Saron szerint a nemzetközi útiterv nem vezet sohová
2004. szeptember 10. 14:46
[MTI]
Az izraeli-palesztin konfliktus rendezését célzó nemzetközi útiterv jelenleg nem vezet sehová, jelentette ki Ariel Saron izraeli miniszterelnök, azt a véleményének is hangoztatva, hogy a zsidó telepeken belül folytathatók az építkezések. A Jerusalem Post pénteki számában megjelent interjújában Saron kijelentette, Izrael – tizennégy kikötéssel – elfogadta a nemzetközi útitervet, amelyet a palesztinok szintén formálisan elfogadtak. Ennek ellenére nem történt előrelépés. Az izraeli kormányfő szerint ezen az úton nem is lehet számítani haladásra. Erre „csak azután lehet esély, hogy a palesztinok megteszik, amit meg kell tenniük” – fogalmazott interjújában Saron.