Forrás: NOL

Do You Remember Rock “n” Roll Radio?

Uj Péter, 2004. szeptember 22. 00:00

‘Now I wanna sniff some glue Now I wanna have somethin” to do All the kids wanna sniff some glue All kids want somethin” to do’ (Ramones: Now I Wanna Sniff Some Glue)

Megint rádiót kellett hallgatnom.

A rádiózásnál kevés gyötrelmesebb dolgot tudok ebben a geopolitikai realitásban.

Többnyire a kereskedelmi tévéket tartják a bulvárszennyvíz legmélyebb kanálisainak, de ez nyilvánvaló tévedés. A rádiós mezőny minden alatt van. A Bartókkal együtt körülbelül három olyan adó létezik Budapesten, amelybe hosszabb-rövidebb időre bele lehet hallgatni az agykárosodás veszélye nélkül: az Info, amely viszont negyedóránként mondja be ugyanazokat a híreket, és néha olyan, mintha helyettes államtitkárok szerkesztenék kabinetfőnököknek, ráadásul a sok nazális riportertől félóra alatt benáthásodom; meg a Tilos, az egyetlen adó, amelyen előfordulnak jobb középnehéz- és könnyűzenék (kedvencem a Gorezone, ahol vállalt, manírmentes taplósággal, ám tökéletes szakértelemmel nyomják a metált, és olyan műsorvezetői kompetencia – tájékozottság, tárgyi tudás – tapasztalható, amilyen csak a Bartók zenetudósos műsoraiban; nagyjából ennyi volna egy jó rádióműsor egyébként: zenék, és a zenéről értelmes információkat átadó műsorvezetés; ezt a minimumot képtelen a többi rádió kiszenvedni magából), bár a Tilossal akkor már súlyos baj van, amikor magukat underground rappernek gondoló, buta telepi gyerekek szabadulnak a stúdióba, vagy – pláne – beszélgetős műsor kezdődik.

A többin: tíz éve lejárt szavatosságú germán mintájú lakossági trance, minősíthetetlen és kategorizálhatatlan kortárs slágerzene hazai előadók teljesen értelmetlen, primitív nyelvtani hibákból és kínrímekból szőtt falvédő-dalszövegeivel, húsz évvel ezelőtt is körberöhögött gagyipop, amit most valakik megint jópofának találnak, és a legsúlyosabb: a parttalan üres fecsegés, a szellemesnek álcázott tökéletesen humor- és információmentes műsorvezetői – igen, milyen jó szó ez ide! – süketelés, amelyhez képest egy egészségügyi szakközép lányvécéjében folyó csevely akadémiai székfoglaló.

Tehát szombat este A bűvös vadászt hallgattam hazafelé menet Szolnokról, vagy fordítva, otthonról Budapest felé, mindegy, hatvan a megengedett sebesség végig, Szolnok már annyira nem létező város, szinte megszűnt, a rendszerváltás legnagyobb lúzere, lassan odajutni sem lehet (illetve: lassan oda lehet jutni; nagyon lassan), nemsokára fölszedik az egész négyest, és Abony után műszaki zárat telepítenek.

Szóval Weber és A bűvös vadász, kicsit recsegve, mert a Bartók nem jön, persze, hogy nem, jól csak a hülyeség jön, az mindig, mindenütt recsegésmentesen, nagy hangerőn; na de, ha recsegve is: Weber, akár szezonja is lehetne, mint afféle Wagner-elődnek, mert Wagner meg rögtön Adolf Hitler, Bácsfi Diána és Farkasházy Tivadar kedvenc szerzője, tehát mindenképp trendi.

Újabb intermezzo: épp a Bácsfi Diána-termékvonalon dolgozom. Bácsfi Diána-vetkőzős tollat és -kacsintós pénztárcát dobnék piacra először, aztán jönne a lendíthető karú akciófigura, a szado-mazo fehérneműszett, végül a Bácsfi Diána Keserűlikőr (Az igazi hungarikum), hosszú névhasználati per a Diána Sósborszesz gyártójával, ingyen sajtókampány hónapokig.

Közben véget ér A bűvös vadász, beérek Budapestre, tekergetek. Semmi. Létezik-e vajon még egy európai főváros, amelyben szombat este egyetlen rádióadón sem játszanak rock and rollt?

(Jön itt még néhány ebből a kérdéssorból: létezik-e még egy európai főváros, amelyben a kutyaszar az utcakép és -szag elválaszthatatlan része? Amelyben nem az autómentes napon rendezik az autómentes napot, hanem akkor, amikor biztosan nincsen autó? Amelyben egy banki középvezető fizetésének tizedét kérik el havi parkolási díjként? Amelyben nincsen Prada-üzlet, és a belváros legelegánsabb bevásárlóutcájában a butikos nyugodtan kiteszi a primitív hamisítványnak is csak jóindulattal nevezhető, kínai fröccsöntött ál-Dolce&Gabana retikült? Satöbbi, satöbbi, satöbbi.)

Létezik-e még egy főváros a világon, ahol egyetlen rádió egyetlen Ramones-számot sem játszik Johnny Ramone emlékére? (Do You Remember Rock And Roll Radio?, hehe.)

Johnny Ramone szeptember 15-én hunyt el, 55 éves korában. A Ramonesről nehezen tudok. Rögtön csuklana a hangom el, szavak keresgetése, milyen nehéz is megmondani, mitől annyira nagyon ez a rendkívül egyszerű (primitív) zene, egy a nágy (három) bőrdzsekis amőba (Winkler). A négy (három) bőrdzsekis amőba zenekara valószínűleg a XX. század legtökéletesebb rock and roll-műalkotása volt. Hibátlan szellemi-biológiai egység.

Annyira erős volt a szimbiózis, hogy a zenekar 2001-től, három év alatt kihalt. Ahogy a kutyák gazdájuk után, ahogy a öregecskedő feleségek férjük után, ahogy a férjek feleségük után, anyák gyermekük után halnak, úgy haltak egymás után: a zsidó-libsi pszichorocker Joey Ramone (nyirokrák – 2001), a hernyós utcai lírikus Dee Dee Ramone (túladagolás – 2002), az apakomplexusos, frusztrált patrióta gitárgyilkos pszeudoőrmester, Johnny Ramone (prosztatarák – 2004). New York ragasztós szellemei.

(Sosem bocsátom meg magamnak, hogy “95-ben nem mentem ki Prágába, az utolsó környékbeli Ramones-koncertre. Ezt a mi európai fővárosunkat persze ők is messzire elkerülték.)

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.