Forrás: Magyar HírlapSzenvedélyek

Ahogy tetszik – kiállítás

· Nekem szülőhazám&

Bálint Endre, Vajda Júlia, Vajda Lajos kiállítása

V. Zsidó Nyári Fesztivál

Budapest Galéria

(Bp. V., Szabadsajtó u. 5.).

Nyitva: szeptember 12-éig,

mindennap 10-18 óra között

Három művész, három élet, három stílus a Budapest Galéria Erdész Lászlónak és Gallay Gergelynek köszönhető kiállításán. Végzetesen összekapcsolta őket a szenvedély és a szenvedés. Sorsukban sem kevés hasonlóságot találunk. Bálint Endrét már gyermekkorától, Vajda Lajost felnőttkorától gyógyíthatatlan tuberkulózis gyötörte. A túlérzékeny Júlia a zaklatott sors megpróbáltatásaitól, majd súlyos betegségétől szenvedett. Mindhárman nehezen megfejthető jelekbe bújtattak egy-egy lelkiállapotot, rettegést a sorstól, riadtságot a történelem várható, fenyegető fordulataitól. Hármuk közül csak Bálint Endre igyekezett gúnyorosan fügét mutatni a sötétben bujkáló végzetnek.

Vajda Lajos csatlakozott a Kassák vezette Munka körhöz, majd a Justus Pál, Szabó Lajos vezette kritikus szellemű oppozíció-mozgalomhoz. Művészi fejlődésének, munkáinak a Párizsban megismert szürrealizmus lett a vezéreszméje, az össze nem illő tárgyak véletlen találkozásának gondolata. Korniss Dezsővel a harmincas évek falukutató mozgalmát, kiváltképp Bartók példáját követve, elindultak a népi motívumok felfedezésére. Vajda 1935 utáni rajzai már a falukutatás és a szürrealizmus párosításának eredményei. A náci hatalomátvétel után művészete érzékenyen, riadtan és szorongva válaszolt a nem várt fejleményekre. A méretes csomagolópapírokon váratlanul ijesztő rémalakok keltek életre. A leggyakrabban egyetlen, heves indulattal, szénnel “feldobott” lényei: lelkiállapotának spontán kifejezései. Ösztöneiből feltörő indulatokkal, gátlások és előítéletek nélkül tárta fel magát. A kort és a meggyötört embert senki sem jelenítette meg hozzá hasonló hűséggel. 1941-ben berendelték munkaszolgálatra, ám súlyos betegként hazaküldték. 1941-ben a budafoki szanatóriumban meghalt.

Vajda Júlia halk, magába zárkózó művész volt. Csendet parancsolt önmagának, s művészetét is alárendelte a számára kiszabott sors parancsainak. A történelem alaposan beleszólt az életébe, gyenge vállaira súlyos terhek nehezedtek. Pozsonyban született, 1935-ben költözött Budapestre. Varrónői munkája mellett – gyermekkorától fogva – szenvedélyesen rajzolgatott. Megismerkedett Vajda Lajossal, nemsokára a felesége lett. Júlia Aba-Novák és Domanovszky Endre szabadiskoláiban fejlesztette rajztudását. Munkái egyre gyakrabban jelentek meg kiállításokon, noha nem lett a háború utáni művelődéspolitika kedvence. A Munkás Kultúrszövetségtől kapott lakásából egy “kedves tábornok elvtárs” kidobatta, s Bálint Endréékkel közösen egy nyomorúságos lakásban húzták meg magukat. A Rottenbiller utca 1. alatti “nyomortanya” parányi művészteleppé vált. Ám amikor odaköltözött Jakovits József szobrászművész is, aki feleségül vette Júliát, már szinte elviselhetetlenül szűkös lett. A lakás egyik szobájában szorongott Júlia a férjével és ikergyermekeikkel, a másikban Bálint Endre, felesége, Irina és Pisti fiuk.

Semmiképpen sem helyes intimitásokban kotorászni, ám e különös nyomorgató műterem-lakáshelyzet látványosan jelenik meg Júlia és Bálint művészetében. Jakovitséban nem fedezhető fel változás; ő szilárd, konok, szenvedélyesen férfias alkat. Júlia viszont szemérmes, nehezen kitárulkozó művész volt, képei többségét sejtelmes pasztellformák mögé bújtatott szomorúság jellemzi. A családi feszültségek azonban őt is mélyen érintették. Kirajzolódtak a “kihegyezett”, néha villám sújtotta profilok: rejtjelekkel ékített, dühödt formák néztek egymással farkasszemet nála. De az 1950 körüli képei is csak sejtetnek valamit, ami utal a “valami történt”-re. Nehéz volna munkáit valamely művészeti irányba besorolni, de nem is szükséges. Felfogása, “stílusa” sokat változott, de mindegyik mű félreérthetetlenül az ő kézjegyét viseli.

A mostani kiállításon javarészt Bálint Endre érett korszakának munkáit mutatják be. Gyönyörűségesek, szívfájdítók. A mester életének és művészetének jelképes határkövei a Vurstli és a Temető – e tömör összefoglalást maga a művész is elfogadta. Bálint jelekből konstruált ábécét; a jeleket nem szorította merev szabályokba, lelkiállapotának megfelelően variálta, helyezte különféle relációkba. Bálint “írásmódját” élvezhetjük – némi gyakorlattal -, ám értelmezéséhez fontos életének bensőségesebb ismerete. Néhány példa: a gyermek spárgával kötözött rongylabdája égitestté változik képein. Hasonló szerepet tölt be – valószínűleg a bogumil szektától leszármazó és már Vajda Lajosnál is visszatérő halálhorog kíséretében – az életet hívó, jelképező hullámvonal. Bálintot gyermekkora óta gyötörte a halálfélelem. Védekezésül a testre szabott bálinti humor néhány példája: “Élek a haláltól.” Majd: “Én karbiddal festek és morbiddal világítok.” Legjobb barátjához, Lux Lacihoz így szól: “Lacikám, nem tudsz egy jó temetést?”

Bálint művészetének radikális fordulását is a kényszerű együttélésből következő dráma okozza. A salgótarjáni alkotóházba menekült. Itt villant fel benne barátjának, a filozófus Szabó Lajosnak tanácsa: Bandikám, miért nem kísérletezel Vajda Lajos áttetsző módszerével? A transzparencia voltaképpen a szürrealisták egyik leleménye volt. Lényege az egymástól idegen tárgyak összemontírozása, így az áttetsző rajzok egymást erősítik. Bálint megfogadta a tanácsot. Nála a tartalmi állandóság vásznára szövődik a formai változatosság. Az, amit jobb szó híján életérzésnek nevezünk – szorongásnak, halálfélelemnek. Ez alkotja a szilárd vázat, ezen helyezkednek el az aktuális élmények alakzatai. Innen a Bálint-művek nehezen megmagyarázható feszültségei. A kapunak és az ablaknak a jelei vajon az egyesülés vagy a szétválás szimbólumai? Bálint egész életében át akar lépni ezen a kapun, s mint verseiben oly sokszor mondja: “belesni az ablakon.” De úgy látszik, mindvégig kívül marad. Jeges művészi magányban írja élete naplójának rovásait.

Román József

©

Comments are closed.