Forrás: NOL

Izraeli katonákat öltek meg a Gázai övezetben

Munkatársunktól, 2004. szeptember 23. 15:50

Három fegyveres palesztin behatolt egy izraeli katonai őrhelyre csütörtök hajnalban a Gázai övezet déli részén, és heves tűzharcban megölt három izraeli katonát – jelentette az izraeli hadsereg és a média.

A tűzharcban két támadó is életét vesztette, és egy harmadik izraeli katona súlyosan megsebesült – közölte a hadsereg.

A két palesztin Morag zsidó kolónia körzetébe próbált behatolni. Morag az elsők között szerepel a felszámolásra ítélt izraeli telepek listáján.

A támadást három palesztin szervezet vállalta magára: az Iszlám Dzsihád, a Népi Ellenállás Bizottsága és az Ahmed Abu Ris Brigádok, amely a Jasszer Arafat vezette Fatah mozgalmon belül működő fegyveres csoport. Állításuk szerint fegyvereseiknek sikerült bejutni az erősen védett tengerparti enklávéba.

A harmadik támadó elmenekült, és később a helyszín közelében tüzet nyitva megsebesített egy izraeli újságírót – mondták el kórházi források. Az ezt követően kibontakozott tűzpárbajban a harmadik támadót is lelőtték.

A nap folyamán palesztin fegyveresek rakétákat lőttek ki a dél-izraeli Szderót településre, egy nőt könnyebben megsebesítettek a repeszek – közölték izraeli mentőszolgálatosok. Mint elmondták, a Gázától nem messze található Szderótra kilőtt mindkét rakéta lakóövezetben csapódott be.

Az izraeli hadsereg csütörtökön felrobbantott egy házat a Gázai övezet középső részén, Necarim zsidó település közelében – közölték izraeli és palesztin források. Izraeli katonai források szerint a hadsereg azért rombolta le az elhagyatott épületet, mert onnan gyakran intéztek támadásokat ellenük és izraeli telepesek ellen.

Izrael azt tervezi, hogy jövőre kivonul a Gázai övezetből és a négy éve tartó palesztin lázadást kirobbantó fegyveres csoportok megfogadták, hogy előtte még súlyos vérveszteséget okoznak az izraeli hadseregnek és a zsidó telepeseknek. A fegyveresek az utóbbi hónapokban fokozták támadásaikat, hogy az izraeli kivonulást palesztin győzelemnek állítsák be.

(MTI)

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.