Forrás: NOL

Mi történelmi?

Gombár Csaba, 2004. szeptember 11. 00:00

Az utóbbi hetek hazai eseményeiről nem lehet azt mondani, hogy állkapocsrepesztő unalmat árasztanak.

Sőt! Nemcsak a magyar miniszterelnök lemondása volt váratlan, hanem az is sokakat meglepett, hogy a tesze-toszának és széthúzónak ismert szocialista párt képes volt, igaz, saját vezetőségét félretolva, de jelentős többséggel új miniszterelnök-jelöltet állítani. A menet közbeni kormányváltás jogi és jogértelmezési zavarai közepette a szocialisták – legalább saját szervezetükben és saját érdekükben – egyszerre tudtak a hirtelenjében összerántott kongresszusukon demokratikusak és hatékonyak lenni. Ez meglepő, s talán ez a meglepetés indít arra néhány közszereplőt, hogy az eseményeket történelmi jelentőségűnek lássa, s olyanokat mondjon például, hogy a történtek a tizenöt évvel ezelőtti rendszerváltáshoz mérhetőek. De mit jelent az, hogy valami történelmi jelentőségű?

Az persze, hogy a napi politika futóhomokjának felszíni formaváltozásait látva, pillanatnyi felhevültségében ki, mit mond történelmi jelentőségűnek, sok szót nem érdemel. A történelmet mégsem politikai percekben mérik. Ezt ugyan eddig is tudtuk, de Romsics Ignác: Múltról a mának címmel tavasszal megjelent könyvét olvasva szinte tapinthatóvá válik, hogy a történelmit mint jelzőt csak olyasmire érdemes ragasztani, ami jelentős és tartósan hat.

Vegyünk a könyvből egy példát. Romsics Ignác azt mondja, hogy a XX. század elején öt nagy, politikailag határozottan kifejezett, társadalmi hatású feszültség osztotta meg az ország lakosságát. Az egyik ilyen a közjogi kérdés volt, mivel a modernizálódó magyar állam a Béccsel való kiegyezést követően csak egy nagyobb politikai keretbe beilleszkedve működhetett. A kiegyezéspártiak és a 48-ból, vagyis a vágyott szuverenitásból engedni nem akarók között éles vita dúlt a függetlenség kérdéseiről. A másik antinómiát zsidókérdésként ismerte meg az ország, mivel a régi nagy időket képviselő, gazdaságilag lecsúszó, keresztény dzsentri csoportok és a feltörekvő, iparkodó és egyre gazdagodó zsidó középrétegek között nagy tülekedés indult a középosztályi pozíciókért, ami érdek- és értékkonfliktusokkal terhes összeütközéseket váltott ki. A harmadik feszültségkeltő vitakérdés a földkérdés volt, vagyis a társadalmilag vérlázítóan aránytalan birtokmegoszlás, s az ahhoz tapadó végeérhetetlen vita az optimális üzemnagyságról, hogy ugyanis a kisbirtok vagy a nagybirtok üzemeltethető-e gazdaságosabban. A negyedik – s mint Romsics Ignác emlékeztet – halálos áldozatokat is követelő feszültség az ország politikai gépezetének működéséből fakadt, s mint választójogi kérdés ismert; lévén, hogy az ország férfi lakosságának 6-7%-a szólhatott csak bele a voksolás erejéig a politikai történésekbe. Az ötödik folytonos konfliktusforrás pedig a nemzetiségi kérdés volt, vagyis hogy nyelvében és kultúrájában minden országlakos legyen magyar, vagy ellenkezőleg, a nem magyar nemzetiségűek, az akkori lakosság több mint 50%-a, kapjanak területi autonómiát. Röviden tehát a közjogi kérdés, a zsidó-kérdés, a földkérdés, a pártokon keresztül a politikába való beleszólás és a nemzetiségi kérdés az, ami száz évvel ezelőtt megosztotta az országot.

Romsics Ignác elemzéseiből kiderül, hogy ezekkel a feszültségekkel aztán a forradalmaknak és a két háború közötti politikai berendezkedésnek is szembe kellett néznie. Valami mindig történt, de a XX. század első felében ezek a feszültségek a maguk éppeni megoldatlanságában, stabilan jellemezték Magyarországot. A második világháború után aztán jó ideig úgy látszott, hogy a szóban forgó konfliktusok az útszélre kerültek, s nem többek, mint az átkos múlt egykori jellemzői. De mit látunk ma, ha megengedjük magunknak a történész elemzéseinek aktualizálását? Mára minden megváltozott ugyan, de ma is öt nagy, pártpolitikailag vehemensen megfogalmazott, társadalmi hatású feszültség osztja meg az országot. A kérdéseknek még a nevét is alig kell módosítani.

Természetesen ma is a társadalmat megosztó első vitakérdés Magyarország jövője közjogi szempontból. Bécs helyett Brüsszel neve szerepel ugyan, de most is egy nagyobb politikai entitásba beilleszkedve működik a magyar állam. S hogy ennek a jövője a nemzetállami különállás kihangsúlyozása, vagy az európai társadalomba való sikeres integrálódás legyen-e, nos, ebben nem értünk egyet. Másodszor, a ma roncstársadalomként megnevezett nyomorultakhoz képest egyre távolodó gazdag elit utolérhetetlen álomvilága társadalmi dühöket kelt. Osztálystruktúráról már senki nem beszél ugyan, de a középosztály-képzetekhez fűződő gyarapodás és kormánysegédlettel való pozicionálás társadalompolitikai vitáiban a zsidókérdésnek mondott nyavalya egyes tünetei ma is észlelhetők. Harmadikként itt él velünk a földkérdés is, mégpedig tulajdonlási és üzemnagysági vetületében is. Kinek lehet termőföldje Magyarországon, illetve mekkora is az a bizonyos gazdaságos üzemnagyság? Az agrár szövetkezetek és az úgynevezett családi gazdaságok pártok által képviselt vitájában a tipródás kísértetiesen emlékeztet a száz évvel ezelőttihez. A politikai berendezkedés tekintetében persze minden más, mint régen, kivéve a folyamatokkal szembeni egyetemleges elégedetlenséget. Száz éve az ügyek intézése miatti elégedetlenség miatt a tömegek be akartak menni a politika csinálás termeibe, most ugyanazért egyre inkább kivonulnak. A nemzetiségi kérdés – ami Magyarországon a XX. század során hol belpolitikai, hol meg inkább külpolitikai kérdés volt – bármiféle megválaszolása pedig ugyanúgy azonnali éles vitákat vált ki, mint régen. Végül is azzal a furcsasággal szembesülünk, hogy miközben egy olyan évszázadot élt át az ország, amelyben igen éles politikai törések voltak, mégis mintha ugyanazon vitatkoznánk. Rendszer rendszer hátán, de a társadalomban politikai viszályokat okozó kérdések makacs stabilitással fönnmaradnak. No, mi akkor a megfogható állandóság a felszíni változások közepette? Mi az, ami történelmi súlyúnak, tartósnak, identitásunk szilárd alapjának nevezhető? Csak nem ez az öt, bennünket egymással mindig szembeállító vitakérdés?

Majd meglátjuk, mit kezd ezekkel az új kormány, s csak aztán beszéljünk a történelemről.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.