Forrás: NOL

Koldulás lóhátról

Illúziókról, gyalázatokról – Bródy Andrással

Munkatársunktól, 2004. szeptember 4. 00:00

Az én kapkodó türelmetlenségem nem visz semmireKép: Népszabadság – Bánhalmi János

Határainkon túl is elismert közgazdász, ám itthon Széchenyi-díja ellenére sem „próféta”, nem tagja az Akadémiának.

Talán azért sem, mert sok tudóssal ellentétben nemcsak a szakmai madárnyelvet ismeri. Szenvedélyes újságcikkeivel mindig a vitatott témák elevenjére – meg figyelmen kívül hagyott visszájára – tapint a távoli rokon író Bródy Sándorhoz illő stílusérzékkel. (Ehhez hozzáteszi, hogy fiától, Bródy Jánostól is tanult egyet s mást.) Noha a nyilvánosság szereplője, nyolcvanadik születésnapját csöndben, családi körben tölthette.

– Nem terveztem ilyen hosszú életet, de mivel a csecsemőt és az öreget az érdeklődés és a szeretet élteti, életben maradtam, orvosaimnak köszönhetően dolgozni is tudok. Fogalmazhatnék úgy is: készülődöm, csomagolok, csiszolgatok. Azért új könyv is készül, hogy az utolsó tíz év cikluskutatásáról beszámoljon – angolul, mert magyar nyelven most rossz a piaca. A kétszáz éves ciklus hipotéziséről, a gazdaság mozgását és munkamegosztását szabályozó szerkezetekről és ezek lehetőségeiről írok.

– Először matematikát tanult, volt munkaszolgálatos, huszonévesen kiadóvállalatot vezetett, aztán karusszel-esztergályosként esti tagozaton végezte a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemet. Tudós lett, és afrikai országok gazdasági tanácsadója. Mi a háttere gazdaságtörténeti – történelmi – érdeklődésének?

– Nagyon vegyes famíliámat nemigen kutattam. A kezdet: egy török-zsidó kocsmáros férfi kiköt Miskolcon, és a gyerekei szétszélednek az országban. Unokatestvéri, de lehet, hogy még távolabbi a viszony Bródy Sándorral, aki ezt finoman úgy mondta: ő a költő, a másik a szerző ág. A szerzésbe beütött a hadikölcsönjegyzés, amin a vagyon java elúszott. 1948-ban államtitkári utasítást kaptam, hogy Déry Tibor és Lukács György szerződéseit ne fizessem ki.

És megemlíthetjük az Európai Közösségen belül a lóhátról történő koldulást is, ahol hozzájárulásunkat úgy tervezzük, hogy a lehető legtöbbet pofázva a lehető legtöbb stekszet szerezzük meg. Nem ilyen egyszerű portya vár ránk.

Hiába ismételgettem, hogy én meg szoktam tartani a szerződéseket, mert ez volt az értelmiség szájon vágásának egyik mozzanata a Rajk-per előtt. Ekkor szegődtem el esztergályosnak. Megéreztem, hogy el kell „bújni”, noha történelemből analfabéta voltam. Jó iskolákba jártam, de roszszat tanítottak. A világtörténelemről igazából fogalmam sem volt. A magyar történelem címén oktatottakat még attól is elszakították, amit néhány európai ország vázlatos, elnagyolt és hamis leírásaiból tanultunk. A magyar honfoglalás például virtuálisan üres térben történt, ahol valami Szvatopluktól a magyar törzsfők fehér lóval váltják meg a földeket. Aztán kalandozgatnak Sankt Gallen és Gallia felé, míg be nem verik az orrukat. Annak bonyodalmairól nem esett szó, hogy itt egy lovas portyázásból és rablásból élő nép ül a magasabb fokon élő, már letelepedett, földet művelni tudó, edénykészítő másik nyakára. Az ókorról olyan képek forogtak – például Madách nyomán -, hogy a piramisokat a szüntelenül korbácsolt rabszolgák építik. Később kiderült, milyen avult és mérgező hazugság a fejekbe sulykolt szemlélet. Rákosi és Kádár korszakában sem javult a helyzet. Ha ma az utcákon, a médiában kibomló rémes ostobaságokat hallom, azt kell gondolnom, hogy romlottak is a körülmények. Mostanában a pökhendi tudatlanság – minden mértéktartást elvesztve – a kötekedő kivagyiság kötelező mércéjévé válik.

Nemzeti dal

– Érdeke lehet valakinek a hamisítás?

– Az önismeret a család, az ország és a világ történetének megismerésén alapszik. Ha ennek a lehetőségét generációkon keresztül megtagadják egy ország lakóitól, akkor ez az önismeret csorba és ködös lesz. Egy ilyen országot könnyebben lehet az orránál fogva vezetni, felelőtlenségekbe belerángatni. Az ebből eredő következményeket minden esetben másra hárítják. „Mit rákentek a századok, / Lemossuk a gyalázatot!” A Nemzeti dal arra utal, hogy valamiféle gyalázatoknak titkos tudatában vagyunk ugyan, de hogy mik volnának, azt nem kívánjuk tudni, értük pedig nem magunkat és vezetőinket okoljuk, hanem a „századokat”, vagyis magát az időt. Így esik meg, hogy még a kortárs történelemhamisítás se talál erős bírálókra. Sok hajmeresztő vélemény merül fel a világháborúk felelőssége vagy „56 felkelésének ellenforradalommá bélyegzése, majd tudatos torzítása, vagy például a „rendszerváltás” megítélésében. Ez a kuszaság magyarázza, miért áttekinthetetlen, torz, ugyanakkor elkeserítően rossz a köztudat. Az országnak egyszerűen nincs mibe kapaszkodnia. Az önismeret és a múlt ismeretének fogódzkodóit ütik ki kezéből ezekkel a mítoszokkal, vágyakkal, ábrándokkal, sőt gyakran tudatos hazugságokkal. Nálunk mindig minden fordítva történik. A demokrácia felülről és parancsra épül, holott így aligha lesz képes az érdemi szabadság kiépítésére és fenntartására. A politikus nem a történelemből szűri le, építi céljait, elveit. Hatalmi vágyának és pillanatnyi érdekeinek rendeli alá a történelem értelmezését. Sose lehet tudni, hogy holnapra mivé válik a múlt, és milyen eredendő bűnt akar üldözni a jövő. Mindez azért nyomaszt annyira, mert egyikét éljük az európai korszakok ritka és alapvető változásainak.

– Miután illúzióit vesztve esztergályosnak állt, 1956-ra maradtak még reményei?

– Igen. Körülbelül azt a tizenkét pontot vártam tőle, amit az egyetemi diákok nagyon okosan összeállítottak – és amit tökéletesen elfelejtettünk azóta. A történteket minden istencsudájának átfestik. Forradalomnak mondják, pedig a forradalomhoz az kell, hogy valaki át akarja venni a hatalmat… Erre semmiféle terv nem volt. Szabályos fölkelés zajlott. Hogy mennyire lehetett volna kiteljesíteni, ez az idő rövidsége miatt csak 1968-ban derült ki, a prágai tavasz során. Ezt nagyobb előkészület, tervezés előzte meg, ennek ellenére ezt sem nevezném forradalomnak. Próba volt az emberarcú szocializmus megteremtésére. Azt mondták: kérem, ezt lehetne jobban is csinálni.

– Apropó tizenkét pont: 1956-ban volt realitása a szovjetek kivonulásának?

– Rögtön talán nem, de az engedékenységnek, a kísérletezésnek talán igen. A monolitikus rendszer ellenére Hruscsov azért elég sokat elbírt. Bizonyos körülmények távolról sem voltak ideálisak, de a rendszer akkor még nem volt teljesen reformálhatatlan. Úgy is fogalmazhatjuk ezt a játékos kérdést, hogy lehetett volna Hruscsov Gorbacsov? Azt hiszem, nem. Engedhette volna a kísérletezést? Igen. Hiszen később jártak ide, és melegen érdeklődtek, hogy mitől van ennek az országnak ennivalója, hogyan tud jobban egzisztálni, mint a többi. A prágai tavasz elfojtása vált élményszerűvé a számomra is; ekkor ébredtem rá, hogy ez reformálhatatlan rendszer.

A „szabad piac”

– A rendszerváltást a harmadik illúzióvesztés követte?

– Matematikai közgazdaságtannal foglalkozom, tisztában vagyok a lehetőségekkel, ez is optimistává tesz. Illúzióromboló volt az átalakulás gazdasági csődtömegének néhány jellegzetes vonása. A földművelés elhanyagolása, a szövetkezés szétverése, az erdészet elsorvasztása. De utalhatok a háztartásokat kiszolgáló kereskedelem, oktatás és egészségügy fonákságaira, vagy az államapparátus és etatizmus további, puffadó növekedésére. A hivatalok érzéketlensége változatlan az iránt, mekkora macerát jelent egy-egy intézkedés az embereknek. Már négyfajta személyi igazolvánnyal szaladgálunk, mert minden kormánynak akadt valakije, aki el tudott adni neki egy még jobb igazolványtípust, még biztosabbat, amit azonban pontosan úgy lehet hamisítani, mint az előzőt, és pontosan úgy tönkremegy. Sokat jut eszembe, hogy amikor Hitler úr volt kedves elfoglalni minket, akkor a magas rangú német beamterek és katonák úgy átkozódtak: „Istenem, büntesd meg Angliát a magyar adminisztrációval!”

– Szükségszerűnek tartja-e az 1990 után bekövetkező nagy gazdasági visszaesést?

–  Van egy négy-öt éves politikai ciklus. Létezik egy hosszabb technológiai ciklus, amikor a gépeket cserélik. Van oktatásból eredő húszéves, és van az ötven-hatvanéves Kondratyev-ciklus. Ezek általában nem esnek egybe. Ha mégis, akkor olyan hanyatlás jöhet, amit láttunk. 1956-ban is volt válság, ami bekövetkezett volna fölkelés nélkül is. De bárhogy esnek a ciklusok, kellő előrelátással tompíthatók. Ha Antallt érdekelte volna a közgazdaságtan, kevesebb lehetett volna a veszteség. A mindössze hét hónapig pénzügyminiszter Rabár Ferenc jó kolléga volt. Kérdeztem tőle: „Hát nem tudtok szót érteni?” Azt felelte: „Lehetetlen.”

– A mezőgazdaság politikai ámokfutás áldozata lett!

– Bármilyen ősi ez az ágazat, ehhez is mai szinten kell érteni. Nem elég azt szajkózni: „Apám is így csinálta, én is így akarom csinálni, ha nem fizetődik ki, akkor fizessék ki nekem.” Ez lett aztán az emelő, amivel Torgyán szétverte a szövetkezést.

– A ciklusok létéből mintha következne, hogy a „szabad piac” nem lehet mindenre gyógyír, ahogy azt sokan remélik, remélték.

– Az amerikai tudós D. H. Fischert idézném: „A szabad piac helyreállította ugyan az egyensúlyt a tizennegyedik században, de csak a Fekete Halál után… Helyreállt az egyensúly Viktória királynő korszakában is, de csak a napóleoni háborúk mészárlásait követően… A ťszabad piac szabad érvényesüléseŤ az elmúlt nyolcszáz évben akkora emberi szenvedést okozott, aminek mértéke elfogadhatatlan. És szükségtelen.” Mai piacaink már nem is igazán szabadok, hanem manipuláltak. Ma oknyomozó, tényleíró riportázst, közgazdasági esettanulmányt kevésbé lehet készíteni, mint a Kádár-korszakban. Mind a magyar, mind a transznacionális vállalatoktól úgy vágják ki az érdeklődőt, mint a rongyot. A piacok globalizálása elidegenedéssel és embertelenné válással jár. Ha a modern kommunikáció eszközeit – köztük a végtelen lehetőséget kínáló világhálót – nem a demokrácia megteremtésére, nem a bennük rejlő interaktivitás kifejlesztésére, hanem a diktatúrák és populizmusok létrehozására és a tömegek hülyítésére használjuk, akkor a jövő harmóniája nehezen és sokára fog összeállni.

Csaba királyfi népe

– Az uniós tagság mit segít?

– „Mint ha” országunk a „mint ha” feudalizmus után a „mint ha” szocializmus, majd a „mint ha” demokrácia építésébe kapott bele. Szót ejthetnénk a magyar „szupremácia” gőgjéről is. Arról, hogy Csaba királyfi népe a tejútról megérkezve mindent jobban tud másoknál, és javasolja például, hogy minden európai ország igyekezzen történelmileg jogosult és bármikor létezett legnagyobb kiterjedését visszaszerezni… Ez a királyfigőg sajnos régen jellemző Magyarországra. A 23 – illetve 19 – vármegyére szabdaltságot még az Európai Közösség sem tudja hét régióra csökkenteni. Persze benne van ebben a demokrácia csírája, a Habsburgokkal való szembenállás csírája is. Miért ne éreznék hát magukat fensőbbségesnek, egy fejlettebb demokrácia birtokosának? És megemlíthetjük az Európai Közösségen belül a lóhátról történő koldulást is, ahol hozzájárulásunkat úgy tervezzük, hogy a lehető legtöbbet pofázva a lehető legtöbb stekszet szerezzük meg. Nem ilyen egyszerű portya vár ránk.

– Csak több lesz a jó, mint a rossz!

– Az Európai Közösség is kínok között alakul. Bizonyos tekintetben nagyobb a bürokrácia, mint a KGST-ben volt. És ez már elektronizálva van, ami még embertelenebb. Nem tudom fölmérni, hogy milyen jó és milyen rossz hatást fog gyakorolni a magyarokra az unió. Biztos, hogy rengeteg szélhámoskodási kísérlet lesz, de előbb-utóbb csak foganatja lesz annak, hogy nem minden pályázatot fogadnak el. Előre látni, hogy formálódnak a nem létező régiókat képviselő, pártokhoz kapcsolódó érdekcsoportok. Nem ezt kéne tenni, mégis ez megy. Aztán lassan alkalmazkodunk valamihez, ami nem minden ízében adaptálnivalóý Alapvető érzésem kettős. Zavar, hogy okosabbnak érezzük magunkat másoknál, holott az okosság ott kezdődik, hogy számolni tudunk azzal, mennyi mindent nem tanultunk meg. Ugyanakkor hallatlanul örvendetes, hogy sok fiatal akcentus nélkül beszél angolul. Megpróbáljuk megsimlizni, umbuldálni a dolgot, aztán amit meg kell tanulni, szépen megtanuljuk. Szóval nem vagyok pesszimista, vannak reményeim is. Csak sokára jövök rá, hogy az én kapkodó türelmetlenségem nem visz semmire. A történelem hosszabb távon dolgozik.

Pünkösti Árpád

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©