Forrás: Magyar HírlapEgy különös karrier margójára

Az RTV Részletes ez évi 36. számában a maga módján megemlékezett Kozma Miklós születésének 120. évfordulójáról. Ki volt ez a derék ember, aki méltónak ítéltetett a születésnapi üdvözlégyre? Vitéz Leveldi Kozma Miklós ezredes (eredeti neve: Lázár) Horthy egyik legbensőbb híveként vált ismertté. Egyik alapítója volt az 1919-ben létrejött hírhedt ellenforradalmi titkos társaságnak, az Etelközi Szövetségnek, vagyis az EX-nek. 1920-tól 1935-ig, majd 1937-től az MTI, szintén 1937-től pedig a Magyar Rádió elnöke is. Közben 1935. március 4-étől 1937. február 3-áig belügyminiszter Gömbös Gyula kormányában, majd annak halála után rövid ideig a Darányi-kormányban is. Kozma Miklós tehát a Horthy-korszak tipikus figurája és terméke, valamint Gömbös eszmei barátja, illetve harcostársa volt. Nem véletlenül állította maga mellé belügyminiszternek a magyarországi szélsőjobb jellegzetes alakja, Gömbös, aki az európai kormányfők közül elsőként látogatta meg Hitlert 1933. június 17-18-án, és Berlinben, valamint Erfurtban tárgyalt vele.

Így nézett ki egy magyar úr sajátos karrierje a Horthy-rendszerben, de a sors sajátos fintora miatt volt egy különös és bizarr zárófejezete is. Történt ugyanis, hogy Kozma Miklósról kiderült: az 1939. évi IV. Tc. alapján származása szerint zsidónak tekintendő. Ennek a különös históriának a végére 1945. március 14-én tettek pontot, amikor a nyugati végeken még működő nyilas “budapesti vitézi szék” az 1941-ben elhunyt Kozmát származási okok miatt törölte a vitézi rend névsorából. A Szálasi-kormány végnapjaiban, úgy tűnik, ez volt a legfontosabb teendő.

Nemes József

Orosháza

©

Comments are closed.