Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Megélhetési antiszemitázók

Ahol az ártatlanság vélelmét felváltja a bűnösség vélelme

2004. szeptember 14. (7. oldal)

Csontos János

A helyzet komoly és reménytelen. Azt gondolhattuk: ha független magyar bíróság mondja ki, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter valótlant állított, amikor Orbán Viktort nagy nyilvánosság előtt antiszemitizmussal vádolta, a jogállamokban szokásos bizonyítási kényszerrel mit sem törődő rágalmazók elszégyellik magukat, és visszavonulót fújnak. Talán még az épp kormányzó miniszterelnök is eltűnődik, való-e ilyen hazug ember a kabinetbe. Hát nem. Úgy tetszik, hogy zsidó identitású honfitársaink jogos érzékenységére, kitörölhetetlen emlékű múlt századi kataklizmájára, pontosabban annak “hasznosítására” immár hazánkban is virágzó iparág épül. A hivatásos antiszemitázók megélhetése forogna veszélyben, ha ez az inkvizíciós logikára emlékeztető posztmodern ítélkezési és sajtótematizálási gyakorlat – a nácizmussal, a minden irányú rasszizmussal és a kommunizmussal egyetemben – végre a történelem süllyesztőjébe kerülne.

Elöljáróban leszögezném: felháborodásom semmilyen ok-okozati kapcsolatban nem áll a mesterségesen felturbózott Bácsfi-veszéllyel. Bácsfi Diána ügyében a Medgyessy-Gyurcsány-kormány semmivel nem igazolható teszetoszaságot tanúsított, holott az elmekórtani diagnózis világos: aki manapság Magyarországon Szálasi Ferenc hívévé, követőjévé szegődik, annak a Lipótmezőn a helye. S nem szabadlábon, de nem is vizsgálati fogságban, hogy az elhúzódó kormányválság napi eseményeit ez az operettszélsőség további hetekre kiszorítsa a vezető híradásokból. Ehelyett ezt a kerge nőszemélyt már-már félistennővé stilizálták, aki – úgymond – anynyira tehetséges, hogy szinte érthetetlen, meglehetősen tájékozott és olvasott értelmiségi létemre miért nem hallottam eddig a nevét sem. Nos, elolvastam elérhető verseit és tanulmányait, s meggyőződéssel állíthatom: egy zavaros fejű, feltűnési viszketegségben szenvedő féltehetséggel van dolgunk, aki eredeti gondolatok híján a legkülönfélébb, olykor egymást kizáró szellemi lelőhelyekről gyűjtötte össze mindazt a fűrészport, ami a fejét mostanra olyannyira kitöltötte, hogy immár nem is fér el odabenn, így a teljes magyar sajtóspektrumot is beteríti.

Jómagam nem vagyok az összeesküvés-elméletek híve, ám a családi és nemzetbiztonsági szálak e kínos egybesodródása óvatossá tesz. A világért sem állítanám tehát, hogy Lamperth Mónika és Tóth András négyszemközt ötlötték ki az újnyilas amazon figyelemmegosztó nyomulását az október idusára időzített pártkongresszus idejére – csupán annyit jegyeznék meg: egy jó zavarórepülő-szakember mindig felismeri s ki is aknázza a készen kapott lehetőséget. Gyurcsány-Apró Ferencnek meg Bácsfi kisasszony olyan, mint az égből hullott manna: szigorú ábrázattal léphet fel és négypártizhat egy olyan ügyben, amely háttérbe szorítja a kínos félmúltat, s gyakorlatilag intakt a mindent behálózó kormányzati válságtól.

Ez azonban csak a szokásos ügymenet: elvégre mindig kellenek ahhoz ijesztően karlengető népuralmisták, hogy ők, a válságteremtő válságkezelők rendíthetetlen anti-népuralmisták lehessenek. A szokásos ügymenet viszont szívós háttérmunkát feltételez. Ha törik, ha szakad: bizonyítani kell, hogy Magyarországon tombol az antiszemitizmus. A bökkenő csupán az, hogy a pogromok és zsinagógaégetések mostanság valahogy nem a Kárpát-medencét jellemzik: itt az emberek jobbára nagyon is prózai jellegű szociális gondokkal vannak elfoglalva. Sebaj, írjunk ki vérdíjat agg nácik fejére! De ha már minden előzékenység nélkül kihaltak, építsünk fel a médiában ifjú, tetterős nyilasokat! Temessük be az árkokat – de csak azért, hogy kiássuk azt a jól ismert régit&

Miután kínosan hosszú ideig nem masíroztak már a budapesti utcákon ismeretlen forrásból finanszírozott, drágán öltöztetett újnácik, csak a szellemi antinácizmus produktumai őrizték a lángot. Ilyen termék például az Antiszemita közbeszéd Magyarországon címet viselő kiadvány, amely igen nagy sikert arathatott a kormányzó baloldal felső köreiben, mert még a nemzeti távirati iroda vezetőjét is e kötetsorozat szerkesztői között találták meg. (Az MTI akut válsága e személyzeti politikával nem feltétlenül áll összefüggésben.) Korábban is panaszkodtak kollégáim, hogy úgy kerültek ebbe a konfúz összeállításba, mint Pilátus a credóba; de először kell tapasztalnom azt a szörnyű érzést, hogy engem is odaültettek “érdemtelenül” egy olyan szégyenpadra, ahol az ártatlanság vélelmét felváltja a bűnösség vélelme. Három mondatom is szerepel a kötetben, de nem csak én nem tudom, hogy miért – a szerkesztők sem teszik világossá.

Ilyet nem játszunk. Egyszer egy közszolgálati tévémoderátor önhatalmúlag szélsőségesnek nevezett – azóta eltűnt a képernyőről, s minden bizonnyal naponta több órát konzultál a jogászaival. Ám a megélhetési antiszemitázók abban bízhatnak, hogy bűneik, rágalmaik nem köztörvényes természetűek. Szerintem azonban köztörvényesek is meg politikaiak is. A köztörvényes eljárás kikényszerítése viszont szemben állna elveimmel, miszerint Magyarországon senkit ne csukjanak le azért, amit a nyilvánosságban felelőssége tudatában – hírlapíróként, médiamunkásként, könyv szerzőjeként vagy szerkesztőjeként – közread. Így viszont míg a politikus Juhász Ferencről kimondhatja a bíróság, hogy rágalmaz, egy újságíróról soha. Beperelhetném továbbá a könyv szerkesztőit mondjuk százmillióra (minimum ennyire taksálom a szakmai becsületemet), és felajánlhatnám a pénzt a zsidó nyári fesztivál programjaira, kikötve, hogy a könyvvel kapcsolatban álló hölgyek és urak egy fityinggel sem részesülhetnek belőle. De mit érne mindez? A rágalmakat lefordították angolra, szétküldözték a nagyvilágba – a helyreigazító határozattal nyilván nem tennék meg ugyanezt. Az embert befröcskölték azzal a váddal, ami lemoshatatlan.

A rágalmazó antiszemitázók azonban nem ellenem és szántszándékkal besározott kollégáim ellen követték el a nagyobb bűnt, hanem a megalázott magyarországi zsidósággal szemben. E “közbeszédszakértők” azok, akik miközben a “jobboldali antiszemitizmust” kéjesen listázzák, a “baloldali antiszemitizmust” nagyítóval sem lelik. (A tájékozódni vágyó angol nyelvű olvasó például nyomát sem leli a kötetben a zsidóság rovására elsütött ízetlen balliberális kabaréhumornak, de Juhász Ferenc felsüléséről sem értesülhet Orbán Viktorral szemben.) Jómagam megbocsáthatok Mihancsik Zsófiának és társainak, mondván, nem tudják, mit cselekszenek – de arra a másik bűnre vajon létezik-e bocsánat?

Abban a lapban írom ezt, amelyet a legendás Pethő Sándor alapított. Meggyőződésem szerint övé s a ma létező országos politikai napilapok közül a Magyar Nemzeté az egyetlen változatlanul követhető, vállalható és vállalandó sajtóhagyomány. A Magyar Nemzetet magyarságcentrikus, antináci és antikommunista programmal alapították; alaptőkéjét becsületes magyar zsidó emberek teremtették elő. Aki követ vesz a kezébe, hogy vélt igaza tudatában előre megfontoltan hozzánk vágja, gondoljon e mellékesnek tetsző körülményre is, amikor kárörvendően célba talál.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.