Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Bocsánatkérésre várva

Bírósági végrehajtást kezdeményeztek a Mazsihisz ellen

2004. szeptember 21. (2. oldal)

Munkatársunktól

Mónus Áron, a Mein Kampf és A cion bölcseinek jegyzőkönyve hazai kiadója megindította a végrehajtást Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és annak ügyvezető igazgatója ellen egy öt éve lezárult személyiségi jogi perben. Zoltai nem kér bocsánatot, és kész nemzetközi síkra terelni az ügyet.

Tíz éve az Új Magyarország című egykori napilap publikálta a Mazsihisz ama közleményét, amely Mónus Áron egy korabeli Nap TV-s nyilatkozata ellen tiltakozott. A Mazsihisz megítélése szerint “kimeríti a közösség elleni uszítás fogalmát” Mónus arra vonatkozó elmélete, hogy a vészkorszakot, a “kis zsidók elpusztítását” a gazdag, szabadkőműves zsidók idézték elő. Ezt annak kapcsán nyilatkozta Mónus Áron, hogy azelőtt nem sokkal Horn Gyula miniszterelnök “történelmi bocsánatkérést” tett a Zsidó Világkongresszus magyarországi képviselőjének, Keller Lászlónak írott levelében a hazai 600 ezer holokausztáldozat miatt. Az 1999. márciusi másodfokú, jogerős ítéletben szerepel, hogy a Mazsihisznak és Zoltainak a napi sajtóban kell elnézést kérnie azért a jogsértésért, hogy közösség elleni uszítással vádolta meg Mónus Áront.

Zoltai Gusztáv lapunknak azt nyilatkozta, tőle, akinek egész családját kiirtották, nem várhatják el, hogy a Mónussal kapcsolatos véleményét visszavonja, szembefordulva a mártírokkal. – Nem lesz bocsánatkérés – szögezte le a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, abban is biztos lévén, hogy nehéz lesz őt megbüntetni, mivel nincs vagyona, lánya lakásában él. Hozzátette, ha a hazai jogi lehetőségek bezárulnának, minden lehetséges nemzetközi fórumon fellépne igazáért. Egri Oszkár, a Mazsihisz ügyvédje úgy vélekedett: különös, hogy Mónus most áll elő a végrehajtási akcióval, így olybá tűnik, mintha a Mazsihisznak a bocsánatkéréssel igazolnia kellene Mónus azóta virágzóvá vált zsidóellenes könyvkiadását.

Zoltai Gusztáv még nem kapott végrehajtói felszólítást. Úgy tudjuk, Mónus Áron 90 ezer forintot is be szeretne hajtatni Zoltain; ez állítólag a végrehajtás megindításához szükséges összeg, amelyet a felperesnek kellett megelőlegeznie.

Szkinhedper első fokon. Hat vádlott közül hármat bizonyítottság hiányában felmentett, hármat pedig felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság az 1999-ben kezdődött szkinhedperben. A budai Várból való, az 1945-ös ostrom idején történt kitörésről megemlékező zenészeket közösség elleni izgatással vádolták. Ügyvédjük, Grespik László azzal érvelt, hogy ők hazaszerető emberek, akik magyar katonákat gyászoltak, ezért pedig dicséret járna.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.