Forrás: Magyar HírlapAz alkotmányjogász higgadtsága

“A személy híre csak akkor lehet a társadalmi értékelés reális alapja, ha az alapul szolgáló értesülések, tényállítások az objektív valóságot fejezik ki” – idézi Kolláth György alkotmányjogász néhai Törő Károlynak, a Legfelsőbb Bíróság bírájának 1992-es megállapítását (MH, szept. 21.). A törvényt is idézi, a magyar polgári törvénykönyv 78. §-ának második szakaszát: “A jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.” Aztán a fejét csóválja az alkotmányjogász, amiért a mai joggyakorlat áldozatai “a törvényt és/vagy a bíróságot okolják jogerős ťsérelmükértŤ, és nemzetközi fórumokat emlegetnek, avagy publicisztikában az olvasó néphez fellebbeznek”. Ilyen aktusra kizárólag valamely per vesztesei ragadtathatják magukat. Újabban csakis én tettem ezt, miután az Ítélőtábla pénzbüntetésre ítélt, amiért megsértettem dr. Schmidt jóhírét. Ezért aztán derűvel olvasom, hogy a következő mondatban a higgadt alkotmányjogász bejelenti: “Írásom nem részrehajló hozzászólás Eörsi István és Schmidt Mária vitájához.” Hát akkor mi a csoda?

Mint ezt már több cikkben megírtam, és szóban is elmondtam nemegyszer: most én arra a joggyakorlatra fizetek rá, mely csak azt vizsgálja, hogy valamely állítás sértő-e, de illetéktelennek nyilvánítja magát a másik kritérium tekintetében, vagyis nem vizsgálja a sértőnek nyilvánított állítás valóságtartalmát. Azt állítja magáról, hogy nem illetékes történelmi alakok vagy problémák megítélésére. Ámde ha egy jogsértés elkövetéséhez két kritériumnak kell eleget tenni, de az egyikről a bíróság bejelenti, hogy nem alkalmazható, akkor ezzel szíven döfi a törvényt. Ez ellen nemcsak mint érdekelt fél tiltakozom, akinek fizetnie kell a temetési költségeket, hanem mint demokrata is, aki szégyelli, hogy olyan országban él, ahol a bíróság nem a törvénynek megfelelően ítélkezik.

Csak egyetlen példát hozok fel állításom igazságának érzékeltetésére. Randolph L. Braham, a magyar holokauszt nemzetközileg legelismertebb kutatója azt írta dr. Schmidtről, hogy elfogultsága “annak a mozgalomnak az élvonalába helyezte, amely a Horthy-korszak egészének, illetve leghitványabb figuráinak rehabilitálására indult”. (Randolph L. Braham: A holokauszt, Láng Kiadó, 2002, 238. o.) (Dr. Schmidt a Klubrádióban úgy nyilatkozott, hogy Brahamet is bepereli, ha kiderül, hogy rontotta az ő jóhírét. Vagyis ez a kiváló kutató nem ismerte Braham magyarul is megjelent tanulmányát. Pedig ott még sok rá vonatkozó érdekes kifejezést és fejtegetést találhat. Kíváncsi vagyok, hogy beváltja-e fenyegetését.) Dr. Schmidt pártfogoltjai közül Braham példaként megemlíti Gömbös Gyulát, aki “elsősorban felelős azért, hogy Magyarország bel- és külpolitikája összeforrt a Harmadik Birodaloméval”, és Bárdossy Lászlót, az 1946-ban háborús bűneiért kivégzett egykori miniszterelnököt, akiről dr. Schmidt azt próbálja elhitetni, hogy “a kommunista irányítás alatt működő Népbíróság kirakatperének ártatlan áldozata volt” (Uo.). Én sok egyéb okon kívül emiatt is történelemhamisítónak neveztem dr. Schmidtet, aki erre a hamisításra aktuálpolitikai érdekből vállalkozik: dr. Orbán meg akarja nyerni a Horthyhoz és miniszterelnökeihez vonzódó szavazókat, dr. Schmidt pedig ezt a törekvést támogatandó szalonképessé próbálja tenni a horthysta jobboldal bálványait. A bíróságnak csak azt kell bejelentenie, hogy Horthy, Gömbös vagy Bárdossy történelmi alakjának megítélésében nem illetékes, és akkor én máris rontom dr. Schmidtnek a mijét is? Ja igaz, a jóhírét.

“A hangsúly a tényállások objektív valóságán van” – írja a higgadt alkotmányjogász. Vagyis azon, amit a bíróság vizsgálni sem hajlandó. Még azt sem hajlandó vizsgálni, hogy álláspontom lehet-e jóhiszemű, felhozhatók-e mellette megfontolásra érdemes érvek. Előáll az az Európában valószínűleg egyedülálló helyzet, hogy némely fasiszták, háborús bűnösök vagy a mintegy félmillió zsidó származású magyar állampolgár elhurcolását és legyilkolását lehetővé tevő kormányzó tetszés szerint magasztalható, aki viszont ezt az eljárást megfelelő szavakkal bélyegzi meg, azt büntetéspénz megfizetésére kötelezik. A higgadt alkotmányjogász a fejét csóválja, amiért némelyek “nemzetközi fórumokat emlegetnek” – mintha nemzetellenes eljáráshoz folyamodnék, ha ügyemmel Strasbourgig is elmegyek. Csakhogy a legfontosabb emberi jogokat általában nemzetközi egyezmények védik. Emberi jogok sérelmét gyakran tárgyalják nemzetközi bíróságok és szervezetek. Magyarországot szolgálom, ha a fejlettebb nyugat-európai igazságszolgáltatás segítségével esetleg sikerül kiküszöbölnöm egy mind fenyegetőbb abszurd joggyakorlatot.

Kolláth György alkotmányjogász több higgadtságot követel. Csakhogy a higgadtság rossz konfliktusok esetén többnyire kulturált kiegyezést jelent a megalázó állapotokkal. A Kádár-korszak vezető értelmisége például (tisztelet a kivételeknek) évtizedekre be tudta osztani higgadtságát. Olykor némi kis elkötelezettség, mely nem az esélyek latolgatására, hanem – elnézést a patetikus kifejezésért – az igazságra koncentrál, ér annyit, tisztelt alkotmányjogász úr, mint az Ön nagyon is részrehajlóan felemelt mutatóujja.

Eörsi István

©

Comments are closed.