Forrás: Magyar HírlapPolgármesterek is vádlottak a roma kárpótlási csalásban
A Zala Megyei Főügyészség rendőrségi feljelentésre vizsgálja a megyében történt roma kárpótlás körülményeit és a visszaéléseket. A gyanúsítottak között vannak polgármesterek, ügyvédek, cigány kisebbségi önkormányzati képviselők, akik sok esetben írástudatlan, idős emberek jóhiszeműségét kihasználva akartak pénzhez jutni.
A gyanúsítottak csoportokban dolgoztak az okirat-hamisításon. A megtévesztett idős embereknek mindössze alá kellett írniuk az üres nyomtatványokat – mondta el a Roma Sajtóközpontnak dr. Varga Katalin, a Zala Megyei Főügyészség főügyész-helyettese. Legkorábban 2005 elején születik bírósági ítélet az ügyben. A vádirat szerint tizenhárom embert állítanak bíróság elé. A vádlottak között két polgármester, egy ügyvéd és két cigány kisebbségi önkormányzati képviselő is közreműködött az Osztrák Alaphoz a Magyar Zsidó Örökség Közalapítványon keresztül benyújtandó nyomtatványok „hitelesítésében”.
Az osztrák Megbékélési Alapról szóló törvény önkéntes juttatásokat irányzott elő a náci rezsim egykori rabszolga- és kényszermunkásai számára. A juttatásra azon személyek voltak jogosultak, akiket a nemzetiszocialista rendszer az iparban, a gazdaságban, közintézményekben vagy a mezőgazdaságban a mai Osztrák Köztársaság területén munkára kényszerített.
Az Osztrák Megbékélési Alap és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) tavaly kötött megállapodást, amelynek értelmében az osztrák alapítvány egyszeri 7630 eurós – 1,7 millió forintos – kárpótlást nyújt azoknak a többségében roma származású magyar állampolgároknak, akiket a második világháború végén Ausztriába hurcoltak kényszermunkára.
RomaPage
©