Forrás: MNO

Hitlert segítette hatalomba Bush nagyapja

Új dokumentumok kerültek elő

2004. szeptember 27. 15:35

Ottlik Judit

Régóta keringenek mendemondák az „egyes számú” amerikai család és a náci hadigépezet történelmi léptékű összefüggéseiről. Mégis az újdonság erejével hatott néhány, e témát érintő újonnan előkerült dokumentum, mely arról tanúskodik, hogy Prescott Bush szenátor egykor Hitler egyik fő pénzelője volt.

Régóta keringenek mendemondák az „egyes számú” amerikai család és a náci hadigépezet történelmi léptékű összefüggéseiről. Mégis az újdonság erejével hatott néhány, e témát érintő újonnan előkerült dokumentum, mely arról tanúskodik, hogy Prescott Bush szenátor egykor Hitler egyik fő pénzelője volt.

A közelmúltban napvilágra került, archív iratok szerint George W. Bush, jelenlegi amerikai elnök nagyapja üzleti vállalkozásain keresztül a nácizmus, illetve Hitler hatalomra jutását segítette elő – adja hírül a brit The Guardian.

Az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtárában és a Nemzeti Archívumban fellelt dokumentumokból kiderül, hogy a második világháború előtt, s alatt Prescott Bushnak több olyan német nagyvállalatban volt érdekeltsége, melyek Hitlert hatalomra segítették.

A vádakat ezúttal olyan tények is súlyosbítják, miszerint Bush nagyapa eme tevékenységeit Amerika hadbalépését követően, valamint a nácik távlati terveinek teljes tudatában is folytatta.

Bushék meglepően sokáig tudták viszonylagos homályba bújtatni a családi szennyest. Most azonban úgy tűnik, hogy két holokauszt túlélő elszánt, több milliárd dolláros jogi akciója, valamint három előkészületben lévő – Prescott múltját kényesen feszegető – kötet kemény borsot törhet a vészesen közeledő elnökválasztás előtt álló Geore W. orra alá.

Jóllehet a dokumentumok nem említik, hogy Prescott Bush a náci ideológiával szimpatizált volna, mindenestre feltárják azt a tényt, miszerint a BBH nevű vállalat – melynek egykor Prescott is dolgozott – annak a nácizmust nyíltan támogató Fritz Thyssen nevű német gyárosnak volt az amerikai bázisa, amely Hitler tevékenységét támogatta anyagilag a harmincas években.

A brit The Guardian továbbá olyan információk birtokába jutott, melyek szerint a Bush felmenő igazgatta azt a New York központú UBC bankcsoportot is, mely Thyssen amerikai érdekeltségeit képviselte. Prescott az Egyesült Államok hadbalépését követően sem állt föl az igazgatói székből.

Bizonyított, hogy Prescott Bush ezen kívül több Thyssen-féle vállalatnak volt résztulajdonosa vagy igazgatója ezekben az időkben. Neve többek közt egy olyan sziléziai acélgyárral is összefüggésbe hozható, mely koncentrációs táborokból odahurcolt hadifoglyokat és kényszermunkásokat „alkalmazott” a háborús években.

A New York Times egy 1934-ben megjelent cikkében azt írja, ennek a bizonyos acélüzemnek az egyharmada amerikai kézen volt, míg kétharmada nem más, mint hírhedt háborús bűnös, Friedrich Flick tulajdonában állt – írja a brit The Guardian.

Érdekes adalék a történethez, hogy az egykori háborús bűnös Flick nevét éppen a napokban emlegették föl újra annak kapcsán, hogy unokája, Christian egy saját műtárgyaiból álló, több milliárd dollár értéket képviselő kortárs képzőművészeti kiállítást nyitott meg Berlinben. A felháborodást az váltotta ki, hogy többek úgy vélik, az unoka a néhai náci gyáros vagyona révén alapozta meg magát, melyhez ezrek vére tapad.

Kezdetben – ez esetben a harmincas években – nem volt semmi kifogás a Thyssen-féle vállalatok ellen, a velük való együttműködés sem ütközött a törvénybe. Amerika több neves üzletembere fektetett be kisebb vagyont a német nemzetgazdaság felvirágoztatásába. A helyzet azonban teljesen megváltozott azzal, amikor 1939-ben Németország megtámadta Lengyelországot – teszi hozzá a brit The Guardian cikkírója.

Az igazi problémák a negyvenes évek elején kezdtek a felszínre törni Amerikában, amikor a sajtó olyan információkat szellőztetett meg a nyilvánosság előtt, hogy egy amerikai bank a nácik vagyonát kezeli.

Két holokauszttúlélő még 2001-ben pert indított az Egyesült Államok s a Bush család ellen, melyben tetemes összegű kárpótlást követel a második világháború idején történt meghurcoltatásaikért. Akkor a bíróság ejtette az ügyet, mondván ez az ország belügye, az Egyesült Államok kormánya tehát ilyen módon nem tehető „kívülről” felelőssé ilyesfajta ügyekért.

Jogi szakértők véleménye szerint a népirtásokkal kapcsolatos perek a nemzetközi jog „asztalára” tartoznak, mely szerint ilyen esetekben az adott ország kormánya igenis felelősségre vonható. E vitás kérdésben a hágai bíróság fog dönteni várhatóan egy hónapon belül.

A vádat emelő túlélők azt hangoztatják, hogy az amerikaiak tudatában voltak a nácik kegyetlenkedéseinek, s hogy kötelességük lett volna az auschwitzi koncentrációs tábor, valamint az összes odavezető híd és vasút lebombázása. Véleményük szerint ezzel többek között 400 ezer elhurcolt magyar életét menthették volna meg.

1944. január 22-én az Egyesült Államok akkori elnöke, Franklin Roosvelt elnök arra utasította az amerikai kormányt, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt az európai zsidóság megmentéséért. A vádak szerint ezt a rendelkezést több, meglehetősen befolyásos és az ügyben ellenérdekelt amerikai nagyvállalat – köztük a Prescott Bush irányítása alatt álló cég – nyomására egyszerűen semmisnek tekintették – írja a brit The Guardian.

Abban többek egyetértenek, hogy nem lehet egy jelenlegi politikus „nyakába varrni” teljes mértékben a nagyapja vétkeit. A felháborodást leginkább az táplálja, miként lehetett mindezt fél évszázadon keresztül kimagyarázni és a szőnyeg alá söpörni. Bushék érthetően nagy örömmel adták beleegyezésüket egy, a Prescott életét meglehetősen elfogultan bemutató kötet megjelentetéséhez, melytől titkon a családi szennyes tisztára mosását remélhették.

A szerzőnek még csak nem is volt különösebben nehéz dolga, minek után összesen két teljes oldalt szentelt a szerinte méltatlanul besározott, makulátlan nagyapó nácikkal való állítólagos ügyleteinek fejtegetésére.

Lehet abban némi igazság, hogy senki sem vonható felelősségre egykori felmenői régmúlt tetteiért; ahogyan George W. Bush elnökön sem kérhetik számon nagyapja sokat vitatott életének bizonyos részleteit. Az mindenestre elgondolkodtató, miért fog el mégis sokakat hatvan év múltán is ugyanaz a baljós sejtelem, miszerint a „háborúsdi” egyeseknek nem jelent mást, csupán egy igen nyereséges üzletet.