Forrás: Magyar HírlapBudapesti merénylet: elítélték az egyik terroristát

A két megrongálódott jármű – fotó: Deutsche WelleA német bíróság 12 év börtönbüntetésre ítélte Andrea Klumpot, aki 1991 december 23-án Budapesten részt vett abban a merényletben, melynek során bombatámadást hajtottak végre egy szovjet zsidókat szállító busz ellen, mely Ferihegyre tartott, hogy elérje az egyik izraeli járatot.

A merénylet során 25 kilogramm súlyú nagy hatóerejű robbanószert rejtettek el egy autóba, melyet a Ferihegyi Reptérre vezető úton parkoltak le. A robbanószerkezet ugyanakkor a tervezettnél hamarabb aktiválódott, ezért sérült meg a busz előtt haladó rendőrautó két utasa is. A buszon ülők közül négyen sebesültek meg.

A 47 éves terroristát – aki jelenleg is kilenc éves börtönbüntetését tölti – 32 vádpontban találták bűnösnek. A bíróság szerint Klump lakásokat bérelt és segítette a merénylők elmenekülését. A Vörös Hadsereg Frakció egykori tagja tagadta az ellene felhozott vádakat.

A stuttgarti bíróság a bombatámadást a Palesztína Felszabadításáért Mozgalom nevű szervezettel hozta összefüggésbe.

Klumpot 2001-ben zárták börtönbe, miután bebizonyosodott szerepe az 1988-as meghiúsult merényletben, melyet egy amerikai katonák által látogatott spanyol diszkó ellen akartak elkövetni.

A nő az elmúlt hónapban bevallotta, hogy rendelkezett előzetes információkkal a budapesti merényletről, de azt tagadta, hogy közvetlenül köze lett volna a terrorcselekményhez. Ugyanakkor a merényletet követő nyomozás során megtalálták Klump DNS-mintáját egy budapesti lakásban.

2001-ben – állítólag titkosszolgálati információk nyomán – porolták le az aktákat, és a merénylettel kapcsolatban akkor begyűjtött DNS-mintákat megküldték Németországnak.

BBC/MHO

©

Comments are closed.