egyik szervező szerint világhírű lesz a kiállítás.

A Holokauszt Emlékközpont nevű, múzeumnak is helyet adó budapesti intézmény állandó kiállításának tervein évek óta veszekszenek a szakértők. Az intézmény honlapján olvasható a mostani forgatókönyv, amihez egy fórumon keresztül bárki hozzászólhat majd. A fórum két héten belül indul, és moderált lesz. A kiállítás körül évek óta folyó vitát egyszerre próbálják sok ember bevonásával és szigorúbb állami felügyelettel lezárni. Miközben a nyáron Hiller István kulturális miniszter közvetlen ellenőrzés alá vonta a szervezést, a kiállításról szóló viták nagy nyilvánosságot kapnak. Sokan sértődötten visszavonultak már a múzeum tervezői közül, és még most sincs kész terv, holott az intézmény áprilisban már egyszer megnyitott. Akkor azt mondta a múzeum ügyvezető igazgatója, hogy a holokauszt-emléknapra kellett elkészülni, és egyelőre az ideiglenes kiállítás is megteszi, viszont 2005 áprilisára kész lesz a múzeum.

Szerdán már őszi indulásról beszéltek a szervezők, bár ezt is csak “nagyon valószínűnek” tartják. A tárlatról szóló vitát jól jellemzi, hogy a munkát felügyelők között olyan részletekig menő vita folyik, mint például 1945 felszabadulást vagy megszabadulást hozott-e a zsidóságnak. Az igekötő helyes használatán a fel-párti Schweitzer József nyugalmazott főrabbi és Ungváry Krisztián történész veszett össze a legutóbbi kuratóriumi vitán.

A lektorok, kurátorok, tanácsadók, történészek, muzeológusok és esztéták évek óta tartó vitája most már nagyon hamar lezárul, ígérte Molnár Judit, aki a Magyar Nemzeti Múzeum részéről vezeti a kiállítást szervező programirodát. Az első tervek a zsidóság több mint százéves történetét magába foglalták, most már sikerült csökkenteni a bemutatandó anyagot.

A múzeum elsősorban diákoknak szól majd, a célközönség a középiskolások és a felsőoktatás hallgatói. Mint az ügyvezető igazgató korábban fogalmazott, azt akarják, hogy az ország minden középiskolása eljusson a múzeumba.

A terv szerint a holokausztot tucatnyi konkrét példán keresztül, családok történetének feldolgozásával mutatják be. Várhatóan 12 zsidó és 3 cigány család sorsát mutatja majd be a tárlat,1600 négyzetméteren. A családokat úgy válogatják majd ki (egy részük már megvan és néhány túlélővel is felvették a kapcsolatot), hogy képviseltetve legyen minden típus, kikeresztelkedett zsidó nagypolgár, vándorcigány, falusi koldusszegény haszid és elegáns mulatók muzsikus cigánya egyaránt. “Azok a jó családok a kiállítás szempontjából, amelyeknek sok tagjuk halt meg a vészkorszakban, de mégis sok fényképük és esetleg filmfelvételük is van” – mondta a kiállítás egyik szervezője, Karsai László történész. Szerinte a családokon alapul kiállítás egyedülállóvá és világhírűvé teszi majd a Páva utcai múzeumot.

A családok történetét öt pincében lévő teremben, és két, feltehetően az intézményhez tartozó Páva utcai zsinagógában létesített tárlóban mutatják majd be. A főbb fordulópontok a következők lesznek: jogfosztás, kifosztás, szabadságtól való megfosztás, emberi méltóságtól való megfosztás, élettől való megfosztás a pincében; majd a kiállítás végén jelenne meg a “reagálások” (ide kerülnek az embermentők emlékei is) és a “hiány” nevű tárlók (utóbbi Magyarország veszteségét mutatja be).

A kiállításon a családi emlékeken kívül más dokumentumokat, filmeket és képeket is bemutatnak majd. A tárlat tele lesz technikai eszközökkel: folyamatoson pergő filmekkel, fülhallgatóval megismerhető hangdokumentumokkal és számítógépekkel, melyeken többek között több száz deportált 1945-ös visszaemlékezései olvashatóak majd. Az interaktív bemutatók között azonban olyan kellékek nem lesznek, mint a berlini sötét szoba, ahová bezárják a látogatókat, vagy a londoni remegő szoba, ahol egy bombatámadást lehet átélni, vagy a washingtoni lift, ami egy krematóriumra emlékeztet. A szervezők azonban így is úgy vélik, hogy “nem lesz lányregény” a kiállítás. A látványtervet és a kivitelezőt közbeszerzési pályázaton választják majd ki, a pályázatot idén ősszel írják ki. 

Magyari Péter

[origo]

Comments are closed.