Forrás: Magyar HírlapA torreádor és a bika
Az alkotmányjogász higgadtsága, MH, szeptember 24.
Eörsi István a személyemet kritizáló írásában – az enyémet „derűvel olvasva” – kétségbe vonja, majd megfeddi a tárgyilagosságomat. Sajnos, írásomnak már a címét, annak első sorát és az idézett törvény lényegét sem értette meg (a „jóhírnév” jogi műszó, tartalmát és védelmét évtizedek óta törvény szabja meg). Engedelmükkel, ezt újból nem ismertetném. Nem nyitnék frontot azzal sem, hogy helyre tegyem a tárgyi tévedéseket (például jön a „büntetéspénz”, a „fejlettebb nyugat-európai igazságszolgáltatás segít”). Eörsi tud(hat)ta, mit kockáztat. Nem nyer(hetet)t, ennyi. Angyali naivitás két ízben az én „felemelt mutatóujjamtól”, láthatatlan „fejcsóválásomtól” kiakadni, avagy az elvesztett jogvitában utólag, tőlem „olykor némi kis elkötelezettséget” várni. Semmi közöm sem Eörsihez, sem Schmidthez, egyikük jogi képviseletét sem vállalnám. Elvannak ők jól egymással, legyek én csak a belga-balga. Nem sért, hogy Eörsi összehasonlít a Kádár-rendszer vezető értelmiségével, mely „évtizedekre be tudta osztani higgadtságát”. Még ez is jobb, mint gyomorforgatóan akciózni. Replikája sérelem a köbön. Ügyvédként naponta látok ilyet. Amúgy Eörsi önmagát jóhiszeműnek, Magyarország szolgálójának titulálja, egyben „szégyelli, hogy olyan országban él, ahol a bíróság nem a törvényeknek megfelelően ítélkezik”. Ez a sugallat ösztönöz újbóli szólásra.
Nemigen érdekel, milyen Eörsi indulatosként. Talán olyan, mint az arénában a bika, aki sose kapja meg a nemes küzdelem végén a torreádor fülét. Ehhez képest velem szinte méltányos: akar is bántani, meg nem is, megsértődött, mert nem álltam melléje. Ezt ő Schmidt Mária melletti, részrehajló kiállásnak tekinti. Nem velem van baja, hanem a (fél) világgal. Számára – mondta, hogy demokrata! – csak kétféle viszonyulás lehet: vagy vele vagyok, vagy ellene. Nincs kedvem vele szellemi párbajt vívni, mert adott esetben mindkettőnk fegyvertelen: én nem kutatom a történelmet, ő nem fogja a jogot.
Mindössze két okból válaszolok.
1. Úgy alakult, hogy húszévnyi politikamentes megszólalás után mostanában politikai híreket is kommentálok, ergo „politizálok”. Eddig csak a jogi háttérről beszéltem, ezentúl beszólok majd – remélem, nem bárdolatlanul – ide és oda: ahová kell. Tiltakozom az ellen, hogy bárki ab ovo besoroljon egyik vagy másik zászló alá, és pártos hűséget, parírozást várjon el zsigeri alapon. Eörsi sem kap koncessziót arra, hogy klasszikus liberális értékeket is valló, független jogi szakemberként a bajban neki fújjam a hátszelet. Most sem gondolnám, hogy a két bajvívó történész (?) a Coca-Cola-Pepsi-Cola viszonyában állnának egymással. De ha megítélésem szerint bármelyikük jogot sért, pártállás nélkül ezt rosszallni fogom, mert a jogállam ideája fontosabb mindegyiküknél. Egyszer egy hízelgő újságíró Catóhoz hasonlított. Sosem fogom Cato szintjét elérni, de örökké törekedni fogok rá, s ettől acsarkodó honfiak és -leányok el nem tántoríthatnak.
2. Éppen az elharapózott, gyalázatos „zsidózás” kapcsán volna mód és szükség a polgári törvénykönyvet modernizálni (megnyitva az egyéni jogvédelem útját is, ha a közösséget érte jogtalan támadás). A mi törvényünk sincs kőbe vésve. De a törvény igenis arra való, hogy megállítsa, észhez térítse azt, aki elhivatottságból, küldetéstudatból, akármi másból fakadóan embertársának méltóságába gázol. Ezt sem a cél, sem a korábbi rettenetes veszteség, sem a vélt igazság(tétel) nem indokolhatja. Persze szabad és gyakran helyes is nemzetközi jogvédő fórum elé vinni az ügyet, de Európa-szerte az emberi méltóság abszolút(!) jogát tisztelik, és be is tartatják. Európában a bíróság jogerős döntése után a pénztárhoz vezet az út, nem önigazolásul a publikumhoz. Alig hiszem, hogy az itthoni jogsértő nemzet(köz)i hős lesz.
Drága édesanyám intelmét tartogatom a végére: fiam, sose veszekedj elvakult emberrel, mert a végén még összetévesztenek benneteket. Békességet kívánok Eörsinek és Schmidtnek!
A levélíró alkotmányjogász, ügyvéd
Kolláth György
©
