Forrás: Magyar HírlapVilágifjúsági találkozó

Elvi ellenzője vagyok a nemzetkarakterisztikának. Hogy az olasz dalol, füttyög a nők után, és beleszarós, és latin szerető, főz, imádja a gyerekeket, blabla. Hogy a portugál kicsi, viszont jó a fociban, hogy a svéd szőke, és tudja, milyen a jó szociális rendszer, hogy a finn iszik, mint gödény, viszont hájtekk és gyors, mint Häkkinen vagy Raikönnen. Ajropuniós – Š Horngyula – testvéreink közül csak a baltiakhoz, a máltaiakhoz és a ciprusiakhoz nem kötődik sztereotípia.

Elvi ellenzője vagyok a nemzetkarakterisztikának, ám az is hülye, aki azt mondja, hogy országonként a viselkedésmódoknak nincsen valamiféle egy irányba tartásuk, az idődimenzió metszetei által jó erősen felszabdalva. Mer” a magyar milyen? Vagy: mi most a magyar?!

Idézve: Mi a magyar most? (Lásd: Szép Szó 1937.) Van ilyen most? Talán igen. Talán nem. Arccal az összeurópai felé. Mindenesetre európaiságunk egyik legelső bizonyítéka (lenne), ha ki tudnánk tekinteni a kontinens határain kívülre, sikerülne meglátni a globális problémát, tudni benne a magunk helyét.

Nézzük a világ gazdaságilag legfontosabb három államát: Amerikát, Japánt és Kínát! Nézzük az oktatás szerint! A világ legjobb felsőoktatási intézményei az Egyesült Államokban vannak ezt senki nem vitatná. A keleti parti Ivy League, a West Coast nagy egyetemei mindazonáltal olyan diákokat vesznek fel college-ba, akik metáldetektoron áthaladva látogatták a középiskolát – hogy elkerüljék a Colorado állambeli Littletonban lezajlott iskolai mészárlás hardverjének behozatalát -, ahol hat tantárgyat tanulnak a 16 évesek, és ebben már benne van az úszás és az autóvezetés. Ettől még remekbe szabott egyetemek vannak, nagy tehetségű, világra nyitott, érdeklődő, személyiségüket sokoldalúan fejlesztő diákemberekkel. De! Újsághír: A fiatal amerikaiak keveset tudnak a világról és a külföldi kultúrákról – állapították meg 2001. szeptember 11-e után elvégzett felmérések. Tízből négy középiskolás nem tudja, melyik óceán választja el az Egyesült Államoktól Ázsiát. A 2001. szeptember 11-ei merényletek óta azonban, amelyek sokkja ráébresztette az oktatásban dolgozókat a problémára, olyan programokat indítottak el, amelyek célja elősegíteni a világ jobb megismerését. Ma minden hatodik amerikai munkahely a nemzetközi kereskedelemhez kapcsolódik, de a mai veszélyek – a terrorizmus, az AIDS, a szegénység – elleni harc is jobb nyelvismeretet és tájékozottságot követel – mutatott rá Nicholas Platt, az Asia Society elnöke, aki szerint “a világ ismerete nem fényűzés, hanem szükséglet”.

A világ – jelenleg még – második gazdaságában, Japánban, szemben az Egyesült Államokkal, a magánegyetemek gagyik, az állami egyetemek pedig jók. Ez is jól mutatja a különbséget a paternalista japán államkapitalizmus és a piacgazdaság amerikai változata között. A kölkök ott általánosban és középiskolában rengeteget tanulnak, biflázós, Sitzfleisch alapján – kiabálnak utána, hogy Japánban sehol a kreativitás, az innovációs hajlam. Ami persze nem igaz: példának okáért sehol a világon annyi elmebeteg szórakoztatóelektronikát nem gyártanak, mint Japánban. Újabban erősödik az ott freetának nevezett jelenség, fiatalok egyre nagyobb csoportjai vállalják a magánzóságot, saját cég alapítását, az egyéni megélhetés kurkászását, ami Európában és Amerikában egyáltalán nem újszerű, ám Japán még igen.

Kínában a hatvanas-hetvenes évek kulturális forradalma a mai idősebb pedegógusgenerációt fiatalon megtörte. De ma már a kínai kormány is támogatja diákjai külföldi tanulmányait, a preppy (proccos, sznob) Harvardon, mely anno (ötvenes évek) annyira WASP (fehér-angolszász-protestáns) egyetem volt, hogy nemigen vett fel katolikust vagy zsidót, már a kilencvenes évek közepétől a statisztikák szerint a hallgatók csaknem húsz százaléka volt kínai. Az amerikaiak jól kommunikálják mindezt, a mostani bevándorlók közül az ázsiaiak a modell kisebbség, egészen addig, míg a Los Alamos-i Nemzeti Nukleáris Laborban fel nem bukkant egy kínai kém.

Milyen világot képzel el a mai fiatal? Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan – szép, hatvan-nyolcas jelszó volt anno, a mai amerikai politika a gondolkodj provinciálisan, cselekedj globálisan – jelszavát állította az érdeklődés homlokterébe George W. Bush által. A XXI. század 2001. szeptember 11-én kezdődött, igazi posztindusztriális káosz, dekonstrukció és anything goes. A béke olyan szigetein, mint Svédország, rendszeressé vált, hogy politikusokat merényelnek meg. Hollandiában szélsőjobbos populista politikai entitás jött létre (vezetője egy melegaktivista, aki szintén merénylet áldozata lett, helyettese egy fekete férfi a Zöld-foki-szigetekről – de akkor is). Törzsi viszonyok és a kereszteskori lovagokon most bosszút álló Szaladin-ükunokák; komplikált világ jutott a mai fiataloknak, mint egy túlfejlesztett komputerjáték 10. szintje.

A szerző publicista

Vágvölgyi B. András

©

Comments are closed.